A decemberi szám születésnapi köszöntéssel kezdődik: Tandori Dezső december 8-án lesz nyolcvanéves. Az alkalomra különleges összeállítással készültünk: a Tandorit köszöntő és a költészetét elemző írások mellett Tandori rajzaiból és szerkesztőségünknek küldött leveleiből is válogattunk. Az utóbbiak közül épp kapóra jött egy 2000. március 28-án keltezett levél részlete, ahol Tandori az akkor még távolinak tűnő kerek évforduló gondolatán mélázik el: „Persze, riasztóan sok idő lehet még hátra (80 éves korig, jézus, nem tudom)”. A blokk és a lapszám élén Mesterházy Balázs verse áll, folytatása legyen címmel, Tandori jelentőségét szemléletes képpel ábrázolva („a fekete gyapjúsapka nem fakul, / alá begyűrve a lírakánon”), ezt követi Szabó Marcell versrészlete, A zseb vallási karaktere, majd az alkalmi versformát felváltja a Forma1, azaz Méhes Károly személyes és tematikus Tandori-emlékei. Az összeállítást két tanulmány zárja, Kőrizs Imre a Tandori költészetében meghatározó félhosszú vers műfajáról értekezik, Bedecs László pedig a terjedelmes életmű súlypontjainak kijelölésére tesz javaslatokat.

A Tandori-blokkot nem lekevertük, hanem hagytuk finoman lecsengeni: a szépirodalmi rovat felütéseként Dean Young verse szólal meg Mohácsi Balázs fordításában, amely még madármotívumával idézi Tandorit, Turi Tímeának az emberi kommunikáció esetlenségét ábrázoló versei közül pedig a Szavak című határozza meg önmagát Tandori-gyakorlatként. „A szavak bóják: / a felszínen soha nem látni, / hol van a mélyben a horgony” – zárul a szöveg, s lendít tovább egyúttal a lapszám lírai terméséhez, Lanczkor Gábor, Orcsik Roland, Deák Botond, Domján Gábor, Székely Szabolcs és Debreceni Boglárka érzékeny verseihez. A prózarovat is izgalmas: Sándor Iván és Magyar László András írásai a 20. századi magyar történelem eseményeit idézik fel (formailag aligha tehetnék ennél különbözőbben), Deák Júlia novellája pedig egy család és egy kutya életének összefonódását beszéli el.

A rovatot egy igazán különleges szöveg zárja: Roland Barthes Mitológiák című esszégyűjteményének néhány darabja, Ádám Péter és Kiss Kornélia friss fordításában. A Barthes-kötet 1983-ban az Európa Könyvkiadó Mérleg sorozatában ugyan megjelent már magyarul, a régi-új fordító, Ádám Péter azonban bevezetésképp revideálja egykori fordítói nézeteit: „Nemrég újra kezembe került az 1983-as Európa-féle kötet, és döbbenten állapítottam meg, hogy ez a harmincöt évvel ezelőtt keletkezett fordítás minden érdeme, viszonylagos olvashatósága és helyenkénti ötletessége ellenére is milyen pontatlan és mesterkélt, és milyen messze van az eredetitől”. Az újrafordítás létjogosultságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a Barthes-esszék aktualitása. Az ötvenes években keletkezett szövegek szellemesen tárják fel például a médiát működtető ideológiákat: az ilyenfajta reflexiók ma fokozottan hasznosíthatók. Különösen üdítő olvasmány Az író nyaral című esszé, amelyben Barthes lerántja a leplet az írókról (csak a fürdőnadrág marad), s kiderül, hogy az író valójában még a nyaralást sem tudja rendesen csinálni: „Amennyire ál-munkás, annyira ál-nyaraló”. S a szövegről eszünkbe juthatnak persze a magyar irodalom kanonikus strandolói is: Karinthy Frigyes vagy Ottlik Géza.

Csorba Győző ugyan nem nyaralni ment Rómába 1969 nyarán, mindeddig csak kéziratos római naplófeljegyzései azonban sok érdekességet tartogatnak: beszámolnak a hőségben tengődő pécsi költő napjairól, aki más értelemben ugyanakkor mégiscsak vágyik a melegségre: „Ma teljes ölelést kaptam: öt levelem volt, három hazulról, egy a könyvtárból és egy a Jelenkortól – tehát az életem mindhárom fontos színpadáról jött meleg.” A feljegyzéseket közreadó Boda Miklós tanulmányt is közöl Csorba római tartózkodásairól és Itáliához fűződő viszonyáról. Az értekező szövegek között megtalálhatjuk még Lőcsei Péter nagy ívű Weöres Sándor-tanulmányának második, befejező részét, valamint Mekis D. Jánosnak a vesszőhasználattól a metafizikáig eljutó elemzését Kukorelly Endre Azt mondja aki él című verséről. Emellett a pécsi képzőművészeti hagyomány múltja és jelene sem marad ki: Bajkay Éva a Modern Magyar Képtár alapításáról és Hárs Éváról ír (a novemberi számban megjelent tanulmány második része), Gálosi Adrienne pedig a Jelenkor 60 című pécsi kiállításról közöl kritikát, utóbbit Cseri László színes műtárgyfotói kísérik (a teljes képanyag a honlapunkon tekinthető meg).

A lapszám egyik könyvkritikája sem áll meg a poétikai elemzésnél: tárgyát mindegyik tágabb kontextusba helyezi. Bazsányi Sándor Marno János Szereposzlás című kötetéről, Dérczy Péter Sándor Iván A hetedik nap című regényéről, Kocsis Árpád Pajtim Statovci Macskám, Jugoszlávia című könyvéről, Weiss János pedig Thomka Beáta Regénytapasztalat. Korélmény, hovatartozás, nyelvváltás című elméleti munkájáról ír.

Ezzel a lapszámmal az idei évre búcsúzik a Jelenkor. De persze csak azért, hogy jövőre: folytatása legyen.