Gyarmati Fannit – Fifit – hamarabb ismerte meg Vas István mint Radnótit, még gimnazista korában. Vas ekkor reménytelennek látott külseje, „riasztóan terjedelmes, méghozzá görbe” orra miatt szenvedő kamasz, aki – mi mást tehetne – Cyrano-pózt vesz fel, ezzel vigasztalódik és epekedő verseket ír az Andrássy úti Mária Leánygimnázium növendékeiről.

„Megnyúltak újjai, kitárta karját:
egy fekete haj és egy szőke haj”

Az ifjúkori klapancia (Vas is pironkodva idézi) két múzsája Robicsek Éva és Gyarmati Fifi.

„Már nem emlékszem, kinek a révén ismertük meg őket, de arra pontosan emlékszem, milyen szépek voltak, ahogy egymást átfonva »bógniztak« a jégen, a molett, sötétszemű Robicsek Évi, és mellette a karcsú, kék szemű, lilás rózsaszín pulóverében tündéri Gyarmati Fifi. Olyan kívánatosak voltak, a szó legtisztább, leglégiesebb értelmében, pusztán ahogy elegánsan, jólnevelten, beleolvadva a jég meg a lámpák csillogásába ott keringtek, hogy jó lett volna csak velük egy sorban, a kezüket megfogva, az ő ütemükben siklani tovább. (…) Látnivalóan nem felszínes, üres bakfisok voltak, mint Ellbogen Ági, különösen Fifi látszott okos, művelt lánynak. De ha mégis csatlakoztam hozzájuk, helytelenítő, megütköző pillantásaikat véltem elfogni, s mindig azt hittem, visszataszítja őket, az én »sötét« lényem. A magányt választottam tehát a jégen is (…) csüggedten köröztem, akkori kedvenc Babits-soraimat mormolgatva magamban:

Barangoló borongó,
ki bamba bún borong,
borzongó bús bolyongó,
baráttalan bolond.”

(Nehéz szerelem, 1. köt., 145.)
 

Ráadásul hamarosan más költőjelöltek is feltűnnek Fifi közelében. Először Singer Gyurka korcsolyázik körülötte, a misztikára hajló, kissé lila, kissé zöld Haladás-kör tehetsége. A kör egyik estjén pedig újabb fiú, „egy sovány nyolcadikos” ül Fifi mellett, bizonyos Glatter Miklós.

„Miklós az idősebb és a költő udvarias fölényével állt velem szóba, pedig az én szememben csak az tette érdekessé, hogy Gyarmati Fifinek udvarolgat. Nem mintha Fifit én meg akartam volna közelíteni, de azért a megközelíthetetlenség legzavarbaejtőbb példányának láttam. (…) Okos lány volt, őszintén érdekelte nem csak az irodalom, de minden műveltséganyag, s közben elegáns, sőt, tündöklően szép lány is volt. Mégis, ahogy bájos szemöldökét felvonta, ahogy a száját keserédes kifejezéssel csücsöríteni tudta, valahogy úgy, mintha biggyesztené – az embernek mindig az volt az érzése, hogy valami illetlenségért kap tőle megrovást, amit egyébként néha szóban is közölt. Egy évvel azelőtt, a jégen, úgy sejtettem, hogy viselkedésemmel hívom ki rosszallását, most mintha barbárságom, hiányos műveltségem érdemelte volna ki megvetését, néhány év múlva meg, amikor már ő is körülbelül kommunista volt, azt éreztette velem, hogy a szocializmus dolgában gondolkozom illetlenül.” (Nehéz szerelem, 1. köt., 182.)  

Radnóti és Vas sokáig csak távolról méregették egymást, kevés szimpátiával. Vas részéről ebben annak is volt némi szerepe, hogy meglehetős fenntartásokkal olvasta Radnóti újnépies verseit. Radnóti „újmódi pásztor” korszakáról van szó, ami Babitsot is megtévesztette, és Sértő Kálmánnal emlegette egy lapon Új népiesség című cikkében. Vas „eltökélt szalonparasztnak” nézte ekkor Radnótit és sehogy sem tudta például a Beteg a kedves című vers parasztizáló Kraftausdruckjait összeegyeztetni azzal a „finom úrilánnyal”, akivel kapcsolatban "eregette" őket Radnóti. (Nehéz szerelem, 2. köt., 163.) 

Korán kiszemelték egymást ellenségnek, mégis, mint Vas írja, mintha „eleve a leendő jóbarátot kerestük volna egymásban”. (Mért vijjog a saskeselyű, 2. köt. 168.) És valóban, közelednek egymáshoz, az intenzív ellenszenv nem kevésbé intenzív barátságba fordult át. Ebben Fifinek jelentős szerepe volt, aki Nagy Etellel, Vas mozgásművész feleségével is összebarátkozott. A „Tündérlak”-nak nevezett, Fifi szülei által bérelt istenhegyi úti villában eltöltött közös nyári vasárnapokat így idézi fel Vas:

„…hol egyenesen oda mentünk Fifi hívására, hol meg séta, kirándulás után kötöttünk ki az istenhegyi házban, és az ott múlatott órák az élet jó ízeihez tartoztak: a nevetések, a napsütések, a fekete falak árnyékában a sötét, hűvös enyhelyek, a ház helyi izgalmai – egyszer Kristóf, a tohonya teknősbéka levetette magát a magas várfalon és annak keresésére indultunk, máskor a ház tacskója kölykezett, és a többi lány segítségével Fifi vezette a szülést. Szóval annak a »madárlátta lánynak«, mindenféle állatok értő patrónájának mutatkozott, akinek az Újmódi pásztorok énekében, a Lábadozó szélben, és aranykontyával, amely újra meg újra fölragyog a Radnóti-versekben, a komor kőfalon emelkedő házban mindenképpen a jószívű, jótékony várkisasszonynak.

Ez a várkisasszonyi glória nem zavarta meg Fifi hétköznapi guvernántképét. Aranykontyos jótékonysága, sőt, jósága csöppet sem enyhített csücsörített szájú szigorán, amely rokokó bájjal csapott le, valahányszor valaki vétett az ellen, amit Fifi éppen illendőnek ítélt. (…) Mégis megbékéltem az ő szigorával – ami érthető: hogy is mondta Vörösmarty? »Mely akkor is édes, ha tőreid érzed.«” (Mért vijjog a saskeselyű, 2. köt. 169.)

A háború, a zsidótörvények, a munkaszolgálat korszaka idején is viszontlátjuk még egyszer-egyszer Fifit az Azutánban, az emlékiratok két zárókötetében. De a karakter az első négy kötetben bontakozik ki teljes szépségében. Mintha a Radnóti-versek idilljének forrását őrizné ez az „aranykontyos”, szeretettel mitizált nőalak, aki nem véletlenül a „tündéri”-t kapja állandó jelzőnek Vas baljós békeidőkről szóló emlékirat-regényében.

A márciusi Jelenkorban Vári György fogja búcsúztatni Gyarmati Fannit.