XX. Mészöly Miklós Emléknap

A szerk.

Filmvetítés, díjátadás és szakmai programok várják az érdeklődőket.

Mészöly Miklós írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

A 2004 óta minden évben megrendezett Mészöly-napra idén is az író születésnapján, január 19-én kerül sor. A Mészöly Miklós Egyesület és a Szekszárdi Önkormányzat által szervezett rendezvény délelőtti programjainak a Babits Mihály Kulturális Központban ad otthont, a délutáni események pedig az Agóra sétányon, illetve a Mészöly Miklós Emlékházban zajlanak.

A 9.30-kor kezdődő formális, illetve szakmai programok között szerepel Urbanik Tímea Mészöly Miklós szövegváltozatairól szóló előadása, a 2022-es Mészöly Miklós-díjas Bartók Imréről szóló portréfilm megtekintése, illetve az idei díj, valamint a Mészöly Miklós Emlékplakett átadása. Ezt követően Mészöly Miklós tavaly felállított szobrát koszorúzzák meg a résztvevők, majd Az Irodalmi Jelen Idő Délutánja címmel tekinthető meg beszélgetés az emlékplakett, illetve a díj friss kitüntetettjével. A Mészöly-nap előrendezvényeként január 18-án vers- és prózamondó verseny is zajlik, továbbá bemutatják a Magam világa című Polcz Alaine-könyvet is.

A Polcz Alaine által alapított és jelenleg Márjánovics Diána elnöklésével működő Mészöly Miklós Egyesület kuratóriuma az emlékplakettet az író életművének és emlékének kiemelkedő ápolásáért ítéli oda, a díjat pedig olyan szépíró kapja, aki méltó reprezentánsa Mészöly Miklós szellemi örökségének.

2023-01-14 14:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek