A helyzet kísértetiesen hasonlít arra, amikor a decemberi lapszámról írtam ajánlót: decemberben a költő nyolcvanadik születésnapját ünnepelve kezdtünk Tandori-blokkal, most viszont sajnos szomorú apropóból tesszük ugyanezt. „Életben maradni élőink holta után, / ez az, ami minden kérdésen túl vanˮ – írja Fenyvesi Ottó az áprilisi szám élén álló Tandori-emlékversben, amelyben a költő kószálásait kíséri végig a Tabánban, Londonban, Párizsban. „Meghalt Tandori Dezső. Ért váratlanul a szörnyű hírˮ – ezzel a felütéssel már Radics Viktória és Marno János emlékezik rendhagyó módon Tandorira; közvetlenül a haláleset utáni napokban folytatott levelezésüket közöljük, amelyből a friss megrendülés érzése mellett a költő személyiségét, életművét elemző mozzanatok is kibontakoznak.

A következő blokkot Bertók László versei nyitják, újabb, tömörségükben megkapó darabokkal gyarapítva sajátos műfaját, a Firkák a szalmaszálra kétsorosait. Emlékezetesek Imre Ábris gyerekperspektívából megszólaló pillanatképei: „Aznap reggel nem akartam elengedni. Erre felírta egy cetlire, hogy anya szeretete és a zsebembe raktaˮ. A következő bizarr, ám hatásos kép már Demény Péter versében olvasható: „Lassan elrágom / a fogaim, elkeverednek / a sejtjeimmelˮ – még bizarabb, ahogyan erre a motívumra rímel Darvasi László Egy műfogsor története című novellája. Lövétei Lázár László egy feketemunkás gondolatait rögzíti szabadverseiben, Térey János Átlagos magyar és Elhoztuk a leckét című szövegei szűk, korlátok közé szorított életeket ábrázolnak. Szaniszló Judit regényrészletének mozaikjaiból egy család története bontakozik ki, izgalmas puzzle-feladvány. Tábor Ádám versei William Blake-et idézik, közvetlenül hivatkoznak Blake Milton című versére is. Ez pedig egyúttal pompás átvezetés John Milton Elveszett Paradicsomához, amelyből Horváth Viktor új fordításában közlünk részletet. A fordító szellemes kísérőszövegéből kiderül például, hogy Milton eposza „a 19. században olyan ismertségű és súlyú volt, mint ma a Star Warsˮ. E népszerűség újbóli elérése ma persze egy mégoly korszerű magyar fordítással is lehetetlen lenne, a fordító ezért (talán) kevésbé nagyratörő, amikor megfogalmazza célját: „Azt akarom, hogy a magyar Elveszett Paradicsom tudományosan hiteles, pontos szöveg legyen, és emellett olvasható az egyetemisták számára – kis mennyiségben gimnazisták számára –, továbbá olvasható legyen művelt főkönyvelők, unatkozó milliomosfeleségek, korrupt politikusok, széles látókörű dandártábornokok, prédikációjukra készülő papok és innovatív autóalkatrész-kereskedők számára isˮ.

E felsorolásból két kategória szereplői a lapszám egy másik szövegében is megjelennek: unatkozó milliomosfeleségek és korrupt politikusok világát tárja elénk Elfriede Jelinek A királyi úton (Am Königsweg) című darabja, amelynek részlete Halasi Zoltán bravúros (szójátékokat is frappánsan átültető) fordításában olvasható. Jelinek 2017-ben bemutatott darabja napjaink Amerikájáról szól, Donald Trump alakját középpontba állítva: ha ebben a hónapban csak egy színdarabot olvasunk el, amelyben Midász király és Oidipusz történetét a Muppet-show figurái alakítják, akkor javaslom, ez legyen az.

Örömmel jelentjük, hogy a lapszám tanulmány-blokkja szép ívet ír le a filozófiától a filológiáig. Hévizi Ottó írása József Attila egy gondolatát („A valóság van és való, az igazság pedig nincs és igaz.”) járja körül filozófiai megközelítéssel, Takáts József Hévizi Ottó hatvanadik születésnapjára dedikált szövege pedig Thomas Mann regényét, a Doktor Faustust elemzi, különös tekintettel a műben kulcsszerepet játszó áttörés fogalmára. Nagy Imre Fülep Lajos, a művészet filozófusa címmel közöl tanulmányt a 20. század első felének meghatározó esztétikai gondolkodójáról, részletes életrajzot és pályaképet vázolva a budapesti évektől a zengővárkonyi református lelkészi hivatáson át a pécsi bölcsészkar tanári katedrájáig. Bíró-Balogh Tamás izgalmas irodalomtörténeti nyomozást végez: egy Nemes Nagy Ágnes kézírásában megtalált négysoros francia nyelvű vers eredetét kutatja, s a szálak felgöngyölítéséhez még Agatha Christie-t is segítségül hívja. Az értekező szövegek sorát Lengyel András írása zárja: Lengyel 2018 novemberében közölt nagy ívű tanulmányt az értekező József Attiláról, Veres András, az új kritikai kiadás egyik szerkesztője e tanulmány egyes állításaival polemizált márciusi számunkban, erre a vitacikkre reagál most Lengyel, magára öltve a filológus teljes harci öltözetét.

A kritikarovatban ezúttal három magyar szerző kötetéről olvashatunk. Zsembery Borbála Grecsó Krisztián nagy figyelmet keltő új regényéről ír, a Verát a konvencionális lányregények műfaja felől olvasva. Harasztos Ágnes Dragomán György disztópikus sci-fi novellákat tartalmazó kötetét, a Rendszerújrát elemzi. Szántai Márk Hattyúdal című kritikája pedig a Tar Sándor-életmű utolsó szövegeiről, a Vén Ede címmel gyűjteményes kötetben megjelent publicisztikáiról szól, s egyúttal a lapszámot is lezárja. Mi pedig búcsúzzunk (legalábbis májusig) a Nemes Nagy Ágnes által papírra vetett sorokkal (Dunajcsik Mátyás fordításában):

„Az élet hiúság,
Egy kis gonoszság,
Egy kis remény,
Aztán: jó éjt!ˮ