Magasiskola Szekszárdon

A szerk.

A tizedik alkalommal megrendezett írói mesterkurzus mától öt napig változatos programokat kínál.

 

 

 

 

A Mészöly Miklós Irodalmi Akadémia – Írói alkotótábor és mesterkurzus idei kurzusvezetői Zalán Tibor, illetve Csabai László lesznek. A délelőtti műhelyek mellett délutánonként színes programkínálattal készülnek a szervezők. A hétfői nyitónapon Gyenge Zoltán előadását hallgathatják meg az érdeklődők, este pedig a Porkoláb-völgyi alkotóházban, a Mészöly-tanyán a Pad Egyesület mutatkozik be. Kedden a 2021-ben elhunyt, Mészöly Miklós-emlékplakettel jutalmazott Kis Pál István portréfilmjének vetítése után Gacsályi József és Pomsár Tamás alkotókkal Liebhauser János beszélget, majd Csabai László és Ódor János beszélgetésére kerül sor. Szerda délután Dicső Zsoltot Liebhauser János kérdezi, este pedig Lovas Csilla vezetésével a Mészöly-séta keretén belül felkeresik az íróhoz köthető emlékhelyeket és regényhelyszíneket. Csütörtökön előbb Liebhauser János kérdezi Fekete Richárdot, majd Zalán Tiborral Fazakas István beszélget. Pénteken a tábort a kurzusvezetők és a hallgatók felolvasása zárja.

(Bélyegkép: Szekszárdi Magasiskola)

 

2023-07-10 14:23:04
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek