Bertóktól Bukowskiig

PécsLIT – 4. nap

Fenyő Dániel

Detektívek, punkok és slammerek – Fenyő Dániel tudósítása a PécsLIT pénteki programjairól.

Fenyő Dániel írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

A PécsLIT negyedik napjának délelőttjén négy gyerekeknek szánt program közül választhattak az érdeklődők. Tíz órakor a Bóbita Bábszínház tartotta meg a Történetek a kutyusról meg a cicusról című bábelőadást, ezzel párhuzamosan pedig Vadadi Adrienn meseíróval találkozhattak óvodás csoportok a Játsszunk együtt mesét! elnevezésű foglalkozás keretein belül. Tizenegy órakor komoly nyomozói munka indult a város két pontján: Nyulász Péter BerGer Szimat Szolgálat című detektívmese-sorozatával rendhagyó irodalomórát tartott a Csorba Győző Könyvtárban, míg Darvasi László Pálcika, a detektív – A nagy Gerbera-nyomozás című meseregényét mutatta be kisiskolásoknak. Délutánra is maradt gyerekprogram, fél ötkor a Csorba Győző Könyvtárban Keresztesi József Mit eszik a micsoda? című, gyerekverseket tartalmazó kötetéből készült színházi előadás várta az érdeklődőket Matta Lóránt játékával.

Négy órakor Puskás Panni A rezervátum visszafoglalása című novelláskötetét mutatta be, beszélgetőpartnere Kiss Tibor Noé volt. A kötetről egyébként a Jelenkor legújabb számába Szántai Márk írt kritikát. A fiatalság és az irodalom kapcsolatáról való rövidebb elmélkedés után a szerző felolvasta a Leszámolás Bukowskival című novelláját, amely kirajzolta a kötet főbb esztétikai és politikai irányvonalait. A testről való nyílt beszéd, a női szerepek felülírása, fekete humor és különféle határsértő, transzgresszív megoldások alkalmazása jellemzi a kötetet. Ezek az eljárások a szerző számára a szabadság bizonyos fokának elérését jelenti. Kiss Tibor Noé kérdésére válaszolva Puskás Panni a nyolcvanas évek punkkultúráját, Hazai Attila és Selyem Zsuzsa írásait nevezte meg mint a kötet nyelvének kialakulásában fontos szerepet játszó hatásokat – utóbbi szerző még a kötet egyik novellájában is megjelenik szereplőként. A beszélgetés érdekes problémafelvetése volt, hogy A rezervátum visszafoglalása – tekintettel a benne található közvetlen mai hazai reáliákra – idővel nem veszít-e érvényességéből, ahogy a szövegben megjelenő valóságdarabkák már nem lesznek részei a mindennapi életnek. A szerző ezt a problémát nem tartotta fontosnak, a színház mintájából kiindulva úgy gondolja, hogy a szövegnek a jelenben kell hatnia; az örökkévalóságban majd olvassák azokat a könyveket, amelyek az örökkévalóságnak íródtak, legfeljebb ír majd egy újabb könyvet. (Punks not dead!) Erre talán nem is kell sokáig várni, jelenleg ugyanis Puskás a menekültválsághoz kapcsolódó regényen dolgozik.

Öt órakor a délelőtthöz hasonlóan szintén két párhuzamos program indult. Az Apáczai Csere János Fiókkönyvtárban Darvasi László tárca- és rövidtörténet-író alteregója, Szív Ernő jelent meg, Balogh Robert kérdezte. Eközben a Művészetek és Irodalom Házában az egy éve elhunyt Bertók László Együtt forog (Firkák a szalmaszálra 2) című kötetének poszthumusz bemutatóját tartották. (Görföl Balázs írt a könyvről a Jelenkor 2021/7–8-as számában.) A kötetről Ágoston Zoltán és Bedecs László beszélgetett, Köles Ferenc színművész pedig Bertók-verseket olvasott fel. Ágoston Zoltán elmondta, hogy az Együtt forog a szerző nyolcvanötödik születésnapjára készült, ám halálával a kötet megjelenése jubileumi ünnep helyet mementó lett. A Bertók költészetéről gyakorta író Bedecs László a szerző pályáját rajzolta fel, több helyen újragondolva saját korábbi elképzeléseit. Amíg régebben a szerző népies korszaka és a formaversek megjelenése közötti időszakot, a nyolcvanas éveket a pálya bizonytalan, útkereső időszakának tekintette, ennyi év távlatából az 1987-es A kettészakadt villamos című kötetet Bertók későbbi költészeti irányát meghatározó darabként látja. A beszélgetés során alaposan körbejárták a szerző kétsorosainak, úgynevezett firkáinak jellemzőit, melyek előzményei a már említett nyolcvanas évekbeli kötet epigrammáiban lelhetők fel. A beszélgetőpartnerek kiemelték a firkák öniróniáját, illetve a betegségről, öregedésről, orvosi vizsgálatokról szóló darabok naturalisztikus, tabusértő jellegét. Bedecs szerint Bertók kétsorosai a magyar irodalom kitűnő rövidversei közé tartoznak, mivel a tragizáló öregköri irodalom hagyományától eltérve, az elkoptatott poétikai megoldásoktól távolságot tartva szellemes, a szorongást humorral keverő költészetet hozott létre, amely életművének méltó lezárása lett.

Fél hétkor a Csorba Győző Könyvtárban Bősze Ádám Mendelssohnék karanténban című szórakoztató zenetörténeti előadását tartotta meg nagy közönség előtt, a zeneszerző, Felix Mendelssohn Bartholdy és családja 1830-as karanténba kerüléséről mesélve. (Bősze Ádámnak jelenleg egyébként útirajzsorozata fut a Jelenkor Online-on, ahol Mendelssohn itáliai útját mutatja be a zenezszerző levelezésén keresztül.) Nyolc órakor megtelt a Művészetek és Irodalom Házának Fülep Lajos terme: Simon Márton Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni című verseskötetéről Kövér Andrással, a Sopianae Slam Poetry estek házigazdájával beszélgetett. A bemutató elején szó volt a szerző által szerkesztett 99 magyar vers című szubjektív antológiáról. Simon Márton megjegyezte, hogy milyen sokféle, akár egzisztenciális kételyt okoz egy ilyen válogatás összeállítása. Kövér András kérdésére válaszolva a szerző elmondta, hogy ugyan mindegyik antológiabéli szerző valamilyen okból fontos számára, Hervay Gizella Gyalogmadár című verse különösen meghatározóvá vált számára. Egy anekdota után, amely arról szólt, hogy miképpen lehet Pilinszky-versekkel tönkretenni egy házibulit, a szerző kifejtette, hogy bár úgy tűnik, verseiben teljesen hétköznapi nyelvet alkalmaz, versnyelve sokszorosan szerkesztett, inkább valamiféle preparált élőbeszédként jellemezhető. A beszélgetés második felében Kövér kérdés-felelet játékot játszott a szerzővel, ami ugyan kevésbé volt alkalmas a kötet bemutatására, a kiváló hangulat azonban sokakat kárpótolt érte. A kötetbemutató után kezdődött a Slam Poetry-est, melyen Simon Márton és Kövér András mellett fellépett Bárány Bence és Tengler Gergely. Négy nap irodalmi beszélgetés után a Fülep Lajos terem egy órára rocksztárok koncerthelye lett: tapsok, füttyök, csettintések.

2021-09-18 15:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek