Mészöly 100

Mészöly Miklós a Jelenkor-hagyomány talán legfontosabb írója, ezért a szerző születésének centenáriumi évében folyóiratunk a januári szám után ismét tematikus összeállítással jelentkezik. A Mészöly-életmű roppant gazdagságát jelzi, hogy a blokk ezúttal is igen szerteágazó. Szó esik Mészöly és a tanítvány, Nádas Péter irodalmi kapcsolatáról (Bán Zsófia nagy filológiai-szellemi kalandutakat bejáró tanulmányában), Tolsztoj és Dosztojevszkij hatásáról (Mikola Gyöngyi átfogó értekezésében), a fényképek szerepéről a talán legnépszerűbb Mészöly-regényben, Az atléta halálában (Visy Beatrix minuciózus elemzésében) és a Mészöly-művek nem humanizált állatfiguráiról (Károlyi Csaba aprólékos, példákban gazdag esszéjében). Egy írói munkásság elevenségét és hatását persze nemcsak a lankadatlan irodalomtörténeti érdeklődés tanúsítja, hanem a szépirodalmi továbbélés is, Mészöly Miklós életműve pedig ebből a szempontból is rendkívüli. A Mészöly-hatás újabb szép eleme a lapban Grecsó Krisztián novellája: szikár, visszafogott, egyszerre érzékien gazdag és analitikusan pontos ábrázolása egy férfi és egy nő eseménytelen boldogságának.

Kamaszok, fiatalok, öregek

A lapszám élén szereplő Takács Zsuzsa-versek igazán meghökkentők. Ugyanis ezek a játék szerint egy mai kamaszlány versei, de úgy alkotta meg őket a költő, hogy kibontakozik belőlük a lány ábrándozása, félelme, kíváncsisága, dacossága, a verseken túlmutat a figura. A versrovatban aztán ha nem is kamaszok, de igazán fiatalok következnek. Székely Márton másodszor szerepel a Jelenkorban, és nagyszabású, négyoldalas verse letaglózó erejű szöveg a személyiség laza szerkezetéről, nem-nosztalgikus iskolai emlékekkel, családi vesződségekkel, fiatalkori kudarcokkal, ószövetségi és Szent Ágoston-idézetekkel teletűzdelve. A bibliai referencia szintén központi eleme Áfra János titokzatos, sűrű versének, amely evangéliumi parafrázis: szerintem elsősorban a meg nem született testvér elgyászolásáról ‒ de a szöveg alaposan feladja a leckét az olvasójának. A fiataloknál maradva: Kállay Eszter verseinek középpontjában a várandósság áll. Ami azért is nagyon szép, mert ha az olvasó előrelapoz a számban Csondor Soma kritikájához, amely Kállay első verseskötetével foglalkozik, megtudhatja, hogy e költészet eddigi alaptapasztalata a magában beszélés, a megszólalás nehézsége, hiábavalósága volt. Most viszont e halk, gyengéd költői beszéd megtalálja azt a mindenkinél közelebbit, akihez és akiről szólhat: a növekvő magzatot.

Szintén a versrovatban szerepel Deák Botond hosszúverse, egy bizonyos dD. hétköznapi kalandjával, aki az esőben az eresz alatt szétnéz merengve, de nem reménytelenül, hanem hol viccesen, hol szomorkodva. Csehy Zoltán versei folytatják a szerzőtől jól ismert invenciózus kortárs műalkotás-parafrázisokat-továbbgondolásokat. Kevésbé játékosak Demény Péter komor versei, köztük az, amely egy kutya halála után néz szembe a család széthullásával. És a kutya halálának motívuma már átvezet a szám prózarovatába, ugyanis szintén felbukkan Oravecz Imre Alkonynaplójának újabb részletében. Ezek a hangsúlyosan önéletrajzi feljegyzések megdöbbentő személyességgel vetnek számot az öregséggel, amely az utóbbi években Oravecz legfőbb kérdésévé vált. A szám többi szépprózája nagyon különböző világokba visz el. Balogh Robert novellájának idős asszony főszereplője a jelenben már csak téblábolva a múltba tér vissza, felidézve azt a letűnt, a modernizációval elsüllyedő paraszti világot, amelyben felnőtt. Balázs Attila elbeszélése nagyobbat ugrik az időben, a XVI. századba repít, és felszabadult humorral, apokrif módon dolgozza át a történetíró Szerémi György Magyarország romlásáról című művét. Margetin István novellája térben távolodik el: a mai történet egy angliai repülőtér duty free üzletében játszódik, ahol egy magyar lány keresi a szerencséjét. Hogy sikertörténetet olvasunk-e, vagy pedig a naivitás néma kudarctörténetét, ki-ki eldöntheti. A fordítónak, Méhes Károlynak köszönhetően közreadhattuk a nagy író, I. B. Singer magyarul eddig meg nem jelent fergeteges novelláját, amely a XIX. század végi New York-i anarchista emigránsok világát mutatja be sziporkázó gúnnyal, ugyanakkor elnéző megértéssel.

Városok tündöklése és bukása

A szám kritikarovata meglehetősen urbánus lett. Nemcsak Radnai Dániel Szabolcs recenziójára igaz ez, aki két tanulmánykötetet szemléz, az egyik Kolozsvár, a másik Debrecen irodalmi és kulturális reprezentációját vizsgálja, és nem is csak Balogh Magdolna kritikájára, amelynek tárgya Karl Schlögel történész 18 közép- és kelet-európai város történetével foglalkozó kötete, az Európa-szigetcsoport, hanem Venyercsán Dávid kritikájára is, aki Krasznahorkai László új regényét teszi mérlegre. A Herscht 07769 egy türingiai kisvárosban játszódik, ahol szép lassan elszabadul a pokol. A regény eddig meglehetősen hűvös fogadtatásban részesült, és bár Venyercsán sem tartja Krasznahorkai legjobb művének, nagyobb elismeréssel szól róla, mint a többi kritika. A szintén egy kisváros pusztulását elbeszélő Az ellenállás melankóliája viszont vitán felül Krasznahorkai László egyik legjelentősebb regénye, és tavaly orosz fordításban is megjelent. E kiadásról Olga Szerebrjanaja, a Szabad Európa Rádió újságírója írt mélyreható kritikát, a regényszereplők által megtestesített filozófiákat állítva előtérbe, írása Soproni András fordításában lapszámunkban is olvasható. Két világirodalmi kritika is helyet kapott a rovatban: Thomka Beáta a Lótolvajok című regénye révén világhírnévre szert tevő Per Petterson Férfiak az én helyzetemben című regényét méltatja. Mohácsi Balázs pedig napjaink egyik legnépszerűbb amerikai költője, Billy Collins magyar válogatáskötetéről ír. Kritikájából nemcsak az derül ki, milyen költő Collins (humoros, közérthető, önreflexív, váratlan képzettársításokkal élő), hanem az is, milyen ma a magyar világlíra-fordítás helyzete (ha nem is teljesen sanyarú, de igencsak kiszolgáltatott).

Két kuriózum

Végül, de nem utolsósorban két különleges szöveget szeretnék kiemelni. Az egyik Anghy András gazdag életút-interjúja a hónapban 75. születésnapját ünneplő jelentős pécsi festővel, Valkó Lászlóval. A beszélgetést Valkó alkotásaiból összeállított színes műmelléklet kíséri. A másik Mátyus Norbert vitacikke, amely Nádasdy Ádám és Babits Mihály Isteni Színjáték-fordítását hasonlítja össze. De ne száraz filologizálásra számítson az olvasó, hanem sziporkázóan izgalmas fejtegetésre arról, mihez vezet az, hogy Babits lírai vallomásnak, Nádasdy ellenben tankönyvnek tekinti Dante örökifjú művét. Például a pokol „földrajzával” kapcsolatban Mátyus így fogalmaz: míg „Babitsnál mintha megfoghatatlan, szétcsúszó, bizonytalan körvonalú lenne a túlvilág”, hiszen őt Dante „hatalmas belső líraisága” érdekli, addig „Nádasdy bezzeg mintha katonai térképet készítene”. Vagy ami Babitsnál „irányozd szemed idegét”, az Nádasdynál „nézz jó erősen”. Én is csak ezt tudom tanácsolni, és bízom benne, hogy a kedves Olvasó sem bánja meg, ha komoly figyelmet szentel a májusi Jelenkornak.