Ha a nyár elmúltával a napsütést már csak a Jelenkor sárga borítója idézi vissza, szerintem akkor sem jártunk rosszul. Persze érdemes fellapozni is a szeptemberi lapszámot, elsőként azért, mert a lassan hatvanegy éves folyóiratunk szeretettel köszönti benne az idén hatvanéves Kovács András Ferencet. Az ő verse áll az élen, majd köszöntő írások következnek: Parti Nagy Lajos hatvansorosa alcíme szerint KAF hamarosan megjelenő születésnapi válogatáskötetének margójára készült, „citátott szájjal olvasom a tzimbalom-requiemet”, írja, én pedig arra gondolok, hogy költő aligha kaphat szebb ajándékot az ízlésesen nyelvi játékba csomagolt elismerésnél. Hasonló jellegű meglepetéssel rukkolt elő Keresztesi József is, aki szellemes rímeivel köszönti a költőt.

KAF életműve számos irodalmi hagyománnyal folytat párbeszédet, ezt alátámasztja a blokkban helyet kapó két tanulmány is. Kerti Anna Emese az ókori költő nevében megszólaló Calvus-versekkel foglalkozik: nemcsak arról kapunk képet, miképp állnak dialógusban ezek a fiktív szerepversek az antik költészettel, de a tanulmány izgalmasan bizonyítja azt is, hogy egy vers eredeti szöveg nélkül is értelmezhető műfordításként – ráadásként pedig kiderül, vajon láttak-e az ókori költők lajhárokat. Míg a Calvus-versek esetében egy valós költői életmű fiktív kibővítéséről van szó, addig KAF „oroszversei” teljes egészében fiktív terepen mozognak: Rálik Alexandra értő módon elemzi az Alekszej Pavlovics Asztrov hagyatéka című 2010-es kötetet, amelyben KAF egy elképzelt 20. századi orvosköltő szerepét ölti magára.

A szeptemberi szám versrovatában újabb (szino)lírával jelentkezik Aczél Géza, ezúttal három lendületes darabot olvashatunk. A költő az árcsökkenésben szerkesztői múltjára is reflektál – egy szerkesztői ajánlóban nem tudom nem idézni azt a mondatot, amelyben a szakma örök lelkiismereti problémája jelenik meg: „négy évtized szerkesztésben később ha finomabban is sajnos szigorúan én is el-eltöredeztem az alkotó álmokat”.

„[A] szerkesztőségi ablakból kibámészkodom a térre, / múltba-jelenbe-jövőbe: / Sorsunk-ba Dunántúl-ba Jelenkor-ba – akad emlékeznivaló elegendő, / tengersok rossz között fehérhollónyi jó” – ezt már Pákolitz István írja, aki tizenkét évig, 1968 és 1980 között volt a Jelenkor szerkesztője, s akire folyóiratunk most születésének századik évfordulója alkalmából emlékezik. Ágoston Zoltán Egy rövidnadrágos tanító című írásában rajzolja meg Pákolitz István portréját, Mohácsi Balázs pedig Pákolitz költészetét tekinti át esszéjében.

A lapszám több írása is a második világháború időszakát ábrázolja: Barna Imre regényrészlete egy katonaszökevény története, Zoltán Gábor esszéje, a Szép Versek 1944 című készülő könyvéből származó részlet a világháborút különböző nézőpontokból megtapasztaló magyar költőkről és verseikről szól, Radics Viktória esszéje pedig egy szerb faluban zajló zsidóüldözések személyes hangú feldolgozását nyújtja nemrég elhunyt édesanyja feljegyzései alapján. A történelem személyes életekre való befolyása a tárgya Szántó T. Gábor regényrészletének is, amelynek cselekménye a Ceauşescu-korszak Romániájában játszódik.

A versrovatban egymás mellé kerültek Peer Krisztián és Meliorisz Béla versei, amelyek tematikusan is kapcsolódnak egymáshoz: a szerelemről és a felejtésről szólnak megrendítően. „[B]eleszerethetek-e még másba mint egykor beléd aki már nem vagy”?, teszi fel a kérdést Meliorisz. „[M]ár nem az vagyok, aki mást nem szerethet”, olvassuk a választ Peernél. Verssel szerepel a lapszámban Domján Gábor, Harcos Bálint, Kiss Georgina és Payer Imre is, majd a versblokkot egy nagyszabású verselemzés zárja le: Tverdota György írása József Attila A város peremén című ódájáról.

A kritikarovatban Krupp József méltatja Várady Szabolcs új kötetét, már kritikája címében is (Hátha úgy van) párbeszédet folytatva a könyvvel (De mennyire). Dérczy Péter Zoltán Gábor Szomszéd című kötetéről közöl tanulmányértékű kritikát. Radnai Dániel Szabolcs a szeptemberi lapszámba még visszacsempészi a nyarat, Ungváry Rudolf Balatoni nyaralójáról ír. Egri Petra Poós Zoltán Rock&Roll Áruház: ez a divat 1957–2000 című könyvét elemzi a divatleírások parodisztikus jellege felől, Balogh Tamás kritikája a holland Jan Brokken A megtorlás című regényéről pedig a lapszám második világháborús szálához illeszkedik. A kritikák után egy rendhagyó és érzékeny interjú következik: Gombos Gábor emberjogi aktivistával Sz. Koncz István beszélgetett.

Végül, de nem utolsósorban: világirodalmi választékként ezúttal Lydia Davis Az annyi, mint című nemsokára megjelenő kötetéből válogatott kisprózákat kínálunk, a csavaros szerkezetű, frappáns szövegeket Mesterházi Mónika fordította. Muszáj idéznem belőle, egyrészt mert az őszi hangulat érzékeltetése sosem árt egy szeptemberi lapszámajánlóban, másrészt pedig nehezen találhatnánk bármilyen más szöveget, amely ilyen idilli módon szól – a csótányokról: „Új őszi nyugalom, esténként. A környék ablakai csukva. Csípős levegő kúszik a szobába az ablaküvegről. A konyhaszekrény ajtaja mögött ott kuporognak egy hosszú dobozban, és spagettit esznek.”