Lebontják és biztonságba helyezik a Cifrapalota egyedi, Zsolnay-díszeit – adta hírül a hazai sajtó egy évvel ezelőtt. A gondok 2011 tavaszán kezdődtek, amikor tekintélyes mennyiségű vakolat és néhány majolikamező is leesett a homlokzatról. Még az év őszén fölállították az ezerkétszáz négyzetméternyi állványzatot, és megkezdték a ház lecsupaszítását. Az építkezés egykori befejezése, 1903 óta hasonló, átfogó rekonstrukcióra nem került sor, de egynémely vizesedések miatt az állagmegóvás halaszthatatlanná vált. A munkálatokat vezető restaurátor, Czifrák László szerint a csempék csak apróbb javításokra szorulnak, a hajszálrepedéseket kitöltéssel állítják majd helyre. Az állandó fejtörést az általam imént egynémelynek nevezett vizesedések okozzák; ezek forrása ugyanis máig tisztázatlan. Persze, sokféle magyarázat létezik, szóba került a klímaváltozásnak betudható külső hatások sora, a savas eső és az is, hogy a csapadék az évtizedek alatt esetleg reakcióba léphetett a matuzsálemi korú ragasztóanyaggal.

Mindenesetre most részletes kártérkép készül, és pontról pontra igyekeznek fölfedni a nedvesedést kiváltó körülményeket. A restaurátor szerint a helyreállításkor új rögzítési technológiát vetnek be, és légrésekkel biztosítják majd a díszítőelemek folyamatos átszellőzését. Távolról sem olcsó megoldás körvonalazódik egyébként. A rendszeres ellenőrzés a jövőben elkerülhetetlen lesz, a darabokat egyenként, négy-öt évente végig kell kopogtatni. A ház kicsiben, de eredeti pompájában amúgy ma is megcsodálható a szarvasi Mini Magyarország Makettparkban. Tudniillik az apró másolat leglényegesebb részei ugyancsak a pécsi gyárban készültek.

(Cifrapalota)

A szecessziós ház tervezője, a tragikus sorsú (harmincas éveinek végén megvakult), rövid életű (mindössze negyven esztendőt élt) Márkus Géza hitt mestere, Lechner Ödön koncepciójában, a magyar formanyelv építészi megvalósíthatóságában. Látványos betétek az ablakok közt, hullámos pártázat fent és párkány lentebb, hangsúlyozottan lekerekített sarkok, tagolt oromfal, íves vonalvezetés. Egyedi ékesítések, különleges ablakok a tetőn, önmagában is attraktív cserép. Ilyen lett, s egyszer tán újra ilyen lesz a kecskeméti Cifrapalota. Most az állványokra feszített vászonkép kelti az eredeti illúzióját.

Egy kakaslépésnyivel odébb már majdnem kész a Városháza fölújítása (tervezők: Lechner Ödön és Pártos Gyula). Színe eltér az eddig megszokottól, de ez az eredeti, úgynevezett homok-terrakotta – szögezte le egy közelmúltban adott interjújában Kecskemét főépítésze, Öveges László. A XIX–XX. század fordulóján különös városház-építési láz söpört végig Magyarországon. Gondoljunk csak a nagyszabású pécsi, győri, soproni, szabadkai, nagyváradi építkezésekre, de ekkor alakult át Szeged és Debrecen közigazgatási központja is.

A folyamatból nem vonhatta ki magát Kecskemét, az 1890-ben kiírt pályázatra Sem magasság, sem mélység nem rettent jeligével pályázott Lechner és Pártos. Előbbi az építőművész, utóbbi a vállalkozó volt. A palota négy saroklizénás (a felület tagolása érdekében keskeny és lapos, függőleges falsávos), főhomlokzatán középrizalittal kiemelt. Nagyjából téglalap alaprajzú. Az épület a művészettörténészek szerint a felvidéki szász városok és a korai francia reneszánsz hatását mutatja, ám a homlokzatokat a hazai népművészet motívumkincsét felhasználó falburkoló kerámia díszíti. Lechner ezen a területen is úttörő munkát végzett, először használt gipszöntvények helyett időtállóbb, színekben gazdagabb, lemosható anyagot. A tetőcserép is egyedi – háromszázötvenezer darabot kellett cserélni a hétezer négyzetméteres felületen a fölújítás során. A tető így eredeti színében és mintázatában pompázik, a déli, Lestár tér felé néző oldalon látszik is a gerinccel párhuzamosan futó, úgynevezett cifrázat.

(A kecskeméti Városháza)

Ha már a múlt század fordulójának városház-építési hullámát említettem, tegyem hozzá hamar, hogy Kiskunfélegyháza meghatározó épülete is annak jegyében született. A szecessziós palotát Vas József és Morbitzer Nándor jegyezte, átadására 1911-ben került sor. Apró érdekesség, hogy az eredeti pályázatot Vas nyerte, de 1910-ben bekövetkezett váratlan halála után az építkezést rokona, Morbitzer vette át, aki módosított a terveken. Új tornyot álmodott, és az épület ornamentikáján is változtatott. A délkeleti sarkán így toronnyal ellátott, kétemeletes, reprezentatív épület attikáját és oromzatait teszi látványossá Zsolnay-kerámia.

Raichl (aka: Raichle) József Ferenc szegedi tervezői munkájának egyik gyümölcse a róla elnevezett palota, amely ma a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumának otthona. Az 1910-ben emelt épület történetéhez hozzátartozik, hogy Raichl ellen a munkálatok közben a királyi bíróság csődeljárást indított, elkobozták és elárverezték minden vagyonát, így már elkészülte előtt eladni kényszerült a jókora házat. A vevő, Vadász János ügyvéd becsületére legyen mondva, végig vitte az eredeti elképzelést. A sarokkialakítás kínálja a leggazdagabb látványt, ám a tornyot formázó orommezők okkersárga, magyaros, szecessziós Zsolnay-betétei is igen figyelemreméltók. Az eredetileg magánpalotának készült épület földszintjét kezdetben üzletek foglalták el. A nagy, földig érő portálok méreteire ma már csak a bejárat arányaiból következtethetünk. 1911 és ’21 között itt működött az Apolló Mozgófénykép Színház. A második világháború után államosították, diákotthonként szolgált, az 1970-es évektől pedig gimnázium. Ma borotválatlan, gyűrött, gyötrött arcát mutatja: itt-ott leválik a vakolat, pereg a festék, folyik a vas virágtartók rozsdaleve, látszik, hogy a kopottság megszüntetésére, de még csak palástolására sincs pénz.

(Raichl-palota)

Ugyancsak keserves évek után ennél sokkal jobb sors jutott a szintén Raichl által tervezett Móricz-háznak. A szecessziós stílusban épült palotát Móricz József szegedi postatisztviselő megbízása alapján Raichl is építette 1910 és 1912 között. Háromféle zárt erkélye és tizenegyféle ablaka van, mégis harmonikus, egységes és esztétikus. A ház különlegességét a magyar népművészet motívumvilágából átemelt szív- és növényminták, indák is fokozzák, amelyeket a Zsolnay-elemeken figyelhetünk meg. A cég a homlokzatot a juhászok subáját, illetve a cifraszűröket idéző dekorációval látta el. A liftet, számomra kideríthetetlen okból, nem építették be. Dobozban hevert évtizedeken át az udvaron, mígnem a második világháború alatt lába kélt. A háború után, kell-e mondani, államosították, bérlakásokká felezték a polgári otthonokat. A külső gyorsjavítás során az épületet újravakolták, külső díszeit elfedték vagy eltávolították. Az 1990-es évekre a ház állaga és megjelenése erősen lepusztult, gépészete elöregedett, használhatósága korlátozottá vált. 2007-ben a város (mellesleg: százhuszonhat-millió forintért) eladta. A vevő teljes körű renoválást hajtott végre. A vakolat alól egészen jó állapotban került elő a minták egynémelyike is. A palota visszakapta az eredetivel kevés híján megegyező külsejét – mára gyakorlatilag újjászületett.

(Fotók: Sz. Koncz István)