„Eszes, akár a sas, és bátor, mint az oroszlán" - Nietzsche jellemezte így nagy szerelmét, Lou (Louise) von Salomét, egy német származású szentpétervári tábornok lányát, aki a zürichi egyetemen filozófiát és vallástörténetet hallgatott; „a legintelligensebb nő a világon" - mondta róla. Feleségül akarta venni, de Lou kétszer is kikosarazta. E hatalmas érzelemből és borzalmas csalódásból született Nietzsche legszemélyesebbnek tartott műve, az Imígyen szóla Zarathusztra. (Zarathusztra állatai: a sas és az oroszlán…) Ami pedig Lout illeti, valóban minden adottsága megvolt, hogy Nietzsche érdeklődését fölkeltse, 21 éves volt, szép, karcsú szőke lány, ragyogó kék szemekkel, és ugyanazok a kérdések foglalkoztatták, mint Nietzschét: hogyan lehet élni egy olyan világban, ahol az istenek már halottak. Lou mintegy fél évszázaddal a Nietzsche-reneszánsz kezdete előtt, mikor a kortársak és barátok is inkább egy szerencsétlen sorsú, tébollyal küzdő misztikust voltak hajlamosak látni a filozófusban, tisztán fölismeri Nietzsche személyiségének és gondolatainak lényegét, filozófiájának irányát: „A szabad szellemben a vallásos érzés nem vonatkozhat semmiféle istenire vagy mennyországbélire önmagán kívül, olyasmire, amiben a vallásképző erő, mint például a gyöngeség, a félelem, a bírvágy, megtalálná a maga igazolását. A szabad szellemben a vallások által létrejövő vallásigény (…) mintegy önmagára üthet vissza, és lényének heroikus ereje lesz odaadó küzdelmének hajtóerejévé a nagy célt elérendő. N. jellemében van egy hősi vonás, és pontosan ez a lényeges benne, ez fogja egységbe minden tulajdonságát és ösztönét. - Még megérjük, hogy vallásalapítóként lép föl, mégpedig olyanként, aki hősöket keres tanítványul." - írja naplójában Tautenbergben, ahol heteket beszélget át Nietzschével. Lou élete végén a visszaemlékezésében is ugyanilyen pontosan ragadja meg Nietzsche alakjának kivételességét a kortársak között (egy részlet található ebből az Ex Symposion 1994-es Nietzsche-számában).

Ez az önéletrajz, a Visszatekintés 1951-ben látott napvilágot, szerzőjének halála után 14 évvel. Peters-nek, a múlt évben magyarul is megjelent biográfia szerzőjének érdeklődését fölkelti mindaz, amiről Lou nem beszél, és elhatározza, hogy ír egy objektív életrajzot. (Ez először 1964-ben jelenik meg.) Az életrajz vezérfonalát természetesen azok a történetek szolgáltatják, melyek Lounak a híres férfiakhoz fűződő kapcsolatairól szólnak, különös tekintettel a Nietzsche-, Rilke- és Freud-epizódokra. (Peters korábban Rilkét kutatta.) A szerző nagyon alapos munkát végez, a rendelkezésre álló írásos forrásokon túl fölkeresi a még élő barátokat, ismerősöket és kollégákat is szerte a világon, és műve valóban nagyon tényszerű, tárgyilagos és érdekfeszítő: valóságos nyomozás egy asszony és a vele kapcsolatban álló férfiak testi-lelki-szellemi titkai, e titkok összefüggései és kisebb mértékben a művekre gyakorolt hatásai után. Mégis, úgy tűnik, ez is hasonló eset ahhoz, melyet Proustról írva Deleuze úgy jellemez, hogy „az élet nem nyújt semmi újat a műhöz vagy az elmélethez képest, mert a mű vagy az elmélet erősebb szálakkal kötődik a titkos élethez, mint akármilyen életrajzíró".

Peters úgy teszi föl a kérdést: milyen volt ez a nő, hogy ilyen sorsdöntő hatással tudott lenni e híres férfiakra. Ez is izgalmas kérdés, és bár aligha lehet detektív-módszerekkel földeríteni utólag, valamilyen képet azért alkothatunk róla. Női szemmel persze még pusztán az életrajzi adatok alapján is kissé máshogy festenek a dolgok, máshová esnek az értelmezés hangsúlyai. Ezt példázza Juhász Anikó szép és érzékeny bevezető tanulmánya is Lou Andreas-Salomé Az erotika című művéhez (melyet Lou Martin Buber javaslatára írt, és Buber szociológiai sorozatában jelent meg 1910-ben); mindkettő a veszprémi Pro Philosophia Füzetek legutóbbi (2002/31.) számában olvasható. Míg Peters szinte teljesen elszigetelt, egyedi, extrém esetként tárgyalja a Lou-jelenséget, Juhász Anikó fölhívja rá a figyelmet, hogy bár Lou von Salomé erotikája a maga sokszálúságában jócskán megelőzte a korát, és Lou valóban kivételes, nemcsak azért, mert végig tudta játszani ezt az „előjátékot", hanem mert végig is tudta gondolni önmaga és mások számára; ám Lou mégsem volt egyedül már a saját korában sem: „Az a Lou, aki oly sokat foglalkozott Ibsen drámáival […], mintha egy új, születőfélben lévő asszonytípusnak a sorsát is megélte volna. Az önmaga intellektusának függetlenségére vagy függetlenedési lehetőségére ráébredő, […] a konvencionális szokásokat megismerő, de abban nem szívesen megmaradó nőnek az a típusa volt ő, aki sokáig még önmagán is csodálkozva és értetlenül figyelte a másságot. Ugyanakkor elszántan kereste azt az utat, amelyen föllelhetné az élet teljességét, minden vonatkozásban."

Lou költészetként élte meg az életét, úgy jellemezte magát, mint aki „otthonos az örömben". Sorsszerűen, ahogy Peters is írja: „Egy költeménnyel kezdődött minden." Lou ugyanis Zürichben megmutatta néhány versét egyik professzorának, akire mély benyomást tett Életima című költeménye, különösen annak fényében, hogy Lou - a túlhajtott tanulás miatt - tüdőbeteg lett, és fönnállt a veszély, hogy betegsége akár végzetessé is válhat. Lounak délre, Rómába kellett utaznia gyógykezeltetni magát, ekkor kapott ajánlólevelet a professzorától Malwida von Meysenburg szalonjába, ahol aztán Paul Reével, Nietzsche barátjával is találkozott… A vers első strófája ez: „Két jóbarát úgy egytestvér,/ Mint mi ketten, titkos élet! / Ríkattál, vagy nevettettél, /Jajt adtál, vagy szerencsémet." A „titkos élet" - az életnek és szerelemnek valami „óceáni" érzése egész életében jellemző lesz Loura.

Lou Andreas-Salomé Az erotika című művében Freudot megelőzve ír a tudattalan szexuális ösztönökről (természetesen még nem így nevezi őket), az erotika vallási, esztétikai, társadalmi összefüggéseiről, a férfiak és a nők szexualitásának különbségeiről. E tanulmányából többek között az is kitűnik, hogy szkeptikusan vélekedik kora induló nőmozgalmairól (ő, aki minden korabeli normát megszegett, többnyire ironikusan nyilatkozik a nők emancipációs törekvéseiről). Lou szerint nem lehet megszüntetni férfiak és nők ellentétét, és hamisak az olyan beállítások is, amelyek az idealizált szerelemben mint az Egyedül Szükségesben látják harmóniává oldódni az emberiség minden problémáját. A nő különben is maga az ellentmondás, érvel a szerző: „A nő szexuális karakterének leglényegibb meghatározottsága a fejlődést még a legegészségesebb nő esetében is mintegy cikkcakkban futja be - mégpedig egyfajta, a nemi és az individuális élet közötti ingadozó mozgással; legyen bár úgy, hogy a nők és az anyák individuális igényeiket megcsonkítottnak érzik, avagy úgy, hogy a nőiség és az anyaság kárára fejlesztik ki azokat. Azon sok recept ellenére, melyeket e vonatkozásban ajánlani szoktak, olybá véve, mintha ez valami megszüntethető zavar lenne csupán, erre a konfliktusra nincs általános érvényű megoldás, nem is lehet. De ahelyett, hogy jajgatva panaszolnánk egy olyan tragédiát, amely ily módon a női teremtményekben maradandóan adva van, jobb lenne, ha inkább azon végtelennek örülnénk, amelybe a nő oly módon kerül bele, hogy fejlődését nem képes egyenes úton bejárni, s helyzetének ellentmondásosságai csak esetenként, s legszemélyesebb tettben rendezhetők el. Mert van valami, amely még a legkisszerűbb asszony-sorsot is nagy jelentősséggel ruházhatja fel, mégpedig az, hogy ez a sors minden alkalommal újra és újra őseredeti módon kell hogy megküzdjön a belső élettel, le kell hogy győzze azt a legsajátabb kezdeményezésekben, s ez nem csekélyebb jelentőségű annál, mint amit a férfi a maga harcai során »odakünn« a léttel vívott meg ősidőktől kezdve." (Juhász Anikó fordítása)

Az a körülmény, hogy Peters életrajza és a veszprémi folyóirat e közleményei ugyanabban az évben jelentek meg, lehetővé teszi, hogy két aspektusból is szemlélhessük Lou Andreas-Salomé életét és művét, és azt is fölfedezzük, hogy bár sokat adott a férfiaknak, akiket szeretett, de legalább ennyit adhat a nőknek is: majd száz évvel később élő unokáinak és dédunokáinak, „akik éppen most kezdik másképpen olvasni a dolgokat" - mint Rilke fogalmazott egy neki szóló levelében…