Emberöltőköltő

Szeretettel a hetvenéves

Bertók Lászlónak

 

Tintafátyolos szív

őszi mézszakáll

a szeptemberi esőbe

szétfolyni kiáll

bárgyú vágy

füleli a csatorna bádogát

fülét rátapasztja

hátha hall valamit odaát

 

*

 

Almamellek villognak

a lombok között

a szomszéd lány

már rég felöltözött

pirosból fekete az ég

már a pipa se ég

 

*

 

Álmodni hogy szinte fájjon

ezen az agyonálmodott

és harciideg tájon

amikor a porszem is csak emlék

egy kis birsalmasajtot...

és az emlék is csak kellék

beszakad alattad a nemlét

 

*

  

Mert mindenki játékszer

kipingált matrjoska-baba

 

Akit látni az a nagyra nőtt alak

testében rejti a holtakat

egyre kisebb régi önmagát

sorakoznak benne a figurák

bőre alatt önnön őstörténete

egyik baba rejti a másikát

 

És a legkisebbikben

a legeslegmélyiben

már semmi sincsen

 

A szemben semmi fény

a szívben semmi vér

 

*

 

Hiába mutatja ugyanazt,

a tükör: másvilág,

ahol egy elérhetetlen alak

úgy adja ki magát,

hogy te vagy,

van belőled egy másik,

ki őrangyalodnak

és szigorú bírádnak látszik,

teszi, amit te, mindig utánoz,

de hogy a fejében mi jár,

a szíve mit kalapál,

sose tudod meg,

hiába hogy

együtt fésülködik véled,

s nézi, a fogaid milyen fehérek,

nézi, ahogy te nézed,

a szemek mélyén

a fekete fények

mit üzennek.

Még csak nem is ördögi kör.

Sík lap. Hideg üveg.

Ami itt csöbör, ott is csöbör.

Sima, kibogozhatatlan ügyek.

 

*

 

Fésülködés után

a fésűfogak között

a kis agydarabkák

rózsaszínűen csillognak

a reggeli nap pontosan

idetűző sugarában

 

*

 

Azokon az őszi estéken

amikor előbújik a lehelet

s érezni az avarfüst illatát

a láthatatlan szőlőkarókkal

felosztott sötétben élesebben

roppannak a csontok

 

Amikor hideg sör helyett

friss gőzölgő teát állítasz

a teraszasztalra de leülni

a fázós székekre már

mentsen isten

a bögremeleg éltet miközben

halasztasz egy napot

majd holnap de lehet

hogy csak azután

viszed fel a bútort

a padlásra mert lesz

még szép idő talán

 

Amikor valami régi partizán-

nótát fütyörészel kiszolgált

mackónadrágban kezedben

metszőolló ám semmit se

metszel mert az ég olyan

mintha ki lenne metszve

valahonnan egy hatalmas

testből rózsaszín bolyhos

belsőség tetszetős amúgy

csak ne sejtenéd sziklaszilárdan

hogy a halál ilyen szép

 

*

 

Az idő nem múlik

csak telik

mennyi sok decemberek

és én aki időt telek

 

Vad dolgokat felfedő

röntgenkép leszek

recept leszek kapszula

zörgő tablettalevél

mint aki elhiszi

ön lesz ki örökkére él

 

Holott

(hagyjuk a rímet erre)

 

Csontom földnek-szélnek játékszere

(bár mért is ne lehetne ékszere?)

 

Ami mindennél fontosabb

tortámon afféle hab

 

(Szép) lassan minden

(szép) szavakba költözött

s préselődik csöndes

könyvlapok között

 

Teszi a szél a dolgát

az óramutató is teszi

s jönnek egymás után a számok

 

De bármekkorára is nőtt a múlt

mindig valaminek az elején állok