Egy életmű titkos dinamikája – ezt a címet viseli az a terjedelmes és gazdag beszélgetés, amelyben Tardos Károly kérdezi részletekbe menően Szolláth Dávidot a tavalyi centenárium alkalmából napvilágot látott Mészöly Miklós-monográfiája kapcsán. Egy élet és életmű titkos dinamikái rajzolódnak ki a lapszám egyik kuriózumnak számító írásában is. A pécsi irodalom doyenje, Nagy Imre tőle szokatlan műfajban jelentkezik: a gyerekkorát, a családját és a negyvenes évek pécsi világát jelenetező kisebb terjedelmű memoárt ad közre (ezúttal – a szövegből kiderül, miért – Nagy Imre Ottó néven). Jóllehet, az egykori iskolájukról, a Pius Kollégiumról eltérően vélekedtek, Csorba Győző sorai igazak a Jelenkor veteránolvasójára is: „Mihelyt egy házfal ledől / énbennem tüstént feláll / mihelyt egy utca leomlik / énbennem újra kinő”. Nagy Imre történetei hol szívszorítók, hol szívmelengetők. Személyes és történelmi léptékű tragédiákról, valamint gyerekkori szerelmekről és játékokról egyaránt olvashatunk. Írásából a város olyan részeivel és részleteivel is meg lehet ismerkedni, amelyek mára jócskán átalakultak vagy eltűntek. S különösen érdekes, hogy a szerző élményanyaga abból a kispolgári rétegből származik, amelynek a képviselői jellemzően nem szoktak hasonló megemlékezéseket írni.

Nagy Imre írásának kispolgári közegét érdekesen ellenpontozzák Deák Júlia prózarészletének a polgári világon kívüli, különös, a hétköznapokban tébláboló, az életüket részben az online térben élő, kortárs figurái. Witold Gombrowicz naplójának újabb, 1961-es – Pályi András fordításában olvasható – részlete pedig művészet(elmélet)i reflexióival és iróniától sem mentes eszmefuttatásaival az emigráns értelmiségi, (nagy)polgári karakterét jeleníti meg a lapszám képzelt társadalmi tablóján.

A Nagy Imréétől elütő gyerekkorba láthatunk bele, ha Szántó T. Gábor elbeszélését olvassuk. Hűvös családi légkör és abban egy – Deák Júlia karaktereihez hasonlóan – idegenül mozgó kiskamasz fogadja a történet terébe belépő vendéget. Ám úgy tűnik, egy dolog a társadalmi különbségeket és a korszakokat áthidalóan állandó: Winnetou és az indiántörténetek örökös kedvencei a gyerekeknek, úgy az egykori pécsi Hadapród utca srácainak, mint Szántó T. főhősének.

Ha már dinamikák – és tendenciák (és Pécs): az értekezések között Thomka Beáta – aki, talán mondhatjuk, a Szolláth-beszélgetés egyik titkos hőse – ezúttal Ali Smith és Karl Ove Knausgård évszak-kvartettjeiről ír, mérlegre téve azt is, hogy a szerzői életművekben, illetve a történő nemzetközi irodalomban ezek a regények milyen jelentőséggel bírnak. Erre az írásra egyébként finoman rímel a kritikarovat egyik közleménye is: Kisantal Tamás Knausgård Harcom című önéletrajzi regényfolyamát tekinti át tüzetesen az utolsó, hatodik részből visszanézve. Különös együttállás, hogy amíg a kritikus röviden érinteni kénytelen a Knausgård-mű terjedelmes Hitler-esszéjét, illetve a regényfolyam címadásának Mein Kampf-utalását, addig a rovat következő közleménye Charlotte Delbo Auschwitz és utána című memoártrilógiájáról szól. A deportált francia ellenálló letaglózó, tanúságtevő írását Vilmos Eszter recenzálja.

A lapszám pécsi szálára felfűzhető még néhány írás. Kőrizs Imre a „félhosszú vers” Tandori Dezsőtől származó kategóriájától elrugaszkodva végez terepmunkát Tolnai Ottó dinamikus költészetében. Az esszéjéből a versválasztások és egyéb citátumok révén nemcsak Tolnai költői zsenije tűnik fel izgalmas összefüggésekben, hanem ismét nyilvánvalóvá válik, hogy a költő életműve mára elidegeníthetetlenül összefonódott a Jelenkorral (ráadásul ennek az írásnak is van egy „titkos” pécsi hőse: Takáts József). P. Müller Péter tanulmánya pedig a nemzetközi szakirodalomra támaszkodva azt tárja föl, hogy az egyes technológiák – a színpadi fényezéstől a híradástechnikai eszközökig – milyen hatással voltak Samuel Beckett drámáira, színpadi műveire, illetve rádió- és tévéjátékaira.

A versrovatban terjedelmes válogatás olvasható Czesław Miłosz korai, harmincas években keletkezett verseiből, melyeket a Pécsről Arles-ba emigrált Csordás Gábor fordítói előszava vezet fel. Ráadásul ha Miłosz „Igaz pillanatok törékeny háza” verssorára tekintek, az éppúgy bevilágítja Nagy Imre memoárját, mint Szántó T. Gábor elbeszélését. Míg ha a Nobel-díjas lengyel költő már e korai írásokban tetten érhető – a negyvenes évek borúját baljósan előlegező – politikumát szemlélem, úgy Nádasdy Ádám egyik áthallásos – egy „korlátozott teherbírású”, jobbra-balra billegő szekeret megéneklő – verséhez vezet egy másik asszociációs szál.

Závada Pál készülő verses regényének újabb részlete szintén a vészkorszakba utaztat minket. A helyszín ezúttal Nagyvárad, és néhány szakasz erejéig felidéződik az onnan származó Réz Pálnak és családjának sorsa is. De a versrovat más darabjait szintúgy az emlékezés szervezi: Schein Gábor egyik írásában mi is belepillanthatunk abba a tükörbe, mely előtt a megidézett nagyanya fésülködik. Láng Orsolya – aki először közöl a Jelenkorban – reggel a telefonjából kimosódott (emlék?)képek után kutat. S véletlen összhang Markó Bélával: az ő egyik versének parlandója onnan indul, hogy a beszélő a halottak telefonszámainak megőrzése vagy törlése, elfelejtése felett mereng. (A motívumvadász ajánlóíró pedig eltűnődik: érdemes-e megemlítenie, hogy itt visszhangzik P. Müller Péter tanulmányának kérdésfeltevése: a technológia és a költészet viszonya fénylik fel ezekben a versrészletekben.)

Markó költészete visszaköszön a kritikarovatban is: Vajna Ádám igyekszik lekottázni a Markó-szabadvers belső dinamikáit az életmű legújabb, A haza milyen? című darabjáról írva. Végül, de nem utolsósorban, a lapszám negyedik bírálatát Radnóti Sándor jegyzi. A tőle megszokott tömör eleganciával vonja kritika alá Dunajcsik Mátyás Víziváros című első regényét. Írását szintén az emlékezés szólamai indítják: „Rémlik, hogy egyetemi oktatóként valami közöm volt Dunajcsik Mátyás felvételéhez. Azok közé a diákok közé tartozott, akiknek érdekes tehetsége azonnal föltűnik”. De ne higgyük, hogy a felütést díszmenet követi. A számos részletnek figyelmet szentelő Radnóti – aki köztudottan nagy szivaros – még a szivarozás fontos, el nem hanyagolható vonatkozásában is megjegyzést fűz a Dunajcsik által teremtett regényvilághoz.

A lapszámhoz szokás szerint mellékletként járul a megelőző évfolyam éves tartalomjegyzéke. Aki kézbe veszi és forgatja, látni fogja: azt is az emlékezés dinamikái szervezik.