2020 talán az elhúzódó, viszontagságos járványhelyzet miatt válik majd emlékezetessé, ám azt sem felejthetjük el, hogy idén van a trianoni döntés századik évfordulója, amiről illik méltón megemlékezni. A Jelenkor összeállításában négyen szólalnak meg a témában. Visky András az erdélyi impériumváltás egy jellegzetes momentumát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának ellenállását írja meg kantátájában, amelynek további aktualitása, hogy a Pannon Filharmonikusok felkérésére Gyöngyösi Levente zeneszerző közreműködésével készült, s az ősz folyamán remélhetőleg bemutatója is lesz. Szalay Zoltán egy felvidéki értelmiségi életútját állítja novellája középpontjába. Balázs Attila pedig a Magyarország és Szerbia közötti végtelen vonatutak kulisszái között elmélkedik az utazás, a kétlaki ingázás és a többkultúrájúság köztes léthelyzetéről. Végül Boka László közöl nagy ívű, részletes tanulmányt arról, hogy a Nyugat szerzői száz éve hogyan reagáltak a trianoni döntésre.

A jó szerencse úgy hozta, hogy áttételesen a szépirodalmi blokk egyéb írásai is a témához kapcsolhatók. A lapszám élén áll Kovács András Ferenc ihletett, tragikus költeménye: „lejárt hír volt világlap szegletén / szenzációs ár tűzvész földi járvány / tömegmészárlás vérsötét szivárvány”. Az időtállóan általános mondanivalójú, egyszersmind aktuális vers keltezése is beszédes: a költő Marosvásárhelyen kezdte írni 2017 nyarán, és idén nyáron fejezte be Budakeszin. Egy másik kiváló erdélyi költő, Farkas Árpád verseit is közöljük. Babitsolás című verse is a témába vág: „Elvesztvén atillánk, szép szót óvó menténk, / szitokban és gazban alvó Duna mentén / nem fog a magyar szó lábujjhegyen járni”. S ha már Erdély, említsük meg, hogy egykor Szálinger Balázs is Erdélyben kezdte a pályáját. Sorsunk című legújabb opusában ilyen részletek olvashatók: „Téged itt is az uralmuk alá / Tesznek, mert a föld itt is te leszel, / A bőröd felszínét több centi mélyen / Átitatja a néptáncfolyadék”. Áttételesen idekapcsolható a képzőművészeti rovatunk is, melyben Gábor Jenő párizsi útinaplójának részletei és Anghy András hozzá fűzött kontextualizáló esszéje olvasható. A pécsi festőművész, grafikus 1926-ban utazott el feleségével a francia fővárosba, és naplójában mindvégig kivehető a világháború okozta változás, s az is jól látszik, hogy ez már nem egészen az a Párizs, amely a századelő nagy művészeti olvasztótégelye volt. Végül, de nem utolsósorban itt említhető Várady Szabolcs esszéje is, melyben egy Apollinaire-vers előzményei után kutat, s a nyomozás szépen szemlélteti, mennyire szövevényes az európai kultúra, a szálak ugyanis Németországba, Görögországba, Magyarországra, Szerbiába vezetnek, vagyis Közép-Kelet-Európa és a Balkán népköltészetéhez.

A szépirodalmi rovat több szövegében is erős női hangokkal, figyelemre méltón megrendítő női sorsokkal találkozunk. „Szerető lettem, a kurva élet” – teszi egyértelművé az alapszituációt már az első mondatában a lapunkban most debütáló Bendl Vera. Okosan önreflektív novellája bejárja az elragadtatottság és a frivol ironizálás távolságait. Korábban Deres Kornélia sem publikált még a Jelenkorban, most három verssel jelentkezik. Az egyikben azt kérdezi, „Világ lányai, hova lettetek?”, egy másikban pedig messzire vágyódik, egészen pontosan Új-Zélandra: „Jacinda, fogadj örökbe, kérlek”. Kustos Júlia Róza dala című laza narratív szálra felfűzött szerepversében szintén hányattatott női sorsot mutat be, ilyen súlyos passzusokkal: „nem volt még túl régen, hogy / szobádban a hajnalt barikáddal / köszöntötted és késsel”. És az amerikai Ben Lernertől közölt regényrészlet is ezt a tematikus egységet erősíti: a magyarul Pék Zoltán fordításában megjelenés előtt álló Az iskola Topekában főszereplője a végzős gimis Adam Gordon, édesanyja híres feminista író, aki sikeresebb pszichoterapeuta férjénél – és ez csak az egyik körülmény, amellyel meg kell küzdenie a nőnek a kilencvenes évek patriarchális amerikai társadalmában.

A szépirodalmi rovatban olvasható még Garaczi László szintén aktuális verse, a Weszteg. Darutörpeharc című versében Vörös István is reflektál a karanténra: „Mikor új korok szava robban / egészségben és járványokban, / mikor járja a kor a táncát”. A versrovatban szerepel még Mesterházy Balázs két elégiával. Kőrizs Imre fordításában Billy Collins Kozmológia című versét adjuk közre, amely ezzel a provokatív felütéssel nyit: „Sose vettem komolyan azt az elképzelést, hogy a Föld / négy elefánt hátán nyugszik”. Ha a kedves olvasó többet kívánna olvasni a híres amerikai költőtől, jó hír, hogy tőle is megjelenés előtt áll egy válogatás. A prózarovatban helyet kapott még Ménes Attila szellemesen abszurd regényrészlete is, melyben az Attila nevű főhős a saját világába zárkózott idős édesanyjánál tesz látogatást.

Lapunk régi szerzője, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, a Jelenkor Online veteránolvasója, Nagy Imre augusztusban lett nyolcvanéves. Egykori egyetemi kollégáját Hetesi István köszönti születésnapja alkalmából, és méltatja gazdag életpályáját. Nagy Imre pedig a filológus Tolnai Vilmos portréjával gazdagítja a modern pécsi irodalmi hagyományról szóló tanulmányainak sorát. S amiként veteránolvasónk elárulta a minap szerkesztőségi látogatása során, sorsszerűnek tetszik, hogy éppen az a Tolnai Vilmos került sorra, akinek a munkásságát évtizedekkel később maga Nagy Imre is folytatta, hiszen kutatási területük, az egyetemen meghirdetett kurzusaik listája, s talán alkatuk is jelentősen egyezik.

A kritikarovatban Bódi Katalin Selyem Zsuzsa Az első világvége, amit együtt töltöttünk című novelláskötetét helyezi mérlegre, és bár kissé egyenetlen szövegegyüttes képe bontakozik ki az írásból, a kritikus szerint témaválasztásaiban mindenképpen aktuális a kötet, amelyet olykor éppen az dinamizál, hogy elrugaszkodik a klasszikus novellaformától. Szántai Márk Szilasi László Kései házasság című regényéről ír, s nem fél felróni a szegedi irodalmár legújabb regényének némely vitatható megoldását, jóllehet az idei év fontos regényének tartja Szilasiét. Bojti Zsolt Nádasdy Ádám A szakállás Neptun című meleg témájú novelláskötetét veti kemény bírálat alá, s részletekbe menően sorolja több novella zavaró sémáját, illetve érzéketlenségét a női karakterekkel szemben. Takáts József a Kisbali László emlékére összeállított tanulmánykötet, a Popovics Zoltán és Szécsényi Endre által szerkesztett Esztétika, történelem, hermeneutika írásaival párbeszédbe lépve, azokkal olykor vitatkozva is méltatja a pécsi esztéta tiszteletére létrehozott kiadványt. Major Ágnes alaposan elemzi és olykor adalékokkal látja el Sághy Miklós Az irodalomra közelítő kamera. XX. századi magyar irodalmi művek filmes adaptációja című tanulmánykötetét. Végül Gyürky Katalin elemzi behatóan Ljudmila Ulickaja legújabb magyarul megjelent kötetét, a rövidtörténeteket és verseket tartalmazó A lélek testérőlt.