A Bertók László Költészeti Díjat idén Tóth Krisztina veheti át, a közelgő díjátadó estet megelőzően jelent meg átfogó beszélgetés a tavalyi díjazottal, Parti Nagy Lajossal, aki az idei évtől a díj kuratóriumának is tagja. A költővel Mohácsi Balázs, a Jelenkor szerkesztője és Bertók László hagyatékának gondozója beszélgetett a budapesti Három Holló kávéházban. A beszélgetés során Parti Nagy Lajos elmesélte, hogy a hetvenes-nyolcvanas évekbeli Pécsen a Jelenkor országos ismertsége, a város gazdag irodalmi hagyománya és a helyi kulturális élet pezsgése miatt nem érzett különbséget vidék és főváros között. Az akkori fiatal irodalmárok tevékenységének lenyomataként jelent meg a Fél korsó hiány című antológia, amely magas minőségével – Parti Nagy Lajos szerint éppen Bertók László szigorú szerkesztésének köszönhetően – kitűnt a korabeli vidéki antológiák sorából.

​

Bertók Lászlóra emlékezve a költő nemcsak az első benyomásait elevenítette fel, hanem azt is, hogyan ismerkedett meg a Bertók-költészettel. Parti Nagy szerint a Bertók-versek különlegessége, hogy megtalálják a tárgyiasság és az alanyiság közötti egyensúlyt. A versek mindig olvashatók a szövegszerűség immanenciája felől, ugyanakkor néhány életrajzi adat kulcsként szolgálhat a versek utalásainak valóság-referenciájához is. Bertók költészete azért is vált fontossá a számára, mert miközben jelen vannak benne a 20. századi modern magyar költészet főbb hagyományszálai, már kiolvasható belőle az ezredfordulón megerősödő nyelvkritikai attitűd is. Bertók versei abban az időszakban kerültek Parti Nagy Lajos elé, amikor ő maga már érzékelte, hogy a klasszikus irodalmi megszólalás veszít érvényességéből; saját, a nyelvet anyagként, a formát töredékként kezelő írói gyakorlatának helyénvalóságával kapcsolatban azonban még bizonytalan volt. A Szódalovaglás emlékezetes szonettjei bevallása szerint nem jöhettek volna létre Tandori Dezső vagy Bertók László szonettformával kapcsolatos kísérletei nélkül. Ám ugyanebben az időszakban Parti Nagy saját szépírói tevékenysége is visszahatott Bertók költészetére.

Mohácsi arra is felhívta a figyelmet, hogy mindkét szerző számára kiemelt jelentőséggel bírnak a kisformák: Parti Nagy Lajos esetében a töredék, Bertók Lászlónál a különféle szekvenciák darabjai adják költészetük főbb formanyelvi keretét. A tavalyi díjazott szerint a hangzás és a forma előnyben részesítése a jelentés megóvása ellenében, a rímnek megfelelve a szóvégek módosítása, letörése olyan eljárások, amelyek bár a magyar irodalomban a hetvenes évektől kezdve jelen voltak, Bertók László egyike volt az „elharapás” legkiválóbb művelőinek – megoldásai követendő mintaként szolgáltak a fiatalabb nemzedék számára is.

Végül Parti Nagy Lajos arra is kitért, magától értetődőnek tartja, hogy díjat neveztek el Bertók Lászlóról, ám azt nem, hogy ő kapta meg elsőként. „Nem mindennapi, hogy az ember a barátjáról elnevezett díjat kap, ennek az a hátulütője, hogy a barátja már nem él” – mondta. Parti Nagy beszélt arról is beszélt, hogy a kuratórium tagjaként olyan szerzőket kívánna díjazni, akiknek már jól látható minőségi életműve körvonalazódik. Ugyanakkor a díj odaítélésének nem kritériuma, hogy a díjazott szorosan kapcsolódjon Bertók László költészetéhez, de minthogy életművéből számos út indul ki és vezet a kortárs líra felé, a beszélgetés végeztével Parti Nagy Lajos bizalmát fejezte ki az iránt, hogy a Bertók László Költészeti Díj hosszú évekre biztosítéka lehet a kiválóság elismerésének.