A Kismányoky-univerzum – 1. rész

A szerk.

A programsorozat célja rávilágítani Kismányoky Károly művészeti örökségére. A havi rendszerességgel jelentkező alkalmaknak a pécsi Művészetek és Irodalom Háza ad otthont.

Kismányoky Károly írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

A március 22-én, kedden induló sorozat különböző témákat a középpontba állítva dolgozza föl a 2018-ban elhunyt, szerteágazó tevékenységet maga mögött hagyó képzőművész életművét. Az első esemény címe: Mozgóképes dokumentációk a Pécsi Műhely land art munkái között, a címben megjelölt témáról ifj. Ficzek Ferenc és Doboviczki Attila beszélget. „Kismányoky Károly korai munkái közt hamar megjelenik a mozgókép. Az első ilyen típusú munkái az 1970–71-es land art-sorozathoz kötődnek. A Pécs környéki erdőkben, valamint Pécsváradon készült természeti művészeti akciók során kezdetben spontán, később tudatosan, forgatókönyv alapján készültek egy-egy munka filmes dokumentálására. Az első beszélgetésen tehát Kismányoky Károly, illetve a Pécsi Műhely munkásságán keresztül ismerkedünk meg a hetvenes évek neoavantgárd médiahasználatával” – olvasható a program leírásában.

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló programsorozat célja rávilágítani az alkotó művészeti örökségére, miközben az estek folyamán a résztvevők felidézik és feltárják a pécsi művészettörténet mediális értékeit. Az est házigazdája minden alkalommal Doboviczki Attila médiakutató, a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének adjunktusa.

Jegyek a Művészetek és Irodalom Háza honlapján és a helyszínen válthatók.

 

 

(Bélyegkép: Kismányoky Károly: Figyelő szemek. Forrás: MIH)

2022-03-21 17:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek