A PécsLIT ötödik napján a költészeté volt a főszerep. Voltak persze más szereplők is. Délelőtt tíz órakor például a Körbirodalom Gyermekkönyvtárban Gévai Csilla gyermekkönyvíró, illusztrátor mutatta be kisiskolásoknak a környezetvédelem szellemiségében íródott Nagyon Kék Könyv című könyvét.

Délután négytől Kustos Júliát Hullámtörő című kötetéről Mohácsi Balázs kérdezte. A beszélgetés két részből állt. Az elsőben a szerzői pályakezdés került előtérbe – de legelőször egy örök dilemma: a Kispál vagy a 30Y számait tartja-e jobbnak. (Megoldás: Kispál és a Borz: Happy Borzday.) Kustos Júlia pályájának meghatározó kezdő pillanata a Műút által indított Szöveggyár-tábor volt. Ez az esemény alapozott meg a fiatal költőket csoportosító Gömbhalmaz létrejöttének is, amelynek tagja volt többek között az azóta kötetekkel is megjelenő Biró Krisztián, Borda Réka és Stermeczky Zsolt Gábor is. A beszélgetés során felmerült, hogy ez lehetett az első generáció, amelynek már a hosszú ideje megrendezett Sárvári Írótábor mellett (vagy helyett) a Műút folyóirat tábora vált az irodalmi szocializáció színhelyévé. Mohácsi Balázs kiemelte, hogy a Hullámtörőt olvasva neki sokkal inkább feltűnők a költő saját korosztályának költészetétől való eltérések, mint a hasonlóságok. Ennek valószínű oka Kustos szerint, hogy amíg a Telep-csoport (szintén csak néhány név: Krusovszky Dénes, Szabó Marcell, Nemes Z. Márió, Ijjas Tamás, Sirokai Mátyás) költészetének nyelve nagy hatást gyakorolt a fiatalabb generációra is, addig ő inkább igyekezett attól a nyelvtől távolságot tartani, eltérni. Hogy lássuk miről is van szó, Kustos Júlia felolvasta Virágot a virágnak! című prózakölteményét: „Bocsánat, de nem szeretnénk megköszönni a helyet az asztalnál, amit magunk is ácsoltunk, ha még rémlik, kedves Áron / Péter / Márton / Ernő / István / Bálint / Lajos / Gergely / Péter / Péter / Péter!”

Kustos Júlia

A felolvasás után a beszélgetés szövegközelbe került. Mohácsi Balázs a kötet hagyománykezelésének sajátosságát, a sokféle hagyományból való építkezést emelte ki. A szerző elmesélte, hogy a Hullámtörő cím (amely egyébként eredetileg egy el nem készült vers címe volt) is értelmezhető e hagyománykezelés felől: ha azt gondoljuk, hogy általában minden második generáció talál egymásra hagyománytörténetileg, akkor Kustos kötete ezeken a hullámokon keresztüljutva próbál meg különböző poétikák között kapcsolatot találni. Mohácsi kiemelte, hogy az Egyformán szeret című, kelyhet formáló képvers a lengyelországi abortusztörvényre reagál, ugyanakkor az utóbbi időben Magyarországon is aktualitást nyert. Ennek kapcsán a költői elkötelezettség szükségességéről kérdezte a szerzőt, aki szerint a társadalmi felelősségvállalást nem lehet a költő kötelező feladatának tekinteni, számára azonban fontos volt, hogy valamiképp nyelvet találjon a női test uralásához kapcsolódó problémák artikulálásához. A költő néhány új, vizuális elemeket felhasználó verse kapcsán elmondta, hogy ezekhez a megoldásokhoz nem valamiféle avantgárd dac vezette, hanem az a játék izgatta, hogy miként lehet többértelművé tenni a szöveget azáltal, hogy az olvasás irányának alternatív útjait hozza létre. A beszélgetés végéhez érve előkerült a megkerülhetetlen „min dolgozol most?” kérdés is. A válaszból kiderült, Kustos Júlia munkái a párhuzamosság jegyében készülnek: készülőben egy új verseskötet, egy regény és egy verses elbeszélő mű is. A munkacímek már megvannak, néhány éven belül talán mindegyik borítót is kap.

Öt órakor a fotók kedvelői Illés Emma fotóművész Mecsek vonalai című kiállításának megnyitóján vehettek részt a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtárban, az irodalom kedvelőinek azonban érdemes volt a Művészetek és Irodalom Házának Fülep Lajos termében maradni. Szálinger Balázs új, magánkiadásban készült Koncentráció című verseskötetének bemutatója következett. Mohácsi Balázs, a szerző beszélgetőtársa egy érdekes megfigyelését osztotta meg a közönséggel. Rajta kívül bizonyára kevesen találnák meg a magánkiadású kötettel jelentkező vidéki költő, Szálinger Balázs és a skandináv mitológia istenének akcióhős babájaként hírnevet szerző Chris Hemsworth közti hasonlóságot. A mentális ördöglakat megfejtése a következő: ahogyan az Ausztráliába hazaköltöző színész után ment Hollywood is, hogy vele forgathasson, úgy a Budapestről Keszthelyre visszatelepült költőt is követi az irodalom. Mohácsi a beszélgetés elején arra is kitért, hogy bár most a költő hetedik verseskötetét mutatják be, szerinte nem volna elképzelhetetlen, hogy Szálinger prózával, mondjuk egy történelmi regénnyel jelentkezzen. A két éve megjelent Al-dunai álom című, a naplóregény és az útirajz műfaja között ingadozó könyv akár irányváltást, műfaji bővülést is jelezhetett volna. Szálinger elmondta, hogy akkor sem gondolkodott prózaírásban, a könyv eredetileg „háztáji felhasználásra” készülő naplónak indult, amelyből aztán különféle történelmi munkákból szerzett tudással kiegészítve valóban könyvet formált.

Szálinger Balázs

Mohácsi kifejtette, az életműből szerinte erőteljesen kirajzolódik, hogy a szerző legfontosabb tárgya a történelem, amelynek kezelése, többértelművé tétele akár Szőcs Géza megoldásaira is emlékeztethetnek. Szálinger ennek kapcsán beszélt arról, hogy a kilencvenes évek kortárs erdélyi irodalmi személyiségei voltak azok, akik az Adynál is több Ady-verset író Szálingert Szálinger-féle versek megírására ösztönözték, ezzel együtt pedig rajtuk keresztül ismerte a magyarországi irodalom élet alakjait. Hatás és hatásiszony kapcsán szóba került Térey János is, akinek költészete és a mintegy tíz évig tartó (aztán megszakadó) barátságuk meghatározó volt a költő számára – ennek illusztrálásaként Szálinger felolvasta A Kétöles-patak című versét is. Ahogy a korábbi beszélgetés végén, ezúttal is előkerült a közérzeti, politikai költészet kérdésköre, amely kapcsán a szerző elmondta, a politikai költészet hagyománya sokkal gazdagabb annál, minthogy négyéves ciklusokhoz kellene igazodnia – utalva arra, hogy a 2011–2012-ben a politikai költészetről létrejött diskurzus e vonatkozásban talán szemellenzős és olykor pártos is volt. Az estet a szerző 2000-ben megjelent verses epikájának, a Zalai passiónak egy részletével zárta. (Reklám: a Zala és Veszprém vármegyék hősi küzdelmét megörökítő vígeposz pár héten belül újra elérhető lesz a szerző magánkiadásában.)

Hét órakor az idei PécsLIT talán legjobb előadásáról maradt le az, akit elrettentett az időjárás. Nem mintha lett volna még hely, a Fülep Lajos terem így is megtelt. Pál András színművész és Rozs Tamás csellista adta elő Valcz Péter rendezésében az évek óta futó Kezdhetek folytatódni elnevezésű Petri György-estjüket, amely 2018-ban a MOST Fesztivál legjobb monodráma-előadása lett, 2021-ben pedig elnyerte a Kaleidoszkóp-díjat. Néhány évvel ezelőtt már láttam a produkciót az Ördögkatlan Fesztiválon, de – talán a felejtés könnyű szárnyain suhanó idő teszi – egészen másképpen maradt meg bennem. Akkor, úgy emlékszem, egy dohányfüstös, a kilátástalanság melankóliáját érzékletesen színpadra vivő alkotást láttam, ahol a barettsapkás Pál András mintha Petri György szerepét felvéve szólalt volna meg. Az ilyen jellegű autentikus versmondás azonban kevésbé érvényesült a tegnapi előadásban – és talán akkor sem volt ez másként, mikor először láttam. Annyi bizonyos, hogy a Fülep Lajos teremben egy komplex, előadó és közönség, előadói szerep és személyes megszólalás, próba és előadás, kocsma és nézőtér határait feloldó művészi produkció volt látható, amely érzelmileg az ironikus, szarkasztikus humor és a legsötétebb tragikum között ingázott.

Pál András és Rozs Tamás

Felületes keresés után rátaláltam Gabnai Katalin Revizorra írt kritikájára, amely így végződik: „Felszabadító erejű este ez. Azt érzed: nincs vége a világnak.” Egyfelől igaz: A kezdhetek folytatódni ritka katartikus élmények egyike volt – nekem még másodjára is. Mégis, a darab végeztével úgy éreztem, jó lenne, ha ez az este éppen itt ért volna véget. Fél kilenckor azonban Németh Róbertet, a Heaven Street Seven egykori tagját, zenészt, újságírót Nem vagyok itt című első regényéről Simonfalvi Anita kérdezte. Ha gitár van a színen, előbb-utóbb meg fog szólalni. Most sem volt ez másképp. Németh Róbert mesélt könyvének generációs vetületeiről, a fiatalkori zenehallgatási szokások változásáról, Kate Bushról mint generációkat összekötő zenei kapocsról, olykor pedig előkerültek kiváló dalok, saját szerzemények és feldolgozások is. Fél tízkor fejeződött be a beszélgetés, én pedig hazaindultam, „aztán és végre: egyedül.”

(Fotók: Tóth László)