Örömteli hír lehet sok olvasónak, hogy a már csaknem harminc éve halott, ám a Moszkva–Petuski című „poémájával” halhatatlanná váló Venyegyikt Jerofejev írása áll a novemberi lapszám élén. A bibliai nyelvet imitáló szöveg 1962-ben íródott, amikor – miként azt Hetényi Zsuzsa, az egyik fordító kommentárjából megtudhatjuk – „a 24 éves Jerofejevet először a moszkvai egyetemről zárták ki, majd ősszel a vlagyimiri tanárképző főiskoláról is, bibliaolvasás miatt”. A befejezetlen Örömhírt szamizdatban sem terjesztette szerzője, így a társfordító, Manchin Júlia kifejezésével a mű „a szamizdat apokrifje” lett. „És lőn reggel – hallgassátok, hallgassátok! – És lőn reggel, és lőn este, villogott az ég, a déli szél meggörnyesztette a tamarinduszokat, s reszketett a kolhozrozs a naplemente sugaraiban. (…) És a villámlás üvöltése megsiketített és az útszéli árokba vetett, / és valaki a fejem felett fulladozott a nevetéstől és a hajamat cibálta, és azt mondta: / »Mit csinálsz, Te, Testvérem, ezen a világon?« / És én felemeltem a fejemet, másnapos vodkaszagot lehelve a térbe, és nem láttam mást, csak sötétséget”.

A lapszám másik idegen nyelvű súlypontját egy egész szlovén összeállítás képezi, az épp idén 25 éves ljubljanai Apokalipsa folyóirat válogatása, amellyel a Jelenkor csaknem két évtizede kooperál a „Review within review” elnevezésű közép-európai folyóirat-együttműködésben. Érdemes a magyar olvasónak beleolvasni a huszonéves szlovén költők verseibe – azaz Lanczkor Gábor és Orcsik Roland fordításaiba –, hogyan tükröződik azokban a mai világ, és milyen módon beszélnek róla. Jurij Hudolin és Andrej Lupinc novelláit Gállos Orsolya fordította magyarra, s az utóbbit, az Egy nő a diaszpórából címűt olvasva – mely sokat elmond a mai Szlovéniának a huszadik századi történelemben gyökerező politikai-szellemi megosztottságáról –, könnyen saját viszonyainkra ismerhetünk. Az összeállítás része két Kierkegaard-ról szóló tanulmány is, ám egyik sem marad meg az akadémiai viták világában. Janko Rožič írása a dán gondolkodónak a nagy szlovén költő, keresztényszocialista entellektüel, politikus Edvard Kocbekre tett hatását fejti ki, míg Primož Repar egyenesen a mai embertelen viszonylatok korrigálására, „a kapcsolatok új ökonómiájára” tesz javaslatot Kierkegaard A szeretet cselekedetei című munkája alapján.

A magyar szépirodalmi anyagban ezúttal Fenyvesi Ottó, Wirth Imre, Tatár Sándor és Gyukics Gábor versei, valamint Szalay Zoltán regényrészlete és Bakos Gyöngyi novellája olvashatók. Két nagyívű tanulmány kéri az olvasók kitartó figyelmét – ám meg is hálálja azt: Lengyel András összegző írása az értekező, autonóm módon marxista és kritikus alapállású gondolkodó József Attilát állítja minden eddigi értelmezésnél plasztikusabban elénk, míg Lőcsei Péter Weöres Sándor Tűzkút című kötetének kiadási odüsszeiáját mutatja be a korabeli irodalomtörténeti és -politikai viszonyok szövevényében. (Ez utóbbi a decemberi lapszámban folytatódik.) Az értekező szövegek közt külön kis összeállítás, Bajkay Éva, Csenkey Éva és Aknai Tamás írásai méltatják a hazai viszonylatban Budapestet kivéve egyedülálló pécsi múzeumi intézményrendszer kiépítőjének, Hárs Évának a munkásságát. A kritikarovatban Forgách András Földényi F. Lászlóról mint „a melankólia Vergiliusáról” ír legutóbbi könyve alapján, míg Fenyő Dániel Köldöknéző-gyakorlatok címmel elemzi Nyerges Gábor Ádám verseskötetét. Luchmann Zsuzsanna Visky András Nevezd csak szeretetnek című könyvét a szerzőnek a Bibliával folytatott dialógusa alapján értelmezi behatóan. Végül Perecz László Weiss János Lukács György és tanítványai címen meglehetős „politikai-ideológiai ellenszélben” megjelent munkáját veszi górcső alá.

„A kényes őszi nap mindenhová elér. / Ennyi fény, ennyi fény! Ez már a fény utolja.” – írta Csorba Győző Séta és meditáció című versében, és bizony a lassan közeledő sötétségben az egyik legjobb dolog: olvasni. Persze, a lámpát azért kapcsoljuk fel otthon, úgy könnyebb lesz végigböngészni az ismét igen vaskos, 160 oldalas novemberi Jelenkort. „Hol a boldogság mostanában? / Barátságos meleg szobában.” Ezt meg Petőfi írta a téli világról.