Sándor Iván és az idő tárnái

Örömteli tény, hogy Sándor Iván kilencvenéves, alkotókedve töretlen, s új regénye lát napvilágot a Magvető Kiadónál. Ebből kapunk ízelítőt Az Idő tárnái (V) című részletben, amelyben különböző időrétegek vetülnek egymásra. Egy férfi hol súlyos történelmi események, traumák, hol a békés mindennapi élet mozzanatait egymásra halmozó emlékrétegeivel szembesülhetünk, amelyek egy valóságos és pontos topográfiájú, szűk térben, Zuglóban zajlanak. Golyónyomok a házfalakon, a jeges kiáltozása, családi fényképek, a Benedek Marcell-féle Irodalmi Lexikon, az első novellapályázat, elhurcolt és lelőtt zsidók, a vendéglőből esti szalonzene szól. Dérczy Péter Az emlékezés útjai címmel köszönti a kilencvenéves írót, épp az önéletrajzi rétegek művekbe emelésének módját kutatva.

Versek holtakról és élőkről

Takács Zsuzsa K. I. leveleire című verse a monogramba rejtett íróhoz fűződő szerelmét, pontosabban annak záró jelenetét formálja meg, amelybe egy másik tragikus emlék felidézése is beleszűrődik. „Mint újszülött, / szapora macskakölykök, hulltak a világba / könnyeim. Te az ágyamon ültél és figyeltél.” A vershez valódi kézírásos levélrészlet járul a címbe emelt valós személytől. Más módon szólít holt költőket Forgách András epikus karakterű verse, a Vannak városok, amelynek egy Friedmann nevű alterego-szerű alak a hőse. A mottóban Térey János, az elbeszélt ízig-vérig kelet-európai, közelebbről romániai történetben egy véletlen csucsai kaland révén Ady idéződik meg. A versrovat további darabjaiban – Kukorelly Endre, G. István László, Molnár Krisztina Rita, Kulin Borbála műveiben – is felsejlenek az önéletrajzi elemek, amelyek változatos poétikai eszközök révén nyernek formát. Figyelemre méltó továbbá Raffay Sára költői debütálása mellett az 1990-ben meghalt Sziveri János hagyatékból származó néhány verse.

Idegen és nagyon is ismerős életek

Kun Árpád előző regényéhez, a Megint hazavárunkhoz hasonlóan önéletrajzi vonásokban gazdag regényrészletéből kibontakoznak egy Norvégiában élő magyar család mindennapjai – egyszerre tárgyias és intim bemutatásban. Ebben a világban a miénkhez képest egészen mások a szabályok és a lehetőségek: előfordulhat például, hogy egy franciául beszélő fekete menekült költözzön a házba a gyerekek pesztrájaként és esténként József Attila Altatóját mondja magyarul lefekvéskor, míg az ottani protestáns egyházban az alkohol tilos, a misebor alkoholmentes, ezért „nejlonízű”. A részlet megejtő természetességgel beszél a hit kérdéséről. A férfi elbeszélő számára „Isten a legnagyobb metafora a világon”, felesége vallomása szerint pedig Isten eltűnt, és a helyén gyerekek játszanak.

A prózarovat több darabja nagyon is hazai terepen játszódik. Darvasi László novellája, az Egy postamester balladája a mai magyar vidék kulisszái közé kalauzolja az olvasót, annak szűkös, fullasztó kisvilágába. Babarczy Eszter rövid prózarészlete, a Kaparás, egy lány monológja, ha lehetséges, még kilátástalanabb sorsot villant fel. Egy tragikus véletlen következtében önmagára záródó életet szintén belső beszédben formáz meg Patak Márta novellája. A jamaicai származású brit író, Andrea Levy novellájában egy londoni középosztályi elbeszélő perspektívájából láthatjuk az idegenség tapasztalatát éles kontúrokkal megrajzolva, csattanóval a történet végén.

„Ami az én életemben igazán fontos volt, az Erdélyben történt meg.” Bodor Ádámmal Márton László és Jánossy Lajos készített beszélgetést, amelynek egyik fő témája a valóságos erdélyi táj és az író műveiben megteremtett imagináció viszonya.

Felismerés vagy gazdagság és hatalom

Cseke Ákos nagyívű esszéjének – Anagnószisz. Jegyzet az olvasásról – kérdése az: lehetséges-e manapság úgy olvasni, ahogy azt például Szent Ágostontól ismerjük, azaz amikor egy eksztatikus pillanatban az olvasás önmagán túlra vonatkozik, és valami olyannak a felismerésébe torkollik, „amit a szívünk mélyén mindig is vártunk, sejtettünk és tudtunk”. A szerző összeveti ezt az olvasásmodellt azzal, amely a modern irodalomelméletek, esztétikák szöveghez való viszonyán alapul, s az ezek nyomán kialakult professzionális olvasói attitűd kritikáján keresztül az anagnószisz eredeti értelméhez ragaszkodik, mely túlmutat a tisztán intellektuális tapasztalaton.

Balogh Tamás írása hozzászólás Havasréti József szövegéhez, melynek tárgya Szerb Antal pénzhez fűződő viszonya. A királynő nyaklánca kapcsán izgalmas elemzést olvashatunk arról, hogyan dolgozta fel a gazdagság, előkelőség és hatalom kérdését Szerb. Mélyi József illusztrációkkal szemléltetett tanulmánya messzire, a hitleri Németország háborús hősi emlékműterveinek szerencsére meg nem valósult világába vezet, címe Totenburgok és temetők.

Mérlegen

A kritika rovatban Kenderesy Anna Barnás Ferenc Életünk végéig című regényéről ír, míg Owaimer Oliver reflexiójának tárgya Nádasdy Ádám verseskötete, a Jól láthatóan lógok itt. Bódi Katalin Babarczy Eszter A mérgezett nő című novelláskötetét veszi górcső alá. Világirodalmi vonatkozású Kisantal Tamás és Urbán Bálint recenziója: előbbi Margaret Atwood nagy sikerű A szolgálólány meséje című művének folytatását (Testamentumok) értékeli, utóbbi Kutasy Mercédesz esszékötetét méltatja, mely a latin-amerikai irodalom és művészet határterületeit járja be.

A lapszámot Takáts József Nagy Imre professzor előző havi, a pécsi Batsányi Társaságról szóló tanulmányához írott hozzászólása zárja.