A Pécsi Országos Színházi Találkozó 2001-ben, húsz évvel ezelőtt vette kezdetét – és a fesztivállal egy időben lett színházi tematikájú a Jelenkor júniusi lapszáma is. Az utóbbi két évben, a vírushelyzet közepette, hagyományos színházi előadások híján nem volt evidens és könnyű megtartani a lapszám szokásos tematikai fókuszát, de így is sikerült hibrid lapszámot szerkesztenünk.

A klasszikusoktól…

A véletlen úgy hozta, hogy a „klasszikus” fogalma a lapszám több írását is szervezi. Tanulmányában Sándor L. István Ács János legendás, 1981-es kaposvári Marat/Sade-rendezésének recepcióját göngyölíti fel úgy, hogy a korabeli írások mellett a rendszerváltás után készített, szabadabban nyilatkozó visszaemlékezéseket is játékba hozza. Ebből a részletes történeti rekonstrukcióból aztán egyértelművé válhat a mai olvasó számára is az Ács-rendezés jelentősége. Kurdi Mária az ír drámairodalom klasszikusáról, a 150 éve született John Millington Synge-ről közöl kedvcsináló pályarajzot. Bertóti Johanna fordításában az abszurd dráma atyja, Eugène Ionesco korai, román nyelven írt műveibe nyerünk bepillantást: a roppant szórakoztató Victor Hugo groteszk és tragikus élete című szatirikus prózájába, valamint a magyar olvasó számára talán Örkényt idéző Sziporkák című ciklusába. A lapszám további klasszikusa a 95 éve született Allen Ginsberg, a beatköltészet talán legismertebb figurája – Gyukics Gábor fordításában olvasható nagyszabású verse, amelyet az amerikai költészet egy másik klasszikusának, Frank O’Harának a halálára írt. S ha ez nem lenne elég, egy igazi irodalomtörténeti-filológiai kuriózum is szerepel a lapban: Bánfi Katarina és Bánfi Tamás Csáth Géza eddig ismeretlen novelláját adja közre rövid kommentárral.

…a kortársakon át…

Kezdhettem volna onnan is, hogy a lapszám élén Parti Nagy Lajos hosszúverstöredékei állnak, amelyek a tavalyi év járványtavaszáról tudósítanak, amit PNL egy svájci ösztöndíj bezártságában töltött. Ha már karantén, Darvasi László nagy ívű novellája nem máshol játszódik, mint egy Covid-osztályon. Acsai Roland őszi alkaioszi strófáiban pedig apát és lányát követjük a néha szinte apokaliptikusan kietlen urbánus tájban. A prózarovat két rendhagyó formanyelvű közleménye Halasi Zoltáné, valamint Visky Andrásé. Előbbi lehengerlő, lírai prózanyelven ír, a távol-keleti bölcseletet mozgatva, de finom áthallásokkal ká-európai napjainkra. Utóbbi szintén próza és líra határvidékén mozogva beszéli el a Visky-életművet ismerők számára visszatérő témát, a család kitelepítését a Duna-csatornához, ami egyszersmind perújrafelvétel is: ilyen körülmények között megtartható-e az ember hite. A fajsúlyos, nehéz témák között Keresztesi József nonszensz irodalmi hagyományból merítő versei jelentenek némi fellélegzést.

A szépirodalmi rovat két további közleménye szorosabban kapcsolódik a színészethez. „A sírásó / jelenetben fogalmazódik / meg a szűz Ophelia kolos / torokba tékozolt imája” – olvashatjuk a sortörésekkel invenciózusan bánó Zalán Tibor versében, amit akár – az idézett utolsó sor felkínálja a lehetőséget – Visky hitvizsgáló prózájához is hozzáköthetünk. Míg az e havi lapszám debütánsa, Danszki Fruzsina Klára, az SZFE-n nemrég végzett dramaturg novellája egy terepen forgató fiatal filmes csapat melodramatikus kalandjaiba és az elbeszélő főhős önvizsgálatába vezeti be az olvasót.

…a színházig

Noha a pandémia oly sok mindent elsodort, ez nem jelenti azt, hogy semmi sem történt a színházi világban. Az iménti mondatomba nagyon kívánkozna egy „sajnos” is – hogy miért, arra a két interjús anyagunk a válasz, melyeket pikírten akár úgy is jellemezhetnék, hogy Vidnyánszky Attila színháztörténeti jelentőségű tevékenységének állítanak emléket.

Proics Lilla Németh Gáborral beszélgetett – miként az alcímben szerepel – az SZFE drámai tanévének történetéről. Ennyire következetesen és részletekbe menően eddig talán még nem mondták végig az SZFE kikényszerített modellváltásának szomorú történetét. Különösen tanulságos olvasmány lehet a többi modellváltó egyetem polgárai számára. A másik anyag a POSZT-ról szóló körkérdésünk, amelynek ideális esetben a húszéves évforduló lehetne az apropója, ám sajnos mindenekelőtt a fesztivál megszűnése miatt voltunk kénytelenek összegzésre sarkalló kérdéseinket feltenni. Ifj. Bagossy László, Csáki Judit, Dobák Lívia, Jászay Tamás, Jordán Tamás, Karsai György, Kukorelly Endre, Lipics Zsolt, Lőkös Ildikó, Máté Gábor, P. Müller Péter, Simon István és Tompa Andrea válaszaiból az éves szakmai szemle előnyeiről és hátrányairól értesülhetünk, megtudhatjuk, mely előadásokat tartották a fesztivál történetében a legkiemelkedőbbnek, és hogy mit szólnak egy a POSZT helyébe lépő új pécsi színházi találkozó ötletéhez.

A lapszámhoz természetesen idén is tartozik drámamelléklet. Ezúttal Danyi Zoltán A csehek című abszurd drámáját közöljük – stílszerűnek tetszik, hogy Ionescóval egy lapszámban lát napvilágot. A színházi blokkban Sándor L. István és Kurdi Mária említett tanulmányai, valamint az interjúk mellett szerepel Benke Attila írása is. Az apropója ennek is szomorú: a 2021. április 16-án elhunyt Törőcsik Mari pályaképét rajzolja fel részletgazdagon.

Ezúttal a kritikarovat írásai is színházi tárgyú könyvekről születtek. P. Müller Péter a szépirodalmi rovatban szereplő Visky András színházfelfogását tárgyalja egyrészt Visky Mire való a színház? Útban a theatrum theologicum felé című kötete, másrészt a színházcsináló munkásságáról szóló angol nyelvű András Visky’s Barrack Dramaturgy. Memories of the Body című tanulmánykötet kapcsán. Ezt követi Kékesi Kun Árpád méltató írása P. Müller Péter nemrégiben napvilágot látott Színház önmagán kívül című tanulmánykötetéről. Vilmos Eszter Pass Andrea drámagyűjteményét recenzálva értékeli a szerző korérzékeny munkásságát. Adorjáni Panna, aki szintén először jelenik meg a folyóirat oldalain, a tanulmányrovatban is szereplő Sándor L. István Szabadságszigetek. Fodor Tamás és a Stúdió „K” története 1978-ig című értekező munkáját vonja kritika alá.

S a júniusi Jelenkort újra áttekintve rájövök: P. Müller Viskytől idézett címe – „Olyan színházról beszélek […], ami valójában nincs is” – akár a POSZT-ra, az SZFE-re és a színházi évadra – tehát akár a Jelenkor idei színházi számára és erre a lapszámajánlóra is kiterjeszthető. Bízzunk benne, hogy jövőre már olyan színházról fogunk beszélni, ami van és lesz.