A PécsLIT harmadik napján nem lehet megfeledkezni Bertók Lászlóról. A költő 2020. szeptember 14-én hunyt el, halálának második évfordulója alkalmából Bertók László Emléknapot tartottak. A Pécsi Köztemetőben délután négy órakor felavatták a Nyári Zsolt szobrászművész által készített síremléket. Az eseményen közreműködött Ágoston Zoltán, az avatóbeszédet Mohácsi Balázs mondta el, a költő verseiből Ottlik Ádám színművész szavalt. Az emléknap esti programját a Pécsi Nemzeti Színházban tartották, ahol a Mocorgó vízcsepp című dokumentumdrámát mutatták be, melynek Lázár Balázs által készített szövegkönyve Bertók László verseiből, visszaemlékezéseiből és a szerző életéhez tartozó egyéb iratokból állt össze. Bertók László költészetének, illetve Priusz című önéletrajzi könyvének meghatározó élménye, hogy 1955-ben az akkor 19 éves fiatalembert versei és irodalmi körökben való részvétele miatt állam elleni izgatás vádjával börtönbüntetésre ítélték. A darab ezt az élményt dolgozta fel alapvetően felolvasószínházi formában. A színészek a kezükben lévő szövegkönyv segítségével idézték meg a költő visszaemlékezéseit és kihallgatási jegyzőkönyveiben elhangzottakat. A dráma két idősíkon játszódott. A Stenczer Béla által játszott Öreg költő visszatekintő kommentárjait hallhattuk a fiatalkori élettörténet eseményeiről, amely azonban a Fiatal költőt (Kecskés Alexisz) megjelenésében elevenedett meg a néhány székkel és egy íróasztallal berendezett színpad előtt. Lenne még mit mondani (önmagában izgalmas kérdés a versek humanizmusának és az embertelen kihallgatásoknak a viszonya), de hobbi-beszámolóíróként ennél többre nem vállalkozhatok.

Fotó: Hatházi-Müller Andrea

A fesztivál délelőttjén ismét gyerekprogramokat tartottak. Tizenegy órakor 8–10 éves kisiskolásokat várt Bosnyák Viktória, számos ifjúsági regény és gyerekkönyv szerzője, valamint Dudás Győző illusztrátor. Kora délután Harcos Bálint A boszorkánycica című meséjének interaktív felolvasásán és vetítésén vehettek részt alsós diákok. A PécsLIT első délutáni programján a közönség figyelme a Művészetek és Irodalom Háza kiállítási terére koncentrált. A kiállítási paravánokra a spanyol La Bella Varsovia könyvkiadó verseskönyveihez használt illusztrációk, illetve e kötetekből kiemelet egy-egy magyarul és spanyolul olvasható vers volt felkasírozva. A kiállítást Javier Valdivielso Odriozola, a spanyol kultúra közvetítésének feladatát ellátó Cervantes Intézet magyarországi igazgatója nyitotta meg Bakucz Dóra fordító, egyetemi tanár tolmácsolásában.

A megnyitó után a főként középiskolai, egyetemi korosztályból kikerülő közönség a Breuer Marcell termet közelítette meg, ahol a tavaly megjelent Nem beszélek a tengerről című, kortárs hispán költészeti antológiát Zelei Dávid, az 1794 online világirodalmi portál, illetve a kötet társszerkesztője mutatta be a kötet egyes verseit fordító Bakucz Dórával. Az első kérdés a címre vonatkozott. Zelei Dávid elmondta, hogy az alcímben szereplő hispán szó a kötet válogatásának egyik fontos elvét jeleníti meg: a szerkesztők egyik célja az volt, hogy az olvasó képet kapjon a Spanyolország területén belüli nyelvi-kulturális sokszínűségről, így a spanyol költők versei mellett katalán, baszk és galegó szerzőktől is olvashatunk. A szerkesztők nem egy nagy, a spanyol irodalom történetének egészét átfogó antológiát kívántak létrehozni, hanem egy olyan kortárs lírakötetet, aminek versei érvényesen képesek megszólalni a kortárs magyar líraolvasók számára is, rátalálva egy Audi 100-ba szerelt 800 eurós Pioneer CD-lejátszó vagy egy láda tengeri hal metafizikájára. A beszélgetésből kiderült, hogy olykor kapcsolódási pontok is találhatók egy antológiába bekerülő szerzők válogatása és a Bajnokok Ligája lebonyolítása között: több mint száz kortárs hispán szerző eposzi küzdelmet folytat a szerkesztők szavazataiért egy végtelennek tűnő Excel-táblázatban, hogy aztán végül csak a 14 legjobb maradjon, akiknek versei aztán megjelenhettek a kötetben. A Nem beszélek a tengerről a spanyol kultúra sztereotípiáinak lebontását és élővé tételét célozza meg, amit Zelei Dávid beszélgetésen is felolvasott előszója találóan összefoglalt: „spanyolnak lenni valami sokkal széttartóbb, árnyaltabb, ismerősebb és idegenebb dolog holmi flamencózva dekázgató Banderasok koktélpartijánál a Costa Braván”.

Fotó: Tóth László

Öt óra környékén három program is várta a PécsLIT-re látogatókat. A Belvárosi Fiókkönyvtárban rendezték meg a Szkeccs Suli műhelyét, ahol diákok, szülők és pedagógiával foglalkozó szakemberek ismerhettek meg különféle vizuális tanítási, tanulási stratégiákat. Ezzel párhuzamosan a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtárban Szántó Dániel krimiírót A hatszög című regényéről Jancsik Patrícia kérdezte. Én mégis egy harmadik programot választottam: a Művészetek és Irodalom Házának Breuer Marcell termében Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese Szegő Jánossal és Turi Tímeával beszélgetett az általuk szerkesztett Szép versek és Körkép című antológiákról. Károlyi Csaba első kérdésében meglepődöttségének adott hangot annak kapcsán, hogy míg a Szép versek rendelkezik Wikipédia-oldallal, a Körkép nem – bár mindkettő közel egy időben jött létre. Turi Tímea, az adott év legjobb kisprózáiból összeállított Körkép szerkesztője ezt a költészet társadalomban elfoglalt helyével magyarázta. Annak ellenére ugyanis, hogy a próza könnyebben értékesíthető a könyvpiacon, a költészet presztízsét az egyéni és közösségi identitás alakításában elfoglalt helye adja, amire ráerősít a líraolvasás/olvastatás dominanciája az irodalomoktatásban is. Pontos számokat ismerhettünk meg arról, hogy az antológiában szereplő szerzőknek mekkora aránya nő (1/3). Ennek kapcsán mindkét szerkesztő elmondta, hogy a válogatás során nem alkalmaznak előre semmiféle kvótát, a szerkesztés időszakában válnak számukra is láthatóvá az adott évi antológia sajátosságai. Szó volt arról is, hogy milyen kihívásokkal és nehézségekkel kell szembenézni a szerkesztői munkálat folyamán. Turi Tímea kiemelte, hogy a készülő antológia darabjainak válogatásakor igyekszik mindig egyfajta személytelen tekintetet alkalmazni, így akár a saját ízlésének ellenében is képes felismerni azokat a szövegeket, amelyek komoly értéket képviselnek. Szegő János, a Szép versek szerkesztője a szerzőkkel való kapcsolattartást említette meg, amely olykor szorongást okozhat bizonyos témák kapcsán, mint hogy az adott szerző miért maradt ki a kötetből, miközben az előző évben már beválogatták, vagy hogy ki kap helyet a kötetborító gerincén – úgynevezett „gerinces költővé” (Szegő) válva, aki a polcon torlódó könyvek közül az olvasóval összenézhet.

Fotó: Tóth László

Az est utolsó programja Kisantal Tamás Az emlékezet és a felejtés helyei című tanulmánykönyvének bemutatója volt, a szerzővel Takáts József irodalomtörténész beszélgetett. A könyv 2020-ban jelent meg, a járványhelyzet miatt azonban csak most került sor bemutatójára, amely e kétévnyi távolság ellenére sem tűnt megkésettnek. Takáts József a kötet bemutatását a nézők tekintetéhez mérten kezdte bemutatni. Elsőként a borítóról volt szó, amin egy 1945 utáni szappantemetés fotója látható. A szerző és beszélgetőtársa is egyet értett abban, hogy ez a kép magába foglalja a kötet által tárgyalt téma főbb jellegzetességeit. A szappantemetés ahhoz a legendához köthető, miszerint a koncentrációs táborokba hurcoltak zsírjából a Harmadik Birodalom szappant készített. A túlélők így Európa-szerte olyan rituális temetéseket rendeztek, amelyeken a szappanok imaginárius jelentőségén keresztül gyászolták el meggyilkolt szeretteiket, ismerőseiket. A szappanok azonban idővel feloldódnak és eltűnnek, a temetési szertartás ezáltal magában foglalja az emlékezésben rejlő feloldhatatlan hiányt. A szerző elmondta, könyvével annak az irodalomtörténeti közhelynek az újraértékelésére, cáfolatára vállalkozott, amely szerint az általa vészkorszaknak nevezett eseményegyüttes a hetvenes évekig tabusítva lett volna. Állításának alátámasztására könyvében a közvetlenül 1944 után született visszaemlékezéseket is irodalmi műveket vizsgált meg. Kisantal példát hozott arra is, hogy a vészkorszak eseményei mennyire nem voltak elhallgatva a háborút követően: Czibor János író 1945-ben a papírhiányra hivatkozva sajnálkozott azon, hogy deportálásról és internálásról szóló (akkor úgynevezett) élményirodalom konjunktúrája miatt más témájú irodalmi alkotások megjelentetése sokkal nehezebb feladat. Takáts József kérdésre a szerző kifejtette, hogy az érdekelte, a holokauszt-irodalomhoz kapcsolódó olvasói elvárásoktól miként térnek el a ’45 után megjelenő művek. Közülük is a legkülönösebbek azok az írások, köztük Királyhegyi Pál vagy Török Rezső könyvei, amelyek a vészkorszak ábrázolásakor előszeretettel élnek a humor különböző formáival. Kisantal Tamás az előző félévet egy ösztöndíj keretében az Egyesült Államokban töltötte, ahol új könyvének előmunkálatait végezte el, melyben azt kívánja vizsgálni, hogy Mengele történeti alakja más európai országokkal ellentétben miként vált Magyarországon az etikátlan emberkísérletek infernális szimbólumává, ez a folyamat pedig miként hatott vissza az emlékezőszövegek Mengele-képére.