Talentuning – Horváth Viktor előadása

A szerk.

A pécsi Művészetek és Irodalom Háza pedagógiai-pszichológiai beszélgetéssorozatának előadója ezúttal Horváth Viktor író, műfordító.

Horváth Viktor írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

A Művészetek és Irodalom Háza új programsorozatával pedagógusok és szülők számára kíván teret biztosítani, hogy a felmerülő témákban informálódjanak, és kérdéseket tehessenek fel az előadóknak, akik mindegyike komoly eredményeket ért el a tehetségfejlesztés területén. A sorozat harmadik előadója Horváth Viktor pécsi író, műfordító, aki Török tükör című regényével 2012-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Irodalomtanulás: szenvedély vagy szenvedés? című előadásában azt hangsúlyozza, az irodalomtanítás leglényegesebb pontja a gyermekek megtanítása arra, hogy miért jó írni, hogy az írást bárki használhatja a saját élete vagy akár a világ jobbítására. „Engedjük nekik művelni – úgy, ahogy rajzórán rajzolhatnak, énekórán énekelhetnek, testnevelésórán focizhatnak. Tanítsunk nekik szakismereteket a saját alkotásaikkal. Ehhez írjunk mi is. Ezt szabad. Írni jó” – olvasható az esemény felhívásában.

A május 5-én, csütörtökön 18 órakor kezdődő előadás helyszíne a Művészetek és Irodalom Háza Fülep Lajos-terme. A programra a belépő 1000 forint, pedagógusigazolvánnyal azonban ingyenesen látogatható.

 

 

(Fotó: Ruprech Judit)

2022-05-02 13:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek