Pavel Vilikovský (1941–2020)

Garajszki Margit

Ma vesznek végső búcsút a kortárs szlovák próza egyik legnevesebb alkotójától. A 78 éves korában elhunyt íróról fordítója, Garajszki Margit emlékezik meg.

Vilikovský, Pavel írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Elegáns, szikár férfi. Körülötte édeskés pipafüst illata. Átható tekintet. Valódi megfigyelő. Csak ritkán szólal meg. Ha mégis, mindenki más elhallgat. Minden mondata szentencia. Elsőre azt mondhatnánk, alapvetések. Ám a letisztult megállapítások mögött nagyon finom szövetű, bonyolult gondolattextúra sejlik fel. A szemlélődés iránya: alulról felfelé – egy szerény, az élet legapróbb mozzanatai iránt is végtelenül érdeklődő, azokat szavakban, mondatokban megragadni kívánó ember megállapításai. Nem patetikus kinyilatkoztatások, hanem a világ és jelenségeinek megismerésére tett újabb és újabb kísérletek.

Vilikovský alaphangja az irónia. Pontosabban Vilikovský az irónia és az önirónia nagymestere: széles spektrumon, változatosan használja, könnyed magabiztossággal ide-oda forgatva a lapokat, ha nem vagyunk résen, hetykén, mint egy kártyabűvész, becsapja az érzékelésünket. Minden prózája külön ironológiai értekezést érdemelne.

Alapvető vonása az elemelkedettség és a szellemi könnyedség, mégsem súlytalan. Minden értéket, alapvetést felülvizsgál, megkérdőjelez, de sohasem destruktív vagy értéktagadó, legfeljebb szemtelen. Hatalmas tudásból merít, de ez nem nehezedik rá a szövegeire. Bízik az egyéni látásmódjában, szuverén belső világában, abból kiindulva vizsgálja a körülötte lévő jelenségeket: egyén, emberi kapcsolatok, szlovákság, nemzet, Közép-Európa, történelem, emlékezet, hagyomány, jó és rossz viszonya. Rengeteg izgalmas megállapítás, amivel saját univerzumot teremt.

Nem fél az érzelmektől sem. Mer és tud érzelmes, nosztalgikus lenni, de remek arányérzékkel adagol hozzá némi fanyar ízt, néha kifejezetten fanyalog. Az érzelmeket egyszerre tudja érzékeltetni és elemezni is. Az egyik legérzékletesebb, legmegrendítőbb szerelmi aktus, amit az utóbbi években olvastam, épp az ő tollából származik.

Három prózáját fordítottam magyarra: Kutya az úton, Egy igazi ember története, Első és utolsó szerelem. A fordítójaként élmény volt megtapasztalni, hogy az írásai mennyire tökéletesek. Nincsenek felesleges szavak, nincs képzavar, csak nyelvi és gondolati letisztultság, feszes mondat- és gondolatszerkesztés. Olyan szövegek, amelyekben fordítóként tökéletesen megbízhatok.

A Kutya az úton esszéregényében így írt: „Az egyik legnehezebb és talán legfontosabb feladat, hogy az élet különféle kacatjai közül időben ki tudjuk választani, ami igazán fontos számunkra, és rájöjjünk, hogy konkrét egyedi lényként mi az, amire mindenképpen szükségünk van a boldogsághoz, a többivel meg ne foglalkozzunk.” Vilikovský ezt a szemlélődésben, a gondolatformálásban és az írásban találta meg.

Nem tudok múlt időben írni róla. Inkább csak megköszönöm a szellemi kalandot, az együtt gondolkodás lehetőségét.

 

2020-02-17 11:30:00