A 101. év

A XIX. Mészöly Miklós Emléknap Szekszárdon

A szerk.

Ismét a megszokott rend szerint zajlott január 19-én, az író születésnapján rendezett emléknap Szekszárdon, ahol ezúttal köztéri szobrot is állítottak a tiszteletére.


A koronavírus-járvány miatt tavaly csupán a Mészöly-család egykori otthonának falán elhelyezett emléktáblát koszorúzva emlékeztek a résztvevők Mészöly Miklósra, idén azonban ismét a megszokott rend szerint zajlott az emléknap. Ennek megfelelően a délelőtti program újra az egykori zsinagóga épületében, a Művészetek Házában kapott helyet, ahol előbb Ács Rezső polgármester köszöntőjét tolmácsolta Gyurkovics János alpolgármester, majd Ódor János, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum igazgatója, a Mészöly Miklós Egyesület elnökségi tagja olvasta fel Szörényi László irodalomtörténész, az egyesület elnökének üdvözlő szavait.

A szakmai program Urbanik Tímea irodalomtörténész előadásával vette kezdetét, aki a Jelenkor Kiadónál tavaly ősszel megjelent Szorongatott idill című levelezéskötetet mutatta be. A könyv azt az egyedülálló, quadrille-szerű levélváltást adja közre, melyet a Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs, valamint a Polcz Alaine és Mészöly Miklós alkotta házaspárok folytattak egymással. A továbbiakban a Kalligram Kiadót létrehozó Szigeti Lászlóval beszélgetett Németh Gábor író annak apropóján, hogy új kiadásban, fiatal irodalmárok kommentárjaival bővítve látott napvilágot a Párbeszédkísérlet című kötet, mely eredetileg Szigeti Mészöly Miklóssal folytatott kilencvenes évek eleji kisoroszi beszélgetéseit adta közre 1999-ben.

A hagyományoknak megfelelően átadták a Mészöly Miklós Emlékplakettet, melyet idén Dicső Zsolt költőnek ítéltek oda, aki hosszú évek óta mind a Mészöly-kultusz, mind a szekszárdi irodalmi élet egyik spiritus rectoraként ismert. A díjazott érdemeit Jankovics Zoltán költő foglalta össze laudációjában.

A Mészöly Miklós Díjat ez évben Bartók Imre nyerte el Lovak a folyóban című 2021-es regényéért (Jelenkor Kiadó). A jelen lévő díjazottat az akadályoztatása miatt távol maradó Horváth-Márjánovics Diána irodalomtörténész laudációjának felolvasásával méltatták. A délelőtti ünnepi program része volt továbbá a Mészöly Miklós Vers- és Prózamondó Verseny fiatal díjazottjainak szereplése, valamint zenei produkciók előadása, továbbá levetítették a 2020-as Mészöly-díjas Csabai László íróról készített portréfilmet.

Ezt követően került sor Adorjáni Endre szekszárdi szobrász az írót ábrázoló bronz mellszobrának leleplezésére a Művészetek Háza előtti téren. Gyurkovics János alpolgármester beszédét követően Danyi Zoltán Zentán élő, korábbi Mészöly-díjas író olvasta fel írását, majd – távollétükben – Krasznahorkai László író és Szörényi László ez alkalomra írt szövegeit hallhatta a közönség. Ablonczy Anna, Polcz Alaine hagyatékának gondozója rövid Mészöly-idézettel emlékezett az íróra, majd koszorúzásra került sor.

Az ünnepi program délutáni része a vármegyeháza kiállítóterében zajlott. Itt előbb az emlékplakettet elnyerő Dicső Zsolttal folytatott bensőséges beszélgetést Ódor János és Liebhauser János, a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár igazgatója, majd Visy Beatrix kritikus kérdései nyomán a friss Mészöly-díjas Bartók Imre válaszaiból nyerhettek képet irodalmi munkásságának önértelmezéséről az érdeklődők. Az emléknapot játékos záróakkordként „Alaine tombolája” zárta, mely a – Nemes Nagy Ágneshez hasonlóan – 100 éve született Polcz Alaine emlékét idézte meg.

2022-01-21 21:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek