Jelenkor az Ördögkatlanban

A szerk.

Kedden indul az Ördögkatlan Fesztivál. A Vylyan teraszon a Jelenkor is várja az irodalmi programok iránt érdeklődőket.

 

Augusztus 5-től 9-ig immár hetedszer költözik be az Ördögkatlan Fesztivál a baranyai falvakba. Ahogy megszokhattuk, a színházi, filmes, zenei, képzőművészeti programok mellett az irodalom is helyet kap a fesztiválon. A Jelenkor két szerzőt lát vendégül és két Kritikai szalon-beszélgetéssel készül.

Augusztus 7-én 15 órakor Ágoston Zoltán Egressy Zoltánt faggatja új könyvéről, a Százezer eperfáról. A Portugál szerzőjének második regénye olyan utópia, amelyben hat magányos ember élete gabalyodik össze a tomboló viharban egy margitszigeti eperfa alatt.

Másnap 15 órától Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regénye lesz a középpontban, amely két erdélyi orvos történetét meséli el az 1910-es évek elejétől, képet adva közben Erdély történelméről, a korabeli orvostanhallgatók etikai-politikai dilemmáiról, az erdélyi értelmiség és Budapest ellentmondásos viszonyáról. A könyvet több kritika is az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb prózai munkájaként tartja számon.

Augusztus 6-án és 9-én Kritikai szalon lesz. Először Sofi Oksanen Mikor eltűntek a galambok (ford. Bába Laura) című regényéről Deczki Sarolta, Reichert Gábor és V. Gilbert Edit értekezik a moderátor, Bozsoki Petra vezetésével. A kortárs finn írónő az utóbbi években számos rangos nemzetközi irodalmi díjat kapott, a Mikor eltűntek a galambok az idei Könyvfesztiválra jelent meg, ez a negyedik magyarra fordított regénye.

Augusztus 9-én Havasréti József Űrérzékeny lelkek című, a kritikusok véleményét megosztó „pszichedelikus regényéről” Vilmos Eszter moderálása mellett András Csaba, Kisantal Tamás és Szolláth Dávid beszélget.

 

2014-08-04 15:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek