2021. szeptember 14-én a Jelenkor folyóirat és a Csorba Győző Könyvtár közös szervezésében indult a PécsLIT fesztivál, amely a kortárs magyar és pécsi irodalom bemutatása mellett színházi és zenei programokat, valamint rendhagyó irodalomórákat és az irodalomoktatás örökké kurrens kérdésiről szóló beszélgetéseket foglalja magában. Mindezt hat napon keresztül több helyszínen. A pécsi bölcsészképzés, valamint a Jelenkor irodalomban betöltött szerepe ellenére hosszú ideig nem volt Pécsen több napon keresztül látogatható irodalmi programsorozat. Egy újabb hagyomány indulását jelezte a tavaly megrendezett háromnapos Pécsi Ünnepi Könyvhét, melyet idén még több programmal a PécsLIT folytat.

Tizenegy óra, a Művészetek és Irodalom Házának Fülep Lajos-terme felmolinózva, a színpadon előkészített vizesüvegek, a székeken helyezkedés – lassan kezdődik a PécsLIT. A megnyitón Ágoston Zoltán a Jelenkor főszerkesztőjeként, Miszler Tamás a Csorba Győző Könyvtár igazgatójaként tartott köszöntőt és Péterffy Attila polgármester is beszédet mondott. Ágoston Zoltán kiemelte, hogy a Bertók László és Csorba Győző halálának hónapjában induló PécsLIT méltó reprezentációját nyújthatja mindannak az irodalmi-kulturális hagyománynak, amely a huszadik században formálódott a városban. Miszler Tamás és Péterffy Attila bizalmukat fejezték ki az iránt, hogy a POSZT megszűnése után a PécsLIT megjelenésével újra egy olyan hosszútávú programsorozat indul, amely meghatározó szerepet tölt be Pécs kulturális életében. A beszédek után Nagy Imre, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa tartott előadást Csorba Győző költészetéről, valamint a költő Pécshez és Várkonyi Nándorhoz fűződő viszonyáról, felhasználva az archívum filozófiai fogalmának különböző rétegeit. A tudományos előadásban is fontos szerepet kapó Séta és meditáció című Csorba Győző-verset Frank Ildikó színművész olvasta fel zárásul. A megnyitó végeztével a résztvevőket a szomszédos teremben látták vendégül: kellemes nyári idő, torta, pezsgő és testes borok, 12 óra.

A megnyitóval egy időben további helyszíneken három program várta a kisebbeket: Végvári Imre Jövőmenők című könyve alapján zajlott foglalkozás, Rajzolj egy krumplit! címmel Agócs Írisz tartott interaktív délelőttöt gyerekeknek, és megnyílt Szegedi Katalin Ládaszínháza is. Két órakor Szabó Borbála Petőfi művét újragondoló, A János vitéz-kód című könyvét Szabolcsi Marcell moderálásával mutatta be a Csorba Győző Könyvtárban. Fél ötkor tartották a Beszélgessünk a kötelezőkről! elnevezésű programot, melyen Szabó Borbálán kívül Pethőné Nagy Csilla és Kukorelly Endre vett részt. Négy órakor pedig a Hild udvarban Görföl Balázs beszélgetett Halász Ritával Mély levegő című első, a kritika és az olvasók által is kedvelt regényéről, melynek kezdő oldalait egyébként még Nincs tavasz címmel a Jelenkor 2019/02-es számában közölte. Bár a könyv nagyjából egy évvel ezelőtt jelent meg, a szerző kiemelte, hogy annak megjelenése eleinte szorongással töltötte el, mivel a járvány miatti légüres térben nem voltak közvetlen tapasztalatai a könyv fogadtatásáról, ezen persze változtattak a személyes kötetbemutatókon szerzett olvasói visszajelzések: volt, aki úgy vélte, ez a könyv a házasságát (!) mentette meg. A beszélgetés során nyilvánvaló lett, hogy a Mély levegő mennyire alaposan átgondolt mű. Eredetileg egyes szám harmadik személyben, múlt időben íródott, azzal viszont, hogy a regény végül egyes szám első személyű jelen idejű elbeszélői pozíciót alkalmaz, a szerzőnek még inkább számolnia kellett azzal, hogy őt magát azonosítják írásának bántalmazói kapcsolatból kilépő, ugyanakkor különböző cselekedeteiben megkérdőjelezhető női beszélőjével. Halász Rita elmondta, az volt a célja, hogy olyan életszerű, esendő figurákat alkosson, amelyek által a regény jóval túlmutathat valamiféle didaktikus etikai leckén. Görföl Balázs a beszélgetés vége felé közeledve a regény kritikai visszhangjára reflektálva rákérdezett a szöveg egy – a mai irodalomban kevéssé jelenlévő – motívumára, méghozzá a főszereplő katolicizmusára, amelyet Halász Rita nem egyszerűen a regény kulisszájának, hanem a főszereplő lényeges jellemvonásaként igyekezett beépíteni a karakterbe.

Alighogy véget ért a beszélgetés, a gyors dedikáció és pogácsázás után öt órakor kezdődött a PArt projekt bemutatása Ágoston Zoltán moderálásával. A PArt egy magyar–horvát kulturális projekt, melynek célja a két ország kortárs művészi fejleményeinek kölcsönös megismerése. Ágoston Zoltán bevezetőjében elmondta, hogy az együttműködés két fontos pontja Eszék és Pécs, melyek irodalmi együttműködése már a kétezres évek elején elkezdődött, akkoriban jó néhány fordításkötet jelent meg a program keretén belül. A kapcsolatfelvételt az újabb projekt alapozta meg. Tatjana Ileš, a PArthoz kapcsolódó eszéki projektekért felelős Oksimoron egyesület szakmai menedzsere mesélt az általuk szervezett programokról, illetve egy horvát–magyar–német nyelvű antológia előkészítéséről. A Jelenkor és az Oksimoron együttműködésének egyfajta manifesztációja az Ami összeköt / Ono što povezuje című kétnyelvű antológia, amely Pécshez és Eszékhez kötődő kortárs, közel kortárs írásokat tartalmaz. A beszélgetés inkább a kultúraközi kapcsolatok szervezéséről, mint a két kultúra jellegéről szólt, de azáltal, hogy az antológia horvát szerzői közül Goran Rem, magyar részről pedig Kiss Tibor Noé és Mohácsi Balázs olvasott fel, lehetőség nyílt betekinteni abba, ami az együttműködés által létrejött.

A Hild udvart elhagyva a közönség egy része autóval, mások gyors léptekkel a Csorba Győző Könyvtár felé vették az irányt, ahol Görföl Balázs beszélgetett az idén hetvenéves Kukorelly Endrével. Az esemény előtt azonban díjátadás: Horst Hummel, a Hummel Pincészet alapítója a Jelenkorral együttműködve hozta létre a Hummel–Jelenkor szépirodalmi díjat, melynek első díjazottja, Kukorelly Endre egy hordónyi, azaz 228 (!) liter kiváló minőségű bort kapott jutalmul. Kuncogás. Az esten Horst Hummel mesélt életútjáról, írói ambícióiról, a bor és az irodalom igazságairól, valamint arról, hogy a díj létrehozását Dragan Velikić szerb íróbarátja példája ösztönözte, aki egy irodalmi díjat megnyerve egy hordó bort kapott. Ágoston Zoltán méltatásában kiemelte a szerző életművének magyar irodalomban betöltött jelentőségét, valamint közéleti szerepvállalását és a Baumgarten-emlékdíj megalapítását. Az esemény hátralevő részében az Istenem, ne romolj című verseskötetből kiindulva (melyről egyébként éppen Görföl Balázs írt kritikát a Jelenkor 2021/04-es számában) került szóba Kukorelly íráshoz, irodalomhoz fűződő viszonya. Így derült ki többek között a beszélgetésen jelenlévők számára, hogy a szerző élesen szétválasztja költészeti és közéleti szerepeit, számára a vers elsősorban formai kérdés, a kreatívírás-kurzusokon tartott kritikai beszélgetéssel minden szöveg jobbá tehető, Kosztolányin is csak csikorgatná a fogait néha – Aranynak pedig majdnem minden megengedhető.

A program után a könyvtárban a Szélkiáltó együttes pécsi költők verseit is felhasználva adott koncertet, vele egy időben pedig újabb könyvbemutató kezdődött a Művészetek és Irodalom Házában. Be kell vallani, hogy hosszútávon az irodalmi beszélgetések általános struktúrája könnyen felismerhető – noha ettől még nem válnak unalmassá. A Fülep Lajos terembe visszatérve, bizonyos értelemben itt is rendhagyó beszélgetésekre került sor. Nyolc órakor Tolnai Ottóval Ágoston Zoltán beszélgetett a Szeméremékszerek szövegfolyam második kötetéről. A szokásos forgatókönyv, hogy a kérdező kérdez, a szerző pedig igyekszik a saját írását távolabbról szemlélve válaszolni. Most azonban a könyv nem egyszerűen be lett mutatva, hanem megjelent. Ágoston Zoltán első – egyben majdnem utolsó előtti – kérdése az volt, hogy mi az, ami a kötetben a valósághoz és a fikcióhoz tartozik. Tolnai Ottó pedig belekezdett, és ahelyett, hogy szétszálazta volna a könyv történetét, hosszú meséjével bemutatta, hogy e két szint elválaszthatatlan egymástól. Mindeközben pedig a Fülep Lajos-termet megtöltötte a Tolnai-szövegek színhelye, Palics, és az azt átszövő részletgazdag történetek munkásmozgalmi szobrokról lopott márványkelyhekről, mániákus villanykörte-cserélőkről, vörös kezű nőkről, turbántól megdicsőült Aszpirinről és birkabogyóbiztosokról. Az a valamivel több mint egy órányi hömpölygése a történeteknek talán a leghatásosabban mutatta be azt, hogy milyen lehet Tolnai Ottó regényét olvasni.

A nap utolsó programja Méhes Károly Beszélgetés a svéd királlyal című kötetének bemutatója volt. Mivel az est moderátora megbetegedett, a szerző maga mutatta be könyvét, később pedig a közönség tölthette be a kollektív kérdező szerepét. Méhes Károly moderátorokat megszégyenítő strukturáltsággal tartotta meg az estet. Beszélt előző, fiatalkorát feldolgozó önéletrajzi regényeiről, valamint e sorozat folytatásának lehetőségeiről. A szerző újonnan megjelent, eredetileg a tavalyi Könyvhétre szánt kötetének címe a számára sok szempontból fontos Bereményi Géza Svéd király című novelláskötetét idézi meg. A Beszélgetés a svéd királlyal az elmúlt tizenöt év novelláinak, elbeszéléseinek és tárcáinak válogatása, melyeknek központi kérdése, hogy a múltat miképpen lehet szöveggé formálni. Ezen gondolkodtam én is hazafelé – a tudósítást másnap reggel kilencig meg kell írni!

(Fotók: Tóth László)