Balogh Tündét is díjazták az ARTtransfer pályázaton

A szerk.

A Ludwig Múzeum pályázatának idei témája a pedagógiai reziliencia volt.


Az idén negyedik alkalommal kiírt pályázatra olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, illetve kurátorok jelentkezését várták, akik 2019–2022 között saját projektet valósítottak meg a pedagógiai gyakorlat rezilienciájához kapcsolódóan. A pályázat a kortárs képzőművészet közvetítésének újszerű módszereit kereste, melyek váratlanul érkező, majd tendenciózussá váló helyzetekre tudnak reagálni, és érdemi alternatívát nyújtanak a pedagógusok számára.


A hat tagból álló zsűri a bruttó 300.000 forinttal járó díjat idén megosztva ítélte oda Schopp Ildikónak, illetve Pinczés Józsefnek. A két különdíjat Balogh Tünde és Soltészné Takár Anita kapta.

Balogh Tünde a Zsolnay Negyed m21 Galériájának Az emlékezés formái című kiállításához kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozása, a „Kortárs Junior” a 6–16 éves fiatalokat szólította meg, illetve az általános iskolai pedagógusok művészetkommunikációs tevékenységét támogatta kreatív segédanyagok készítésével. A Pécsi Galériák nagy sikerű programsorozata a Kortárs Junior nyári tábort követően ősszel és télen is folytatódik.

 

A zsűri tagjai:

German Kinga – művészettörténész, egyetemi docens, MOME, zsűrielnök
Fabényi Julia – igazgató, Ludwig Múzeum
Geisbühl Tünde – művészetpedagógus, mestertanár, az ARTtransfer-díj 2021. évi nyertese
Hemrik László – múzeumpedagógus, osztályvezető, Ludwig Múzeum Múzeumpedagógiai Osztály
Szabics Ágnes – képzőművész, művészetpedagógus, BTM – Budapest Galéria
Készman József – művészettörténész főosztályvezető, Ludwig Múzeum Gyűjteményi, Kiállítási és Tudományos Főosztály

 

A díjról bővebb információ itt érhető el.

2022-11-29 16:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek