Már majdnem egy éve, hogy elkezdtük tervezni. Magyar Bálint kezdeményezése nyomán azt szerettük volna, hogy a Jelenkor októberi lapszámának a középpontjában a 20. századi magyar irodalom egyik alapműve, Konrád György ötven éve megjelent A látogató című regénye álljon. Méghozzá oly módon, hogy a felkért szépírók a regény egy-egy tetszőleges passzusához vagy motívumához kapcsolódva írjanak saját szövegeket. A sors sajnos úgy hozta, hogy az ünnepi blokkból váratlanul megemlékezés lett. A lapszám élén nekrológ áll: Takáts József búcsúzik a 86 éves korában elhunyt Konrád Györgytől. Ezt követi öt rövid próza, amelyek különféle módokon viszonyulnak A látogatóhoz: Németh Gábor, Zoltán Gábor, Kiss Tibor Noé, Havasréti József és Fehér Renátó írásai.

A versrovatban – talán lehet valami a levegőben – a szeriális-ciklusos versek vannak túlsúlyban. A sort főmunkatársunk, Bertók László nyitja, szalmaszálra írt firkáinak újabb csokra sötét tónusú látlelet az öregségről-öregedésről: „Éveket öregszik, amikor rádöbben, / hogy a saját arcát látja a tükörben”. S éppen egy éve jelent meg Grecsó Krisztián súlyos, szomorú költeménye, a Mint akinek hagyaték. Most Grecsó jóval derűsebb versciklussal ad hírt jelenlegi helyzetéről, ízelítőül négy sor csupán: „Az apaság mindenestül vagyok, / Nem csak a viszonyom egy / Két kiló hetven dekával / Született kislányhoz”. Schein Gábor szintén nagyobb lélegzetvételű anyaggal, egy hosszabb lírai mű tizenkét szakaszával jelentkezik: Ó, rinocérosz. „Európét, a szidóni szüzet egy sáfrányillatú, / fehér rinocérosz rabolta el. A fehér bikával / a krétaiak királyuk afrikai származását akarták / feledtetni.” (Pszeudo)mitológia, történelem, filozófia, természettudományok kavarognak többek között a gazdag metaforikájú részletben. Kíváncsian várjuk, mivé fog kikerekedni a mű. Schein hosszúvers-részletét Csehy Zoltán Sylvano Bussotti olasz zeneszerző albumára ráíródó versciklusa követi, Fogli d’album III., hol közéleti felhangokkal, hol erotikus vagy mitológiai áthallásokkal. Závada Péter Közelítés / Napló című ciklusából két darabot közlünk, a hétköznapi dolgok hol absztrakt, hol tárgyilagos észlelése keveredik itt: „Szemcsés árnyként vágok át a kamerák fókuszán. / Kiürülök nyomomból, helyemre levegő tolul”. Uri Asaf, illetve Gellén-Miklós Gábor írásai a szűkszavúbb, hermetikusabb lírát képviselik a lapszámban, míg Szöllősi Mátyás két verse áradóbb, narratív poétikát működtet. Végül Szolcsányi Ákos Pép című, az ifjú apa mindennapjait jelenetező – és így a Grecsó-versekre is rímelő – anyagának három része zárja a rovatot.

A prózák sorában elsőként Parti Nagy Lajos Brunicói eper című érzéki álomnovellája szerepel. Gáspár-Singer Anna Valami kék című írása két zsidó származású magyar nő különös, egyáltalán nem a terveik szerint alakuló egyiptomi nyaralását mutatja be hol kissé karikírozón, hol az egyiptomi szokások mélyére pillantva. Harmadikként az amerikai költő-író, Ben Lerner egy kissé magának való fiatal amerikai költő madridi kalandozásairól szóló első regényének nyitófejezete szerepel e sorok írójának fordításában. Végül pedig a francia származású, németül író és Svájcban élő Alex Capus a második világháború idején játszódó regényrészlete olvasható Tatár Sándor fordításában – ha valaki kedvet kapna továbbolvasni, annak jó hír, hogy a Léon és Louise előreláthatólag még idén megjelenik a Gondolat Kiadónál.

Az esszé- és tanulmányrovatot Kiss Dóra szobrászati tárgyú alapos írása nyitja. Egyrészt Schaár Erzsébet művészetének például Varga Imrére és Melocco Miklósra gyakorolt hatását fejtegeti, másrészt a végül Pécsett megállapodott Utca című Schaár-tárlat hányattatott sorsát tekinti át. A következőkben ismét a megemlékezéseké a terep. A nemrég problematikus kiadásban napvilágot látott Csoóri Sándor-naplók, valamint a Csoórival foglalkozó újabb írások (György Péter – Jelenkor, 2019/7–8.; Radnóti Sándor – Élet és Irodalom, 2019. 07. 26.) apropóján idézi fel Sándor Iván versidézeteket, dedikációkat és levélváltásokat is segítségül híva saját Csoórihoz fűződő viszonyát – s ezzel mintegy végigköveti, miként oszlott két táborra a rendszerváltó értelmiség. Az egykori rádiódramaturg, Mesterházi Márton néhány hangjáték megvalósításának történetén, valamint az ezek kapcsán folytatott levélváltáson keresztül emlékezik meg Tandori Dezsőről, és idézi föl, miként lett Tandori egy ízben lóverseny-közvetítő. Majd pedig Bárdos Miklós emlékezik a nyáron tragikus hirtelenséggel elhunyt Térey Jánosra. Ezáltal egyszersmind felidézi a kilencvenes évek hőskorát, a Törökfürdő című folyóiratot és annak körét, felvillan Kemény Istvánék legendás konyhája, és a nem kevésbé legendás szegedi Dekonferenciák sorozata is, aztán nyugati helyszínek: Arles, Párizs, Brüsszel – miközben Téreyvel közös történetüknek origója mindvégig a Bartók Béla út Budán, amiképp azt a cím is mutatja: Exponenciális találkozók a Hadikban.

A kritikarovat élén Fenyő Dániel teszi mérlegre a közönségsikernek örvendő Simon Márton harmadik kötetét, a Rókák esküvőjét. Hogy billeg a mérleg, mutatja az ismét csak beszédes cím: Polaroidok esküvője. Luchmann Zsuzsanna Tóth Krisztina legújabb novelláskötetét, a Fehér farkast elemzi behatóan. Harmadikként Urbán Bálint izgalmas részleteket és összefüggéseket megvilágítva vezeti be az olvasót a 2003-ban elhunyt chilei sztárszerző, Roberto Bolaño életművébe a posztumusz kiadott Szülőföld kapcsán. Végül, de nem utolsósorban Somos Róbert méltatja a Palágyi Menyhért válogatott filozófiai írásait közreadó kötetet, mely az MTA BTK Filozófiai Intézetének könyvsorozatában, a Gondolat Kiadóval közös gondozásban, Bogdanov Edit és Székely László szerkesztésében látott napvilágot. Ám úgy tűnik az írás zárlatából, a kötet jelentősége túlmutat magán, hiszen „a sorozat jövője miatt is aggódhatunk akkor, amikor az MTA intézetei elleni kormányzati támadásokról, és ezen belül a filozófiai szakmára leselkedő veszélyekről hallunk. Ajánlatos lenne az értékek megőrzése, hogy a későbbiekben is lehetőség maradjon olyan fontos filozófiai munkák megjelentetésére, mint az Észlelés és fantázia című válogatás Palágyi Menyhért írásaiból”.

S ahogy a lapszám végére érek, Somos zárógondolata véteti észre velem az októberi lapszám hol rejtettebb áthallásait, hol egyértelműbb politikai állásfoglalásait. Legyen szó a Konrád-blokkról, Schein vagy Csehy verseiről, a Kiss Dóra írásának egyik kontextusát adó, 2010 óta tartó szoborállítási machinációkról, arról a több évtizedes politikai megosztottságról, amelynek egy szakasza Sándor Iván szövegében rajzolódik ki, vagy arról a rendszerváltást követő felszabadultság-érzésről, amely Bárdos Miklós Térey-megemlékezésében felsejlik – s amely a Konrádot búcsúztató Takáts szerint remélhetőleg egyszer talán újra ránk köszönt. Szerkesztő ezt így nem tervezhette.