Vallvadír

Álmodon álmodva kopogtatok,
Zuhatag a sarkamban: lándzsák, sáskák –
tudod, ki vagyok?
Személyemben én a megbukatott,
a cidribe hajszolt, de mégse halott
mesekirályság.

Vékony üvegcsizmám csupa pír,
ma is eleven,
s mint mályvaszin láng egy üvegszilánk
a tőr övemen, belátod homlok- s mell-üvegem,
hol esküdve hajnalköröket ír
a vadrózsavér, szerelem,
világos őrületem.

A bőrömön ország süt át,
vagyok átlátható,
a lépcsőházban is elfogható,
a május májusaként a saját
kukádhoz is megköthető,
most itt ragyogok, itt makogok,
álmodon álmodva kopogtatok,
fogadj be te Rejteztető,
legalább a kis kamarád
aranyába, az illatos árnyba,
jó lesz a polcok legalja,
a meggyesüveg jobbja vagy balja,
de jobb ha te fátyolba pátyolsz,
pólyába pántolsz.

Legyen vállalható
aki átlátható,
legyen fölfogható
aki elfogható,
legyen elrejthető
aki megköthető,
legyen ámori báb-csecsemő,
mert vagyok eltörhető is,
májusian szétfröccsenő.