„Áll, mint az ítélet a pillanat fölött.” Októberi lapszámunkat kicsit több mint három héttel ezelőtt még nem így akartuk kezdeni: Bertók László nyáron írott verseinek helye a decemberi lapszámban lett volna, amelyben 85. születésnapján terveztük köszönteni lapunk főmunkatársát – s amely így, Ágoston Zoltán nekrológját idézve, jubileum helyett mementóvá válik majd. Bertók László szeptember 14-ei halála óta számos megemlékezés született a Kossuth-díjas költőről. Ezekben az írásokban, a műfaj sajátosságaiból fakadóan, máris megképződött az az alak, akit későbbi korok irodalomtörténészei látni fognak a költőben, máris létrejött a Bertók-legendárium: a történet főbb elemeit költői pályáján paraszti származása, versei miatti bebörtönzése adják, magánemberi létéből pedig a vései pálinka és a rendszeres esti séta (a pécsi Király utcai lakástól a Barbakánig és vissza) emléke őrződhet majd meg. Élettörténetének elbeszéléséért ezentúl már nem maga a költő felel; Bertók László esetében ez azért hangsúlyozandó, mert, amint arra Ágoston Zoltán a nekrológban rámutat, saját életének lehető legpontosabb elbeszélése szervesen tartozott hozzá identitásához: „[m]intha az elbeszélés minuciózussága szavatolta volna számára az elbeszélt igazságot, azt, hogy semmit sem felejt el, nem kerekít, egyszerűsít le a hatásosság, a poentírozás kedvéért”.

„Mióta vagyunk így egymásnak / háttal” – hangzik el Zalán Tibor formailag rendhagyó istenes versében a kérdés, de a lapszám több verse is újraértelmez vallásos témákat. Szlukovényi Katalin például a jézusi szenvedéstörténetet csúsztatja bele szellemesen egy dm-marketing-szerű életfilozófiába: „Szombaton Jézus is megpihen. / Nem kínlódik, nem hal már tovább, / de nem is támad fel, nem megy vizitába a hitetlenkedő apostolokhoz, / csak fekszik a sírboltban, lazít kicsit / a vonakodó világ kényszeres / megváltásának és a szenvedések / során is fotogén arckifejezés / megőrzésének feladatai közben. / Ez lehet végre az ő én-ideje”. Hasonló elven helyez egymás mellé Gellén-Miklós Gábor egyik versében két nagyon is különböző regiszterű mondatot: „A hívott szám / átmenetileg nem kapcsolható. // Felemeltük a szívünket.”

Más szépirodalmi szövegekben, persze sokféle jelentésben, a természet válik meghatározó motívummá. Dimény H. Árpád fák Daphnénak című szövege például abból a mitológiai átváltozástörténetből indul ki, amelyben Daphné babérfává változik, így menekülve az őt szerelmével üldöző Apollón elől. Houellebecq verseiben, amelyeket Szeder H. Réka fordításában adunk közre, a pazar természeti kezdőképek hirtelen fordulnak át a versbeszélő lehangoltságába: „Madarak csiviteltek, és téged vártalak; / bármit, bárhogy teszek, szenvedéshez vezet”. Aczél Géza újabb (szino)lírájában az asszimilálásról derül ki, hogy „a növények ebben is a legkülönbek mikor testükkel fényre szöknek lélegző szövetükbe építve a sok mihaszna szervetlen anyagot”; G. István László a valóban költői nevű növénynek, az angyalgyökérnek szentel egy verset; Vajna Ádám pedig ironikusan forgatja ki a természet megújulásáról szóló közhelyet: „megérkezik a tavasz, / beszámol a lehetőségekről, / a kertben kinyílnak a bicskák”. Domján Gábor verseiben évtizedeken (és egy egész óceánon) átívelő kanadai levelezést örökít meg: „Főzés közben jó volt / lepillantani / a halványuló betűkre, / elképzelni a ceruzát, / ahogy az óceánba mártják, / mielőtt írni kezdenek.” Berta Ádám novellája, az Ahogy kikelnek a teknősbékák, szintén természetközeli helyszínen játszódik, egy nemzeti parkban. A természetközpontú vers- és novellatermést szépen ellenpontozza Szabó Márton István két verse, amelyekben a beton esztétikáját hirdeti.

A szépirodalmi rovat erős alkotása Mátyus Melinda Életeméséletem című elbeszélése, amely ismétlésekre építő retorikájával, hősét mintegy tértől és időtől függetlenítve mutatja be egy kitartott nő életét. Érdekes színfoltot jelentenek a lapszámban Tomaji Attila és Darvasi László párszövegei, amelyek ugyanazt a történetet beszélik el, az előbbi versben, az utóbbi prózában. Találkozhatunk továbbá egy mindeddig publikálatlan, hagyatékban fennmaradt Nagy Lajos-novellával is az 1950-es évek elejéről, amelyet Serf András szövegközlésében és kísérőesszéjével olvashatunk a lapban.

Az októberi lapszám hangsúlyos része a kortárs horvát irodalmi blokk, amelynek apropója egy Interreg-pályázat keretén belül megvalósuló kulturális együttműködés Eszék és Pécs között. A projekt során elkészül majd egy kétnyelvű irodalmi antológia is; lapszámunk a leendő kötet horvát anyagából válogat. A horvát szerzők versei és prózái tematikusan többnyire Eszékhez, illetve tágabban értve Szlavóniához kötődnek, a magyar olvasó tehát nemcsak irodalmi, hanem földrajzi értelemben is közelebb kerülhet Horvátország e részéhez. Delimir Rešicki, Viktor Žmegač, Milovan Tatarin, Boro Pavlović, Miroslav Mićanović, Branko Čegec, Mirko Ćurić, Nenad Rizvanović, Julijana Matanović, Bogdan Mesinger, Tea Gikić, Ivana Šojat-Kuči, Goran Rem és Anđelko Mrkonjić írásai Fenyvesi Ottó, Ladányi István, Medve A. Zoltán, Csordás Gábor és Balázs Attila fordításában jelentek meg magyarul.

A tanulmányok, esszék között nagyformátumú szövegek követik egymást sorban: Hévizi Ottó A Kant-záradék címmel járja körül a bizonyosság és a bizonytalanság filozófiai fogalmait, Tverdota György József Attila szonettkoszorújáról, A Kozmosz énekéről értekezik, Nagy András pedig a Nádas Péter és Kierkegaard életében és pályáján fellelhető párhuzamokat elemzi.

Végül, de nem utolsósorban a kritikarovat is figyelemre méltó változatosságot nyújt: Bedecs László Villányi László mindenek előtt című verseskötetét bírálja, Thomka Beáta Marilynne Robinson Háztartás című regényéről ír, Bazsányi Sándort Csehy Zoltán útinaplója kalauzolta el Svájcba, Lőcsei Péter ezt követően Fehér Zoltán József kötetét (Dedikált könyvek Takáts Gyula könyvtárában) méltatja, Benke Attila pedig egy filmtörténeti monográfiáról, Pápai Zsolt Hollywoodi reneszánszáról közöl kritikát.

Bőven lesz mit olvasni októberben is – amikor megérkezik az ősz, a fákról lehullnak a levelek, a madarak ritkábban csivitelnek, a növények számára kevesebbé válik a fény és az angyalgyökér is elvirágzott már.