Fürjek alarmja

Tolnai Ottó fantasztikus Szeméremékszerek című regényfolyamának első két kötetét már ismerhetik az olvasók, ám ezúttal a leendő negyedik kötetből kaphatnak ízelítőt A fürjek alig hallható alarmja című terjedelmes részlet révén. Az eddigiekhez hasonlóan öntörvényű regény ez, nem mindennapi poétikai problémákkal. „Elmesélem T. Olivér eltűnésének, egyik újabb kori eltűnésének történetét, mondtam. Mert az utóbbi időben került-fordult, el-eltünedezett volt, s ez egy regény főhősének esetében felettébb kellemetlen, hogy a fenébe vezesse, fűzze-fonja regényét a szegény regényíró, ha főhőse, aki mellesleg az ő alteregója, nyomtalanul el-eltűnik…” A helyszín a mesés „Szabadkaország”, benne a varázslatos nagybolhapiac és a kisállatpiac, ahol fürjek is kaphatók, melyeknek tojása gyógyító erejű. De a regényíró is varázserővel bír, mert képes például Herman Ottó természettudományos leírását a fürjekről úgy átváltoztatni szövegében, hogy az bármely kalandregény részletével felérjen. „Herman ugyanis váratlanul arról ír, hogy a fürjkakas nagyon, de nagyon szerelmes fajta, annyira, hogy szerelme vakságában néha még a varangyos békának is udvarol… Azonnal fel is jegyeztem, ne felejtsem e szerelmeskedést megkísérelni részletesebben is ábrázolni, akár egy egész kis fejezetet szentelni neki, mármint a fürjkakas és a varangy szerelmeskedésének, nem kerülve ki a kemény, brutális mozzanatokat, magát a közösülést sem.” Tolnai írásának szabadsága, kiismerhetetlensége hozzászoktat bennünket ahhoz, hogy egyik ámulatból a másikba essünk. Így Francis Bacon és Kadhafi ezredes „szerelmi légyottja” mellett, mely állítólag „egy őszibarackszín selyemsátorban” esett volt meg, a Jelenkor folyóirat 60. évfordulós, 2018. október 17-i pécsi jubileumi estje is könnyen szóba kerülhet. „De gondoltad, 17-ig talán még sikerülhet összeraknod magad, sikerülhet kitalálni, mit is olvass fel, sikerül találnod valami neutrális versikét, amely nem zaklat fel, nem roppant össze. Mert annak tényleg semmi értelme sem lenne, a JELENKOR szépnek ígérkező jubileumi estjén elsírni magad, még majd a rádiók, tévék is leadnák, az újságok is megírnák, T. Olivér a JELENKOR jubileumi estjén, felolvasás közben elsírta magát, sírt, zokogott, üvöltött, mint a dalmát szamár, jajgatott, mint Jajgató Felicián. Az idős költőt úgy kellett lesegíteni a színpadról.” Visszagondolva annyit mondhatok, T. Olivérnek sikerült összeraknia magát: emlékezetes est volt, de rendkívüli esemény nem történt.

Albert Camus utolsó tánca és egyéb ritka események

Egy másik alteregó, Friedman jelenik meg Forgách András A. C. utolsó tánca című epikus versében, de ezúttal épp csak érintőlegesen. Szerepe mindössze annyi, hogy megtalálja a Youtube-on azt a filmfelvételt, amelyen Albert Camus két nappal a halálos autóbalesete előtt matadorként táncol. Az élet(mű) és a fatális esemény találkozása a vers boncasztalán. Kukorelly Endre verse egy vonatablak kivágatából láttatja a téli tájat. Valahol messze, a horizonton túl földerenghet Hölderlin mellett Vörösmarty „Most tél van és hó és halál” sora is, ám Kukorelly rá jellemző csavart visz a szövegbe, amikor a „haza” szokatlan belső rímhelyzetbe lép: „tél, téli háztető, be van havazva / a táj, szép, alaposan el van baszva, / haza, megyek haza, ez jó, hazafelé, / Hälfte des Lebens, ja, az élet túlfele, // láttam ebből is eleget…” Szijj Ferenc Ritka események című versciklusával nem először találkozik a Jelenkor olvasója, melynek groteszk, abszurd, lázálomszerű darabjaiba olykor humor is vegyül, mint a Gyantaraktár esetében: „A gyantaraktárba osztottak be munkára, / de micsoda munka ez? Minden reggel / megszámolni a ládákat, aztán estig / csak nézni a falat. Hetente egyszer / ha jön egy hegedűs, havonta egy brácsás. / A bőgősöket már rég elküldték, most / a gordonkások vannak soron. Elönt / a harag, ha belegondolok, hogy kezdetben / szimfóniákat vezényeltem, és később is / még ünnepi hangversenyekre / toltam be a zongorát.”

Nem véletlenül került egymás mellé Bozsik Péter és Pál Sándor Attila hosszú verse, hiszen távoli formai rokonságukon túl mindegyik a mai magyar életből nyeri ihletét. Előbbi egy sír szélén álló alkoholistával folytatott párbeszédszituáció leírása, a másik, Az utolsó disznóvágás részletező, tárgyias – alcíme szerint – sűrű leírása a vidéki élet közismert eseményének, ám itt anekdotának, vidám életképeknek nyoma sincs – a monoton, brutális munkafolyamat ábrázolását az abszurd szelleme lengi be. Meliorisz Béla versei, ahogy az utóbbi években gyakran, ezúttal is illúziók nélkül néznek szembe az öregedéssel és a magánnyal („semmi sincs a helyén / de élsz s kocsikázol / volt őszök szekerén”), ám közülük az utolsó egy unoka születése kapcsán a rezignációt az óvatos remény szólamára cseréli. Kállay Eszter versei közül kettő is a várandósság („a testem közügy”), valamint az anya és az újszülött „hipnotikus” összetartozásának tapasztalatával szembesít.

A kötettel még nem rendelkező temesvári Mátyus Melinda A kántor lánya című elbeszélése nem csupán terjedelmes, de bátran nagyformátumúnak mondható, a lapszám egyik meglepetése. Az öntörvényű, sajátos nyelvi, narrációs és írásképi eszközökkel élő szöveg énelbeszélője egy evangélikus kántor lánya, aki többnyelvű közegben él, s családi, társadalmi, vallási és kisebbségi kötöttségek, hamisságok nyomasztó terhét viselve keresi a szabadság és igazmondás lehetőségét. „Bocsásd meg, hogy gyűlöltem, hogy éppen apámat. / És az evangélikus férjemet. / Ámen.” Krusovszky Dénes Drónok című novellájában egy jómódú, fáradt negyvenes férfi utazik hazafelé fiatalkori barátjának temetéséről, amikor szokásával ellentétben fiatal stoppos lányt vesz fel autójába. Talán bizalmatlanságból, talán szeszélyből hétköznapi hazugságba keveredik a lány előtt, aminek lelepleződése apró, de önmagán túlmutató következménnyel jár, s a férfi egész életének őszintétlenségére vet fényt. Poétikai szempontból épp az ellentétes irányból próbál megragadni Ferdinandy György önéletrajzi ihletésű Téli trilógiája egy élet valóságdarabjainak felidézése révén valamiféle személyes igazságot. A szépirodalmi blokkot Szécsényi Endre esszéje zárja. Írása a csillagos ég esztétikai tapasztalatának történeti változásait mutatja be a közismert kanti mondattól (rövidítve: „a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem”), a természeti fenségestől a mai tapasztalatokig, melyekbe (jó esetben) az azóta eltelt idők természettudományos-technikai fejlődése is beszüremkedett.

Kritikák

Kántor Péter sajnos már nem érhette meg Elegendő ok című verseskötetének megjelenését, amelyről Csondor Soma írt kritikát. Csondor összesítő értékelése szerint ugyan a 2017 és 2021 közti évek terméséből összeállított könyv „bővelkedik emlékezetes költeményekben és rendkívüli sorokban”, ám „nem tartozik az életmű legkiválóbb darabjai közé”. Radnóti Zsuzsa írásaiból és közéleti megszólalásaiból válogató kötet látott napvilágot Megmozdult irodalom címmel. A szerző ötödik kötetét elemezve P. Müller Péter nemcsak az írásos életművet mutatja be, hanem azt is érzékletessé teszi, milyen megkerülhetetlen alakja Radnóti Zsuzsa gyakorló színházi szakemberként az utóbbi jó néhány évtized magyar színházi életének. Sári B. László Mi jön a posztmodernre? című, az újabb amerikai fikciós prózáról szóló könyvét Balajthy Ágnes vette górcső alá. Az épp a napokban Erdődy Edit-díjjal kitüntetett könyv a kritikus szerint a hazai világirodalmi kutatások megkerülhetetlen darabja, ám nem hallgatja el kifogásait sem, többek közt a kortárs amerikai próza női szerzőinek mellőzését illetően. A rovat és a lapszám zárásaképpen Balogh Tamás bírálatát közöljük a holland Marieke Lucas Rijneveld Az este kín című regényéről, amelynek értékelésében a mérleg nyelve a poétikai hiányosságok és megoldatlanságok felé billen.