Verseiben a halál egyfelől az élet természetes része, emlékei ösvényeit járva gyakran írja meg rokonai és ismerősei halálát. Másfelől brutális, vad gyilkosságokról ír: az északír polgárháború áldozatait és az azzal párhuzamba állított ősi kelta rituális gyilkosságok vértanúit is megszólítja. Sokat idézi Dantét és az antik költőket, a Biblia is fontos forrása. Költészetének visszatérő motívumai a tőzeglápokból kiásott több ezer éves, épségben megmaradt holttestek, de elhunyt, közeli barátainak és ismerőseinek szellemével is találkozik, beszélget vagy vitatkozik Kálváriasziget című versciklusában.

Heaney költészetében jelentős szerepet kap a halál, de ugyanilyen fontosak a gyerekkor örömteli pillanatai, az emlékezés mélységében rejlő boldog és szomorú események. Írország sem csak történelmi konfliktusok által sújtott vidék, éppúgy szerelmek és a családi élet helyszíne, verseinek terepe. Az ír vidék, a krumpliföldek, szedresek, tőzeglápok és erdők világa, az otthonos természet és a táj az érzelmek, kulturális és politikai gondolatok talaja és metaforája is.

Költészetének erőssége nemcsak az olyan aktuális és univerzális témaválasztásokban rejlik, mint a nemzeti és vallási konfliktus, vagy a szerelmi és házastársi romantika, hanem abban is, hogy mindezt nagyon személyes és közvetlen hangon írja meg. Vallomásai az olvasót bevonják a versek világába, felkínálják az azonosulás lehetőségét, de a szerző az érzelmi-intellektuális dilemmákban vitára is invitál, soha nem didaktikus. Heaney megpróbál mindvégig lelkiismeretes humanista maradni, az összetett, brutális politikai konfliktusban is keresi az etikus tartás és kiállás lehetőségét. Közvetlenségének szerves része verseinek érzékisége: az olvasó szinte érzi a szagokat és ízeket, hallja a tehenek bőgését és a madarak csivitelését. Az életben ismerősei is úgy emlékeznek rá, mint jó humorú, barátságos, közvetlen emberre, aki a diákjaival szívesen borozgatott és beszélgetett, és a gyerekeivel eljárt focizni.

Seamus Heaney 1939-ben született egy északír farmon, paraszti családban. Költészete szorosan gyökerezik a vidéki élet földjében, gyerekkori emlékeit gyakran felidézi. Belfastban járt egyetemre, később az angol-amerikai kultúrvilág legrangosabb egyetemein tanított: a Harvardon, a Berkeley-n és Oxfordban. Állandó otthonát az ír határ déli oldalán, Dublin közelében találta meg. Életében tizenkét verses- és négy esszékötete jelent meg, ezen felül számos verset és eposzt fordított óír, óangol és skót nyelvekből mai angolra, és antik görög drámákat dolgozott át kortárs színpadra. Munkásságát 1995-ben Nobel-díjjal ismerték el. Északírként hangsúlyozta ír, katolikus származását – valójában felvilágosult, liberális és szekuláris kozmopolita volt –, és bár többen támadták, mert érzésük szerint aránytalanul elfogult volt az ír nacionalista oldal javára, mégis az angol királynő első Ír Köztársaságban tett látogatásán az uralkodó asztalánál ült: a megbékélés, az egymás elfogadásán és megbecsülésén alapuló együttélés híve volt.

Seamus Heaneyvel talán minden idők legelismertebb angol nyelvű költőjétől búcsúzunk. Számos angol pályatársa panaszolta nekem, hogy az Angliában eladott versesköteteknek több mint fele Heaney műve, a többi élő költő könyveinek forgalma együtt nem tesz ki annyit, mint az övé egyedül, sőt, a BBC szerint ez az arány bizonyos években a kétharmadot is elérte Heaney javára. Költőtársai apafiguraként búcsúztatják, Carol Ann Duffy brit udvari költő szerint „mindnyájan hozzá mértük magunkat”, mások arról mesélnek, hogy úgy várták a kijelentéseit, mintha a delphoi jósda szólt volna belőle. Az természetes, hogy sokan Yeats óta a legnagyobb ír költőnek titulálják, de egy ír sportoló például a „költészet Scorsesejének” is nevezte.

Magyarul három kötete jelent meg, az első 1980-ban Tandori Dezső válogatásában és fordításában. 1997-ben Géher Istvánnal, Imreh Andrással és Mesterházi Mónikával állítottuk össze válogatott kötetét Különös gyümölcs címen, ennek egy duplára bővített változata, az életmű javát tartalmazó vastag kötet Hűlt hely címmel 2010-ben jelent meg.

Annak idején teljesen véletlenül találkoztam Heaney költészetével. Miután kamaszkoromban eldöntöttem, hogy költő leszek, úgy láttam jónak, ha verseket is fordítok, hiszen ez a magyar költői hivatás alapvető része. Korábban, gyerekkoromban éveket éltem Dublinban, így kimondottan ír költőt kerestem, amikor bementem az ELTE angol könyvtárába és egy délután során több antológiát is átlapoztam. Heaneyre esett a választásom, bár azt a versét, amibe elsőre beleszerettem, a mai napig nem tudtam lefordítani. Sok versén dolgoztam, akkor még részben irodalmár édesanyám segítségével, aki türelmesen terelgetett a néha nagyon nehéz versek megértésében. Egy nap, számomra váratlanul, megkapta a Nobel-díjat, és onnan nem volt megállás: egy kötet tervével megkerestem tanáromat, Géher Istvánt, felhívtam Tandori Dezsőt, és lassan kialakult a csapat, akikkel végül létrehoztuk a Különös gyümölcs című kötetét.

Heaney hihetetlenül fontos irodalmi helyére bizonyság az is, hogy bármikor járok külföldön nemzetközi poétikai fesztiválon, a legtöbb költővel az első kötődési pont, a beszélgetések origója Heaney költészete: szinte mindenki fordította, életkortól és anyanyelvtől függetlenül. Sajnos magával Heaneyvel az egyetlen levélváltásom már jellegzetesen kelet-európai történet: a kiadó megkért, hogy, ugyan, írjak már a költőnek, mondjon le a versei után járó jogdíjról, mert nem tudják kifizetni. Heaney postafordultával válaszolt, és nagylelkűen, a legtermészetesebb kedvességgel tett eleget a kérésnek.

Heaneynek szerencsére azért ennél összetettebb kapcsolata volt Kelet-Európával. Közeli jó barátjának tudhatta Czesław Miłoszt és Joszif Brodszkijt, fordította Jan Kochanowski reneszánsz lengyel költő verseit, és az általa válogatott antológiákban meglepően sok verssel szerepelnek régiónk költői, többek között József Attila, Pilinszky, Weöres és Juhász Ferenc is.