Fodor Etel alakját munkásságának itthon fellelhető nyomaival a fasizmust megérző kényszerű távozás óta most először próbáljuk felidézni. Ebben segít az a húsz éve kezdett levelezés, amelybe a Magyar avantgárd a Weimari Köztársaságban című kasseli kiállítás szervezése kapcsán kezdtem. Az 1938 óta Dél-Afrikában tevékenykedő magyar fotóművész, grafikus és textiles 2005. december 28-i, századik születésnapját már nem élte meg, a cikk írása közben érkezett váratlan halálhíre. A pécsi Művészetek Házában a centenárium kapcsán Fodor Etel fotói valódi újdonságként láthatók – előreláthatólag 2006 januárjában – a Várkonyi György szervezte kiállításon.

A magyar anyanyelvét mindvégig megőrző Fodor Etel szeretett nagymamája, Grünhut Etti révén kötődött Pécshez. A gazdag zsidó kereskedőcsalád a Felsőmalom utca 3. alatt lakott, egy 19. század eleji, szép homlokzatú, klasszicista házban, mely ma műemlékként kiürítve felújítás alatt áll. “Dédapám, egy jómódú kereskedő, nagy szerepet vitt ott (Pécsett). Nagymama volt a kedvence, és ő örökölte a házat, ami nemzeti emlék, és a szőlőt a Csoronika dűlőben. A szőlő csak egy hold volt, de rengeteg gyümölcsfa, diófa volt rajta, és persze szőlő. Minden nyári szünetet ott töltöttünk, és az első világháború végén egy évig az ottani leánygimnáziumba jártam, a Notre Dame zárdába. A szüret szeptemberben nagy ünnepség volt, összes barátaink kijöttek szőlőt szedni és mustot inni.”¹ A szőlőstelek a pécsieknél mint jövedelemforrás is számításba jött, a vagyon, a feltörekvő polgárság státuszszimbóluma volt. A hagyományos, társasági eseményként is szolgáló szüreti mulatságok helyét szívesen idézte vissza Fodor Etel. Nagy házat vittek, s ebben volt igazán otthon Etel kislány korában. Mérnök apja a Monarchia különböző városaiban, majd 1901-től Budapesten magas rangú tisztviselőként dolgozott, és az akkori szokásnak megfelelően Felbertről Fodorra magyarosította nevét. A gyerekeket, köztük Etelt maradandó emlékek, baráti szálak kötötték egy életen át Pécshez: “Művészi élet Pécsett: ott volt Martyn Ferenc, akivel festeni jártam néha, jó barátom volt, Párizsban is sokat voltunk együtt. 1982-ben láttam utoljára Pécsett.”

Művészi hajlama korán megmutatkozott, szívesen rajzolt, sokat és saját tervei alapján kézimunkázott, s az érettségi után (ez akkor a lányoknál ritka volt!) Jaschik Álmos pesti művésziskolájába iratkozott be. Az 1920-tól működő magániskolában Jaschik nem festőket nevelt, célja ennél sokoldalúbb volt: a rajz, az ornamentika és a formaképzés mellett a teljes ember harmonikus egyéniséggé nevelésével foglalkozott.² Főleg a művelt középosztályból származó, emancipált lányok jártak hozzá elmélyíteni tudásukat a rajzolás, az ábrázoló geometria, a szerkesztés, a betű- és könyvtervezés, tehát a grafika és iparművészet terén. A növendékek munkáiból kiállítást is rendezett.³ Jaschiknál Etel különös, inspiratív közegre talált, de nem vonzották a misztikus tanok, a mester teozofikus alapállása. Bár a szülei művészettörténésznek szánták, ő grafikai tanulmányokat folytatni Bécsbe ment, nem kis mértékben önállósulási törekvéseitől is hajtva. A Graphische Lehr- und Versuchsanstaltban már nem a késő szecessziós ornamentikatanra, hanem egy modernebb, racionálisabb formatanra talált. A litografálás és a tipográfia vonzotta leginkább. A tanárok közül Rudolf Larisch nemzetközi elismertségnek örvendett, Budapesten is neki tisztelegtek az 1926-os írásművészeti kiállítás megrendezésével. 1928-ra Fodor Etel kijárta ezt az iskolát, és továbbra is grafikusnak készülve a nagy hírű, de konzervatív lipcsei grafikai akadémiára igyekezett.

Ekkor Pécsett hirtelen új hatás érte: “Azon a nyáron megismertem Molnár Farkast. Ő szörnyen fölizgult, amikor elmondtam neki, hogy Lipcsébe akarok menni. Azt mondta, hogy a Bauhausba kell mennem. Olyan lelkesedéssel és szenvedéllyel beszélt róla, hogy nagyon kíváncsi lettem, és elhatároztam, hogy legalábbis megnézem, hogy mi van ott. A beszélgetés Molnár Farkassal csak egy napig tartott, nem ismertem azelőtt, és sohasem láttam azután.”⁴

Az 1920-as évek végén került ki a magyarországi oktatási viszonyokkal elégedetlen és a numerus clausus miatt is külföld felé forduló fiatalok újabb csoportja a Bauhausba, Dessauba.⁵ Szokatlan, mondhatni, merész lépés volt ekkor, hogy egy lány nemcsak a felsőfokú továbbképzés, hanem modern főiskola mellett döntsön. Mégsem volt egyedi eset, hiszen Kárász Judit és Blüh Irén is ugyanott tanult fényképezést 1930 körül. Fodor Etel az előtanfolyamon Albers és Klee elemi formatanával megismerkedve továbbra is a grafika pártján állt, csak az 1929-ben végre megnyíló fotóműhely térítette más irányba. Feltehetően az 1928-ban induló Bauhaus folyóirat címlapjának hatása érződik ránk maradt egyetlen úgynevezett tipofotóján, melyet a hazai Magyar Grafika folyóirat számára tervezett, s mely még a két művészeti ág közötti ingadozását mutatja.⁶ A modern kisbetűt író kéz mellett körben helyezkednek el az alkotás eszközei: a vonalzók, a körző és a tusos üveg. (1. kép) E tipográfiai munkájával Joost Schmidt jó tanítványának mutatkozott. Sajnos Moholy-Nagy 1928 őszére már megvált a főiskolától, így ott vele nem találkozott, de a Bauhaus-könyvekben lefektetett tanítása elevenen élt tovább.

A fotóműhelyben Walter Peterhans az anyagokkal és megvilágítással folytatott kísérletek helyett az úgynevezett konkrét fényképezés szellemében oktatott, mely megfelelt az új tárgyilagosság avantgárdon túllépő képzőművészeti tendenciájának. Fodor Etel mestere nyomán közeli portrék egész sorát készítette el társairól markáns fény-árnyék megvilágításban, gyakran fekve, felülnézetből ábrázolva az arcot, szinte egy nagyító közelségével láttatva. Így ábrázolta későbbi férjét, a Bauhausban megismert Ernst Mittagot (2. kép), akivel 1930-ban házasságot kötött. A fejeken minden tűéles volt, és a modellt számos formaújítás: fényhatás, kivágás, geometrikus elemek stb. alkalmazásával közvetítette. Noha a formai újdonság lep meg ezeken a közelképeken, van az arc hipernaturalista rögzítésében valami a művész és az ábrázolt viszonyából, az, amit Balázs Béla a filmek közelkép-kivágásainak esetében találóan a szeretet naturalizmusának nevezett. A felvételek látszólag semleges objektivitása tehát rejtett érzelemgazdagságot is takar, ahogy ezt Fodor későbbi szociofotóin is megfigyelhetjük.

A fotó és a film mint új médiumok a reklámgrafikával együtt akkortájt mindinkább előtérbe kerültek. Fodor Etel nem ment ebbe az irányba.

1930 nyarán Pécsett a Mecsek lejtőit járva fényképezett, tájképei már-már hagyományosaknak nevezhetők, ha nem érzékeljük a napfényes és árnyékos sávok ritmikus váltakozását. Modernebbek a jugoszláv tengerparton készült fotói. Ezek is természeti ábrázolások, de közelképek, hol a víz zubogását, hol a kövek szinte ősi szobrokat idéző világát ragadta meg.

A nyári felvételek ellentétei voltak a berlini ködös városképek. (A Bauhaus Archiv Berlin tulajdonában vannak számos más fényképe mellett.) A házaspár 1930-tól élt a német fővárosban, férje építészként, ő egy fotóreklám-iroda alapításában reménykedett.

A nagyvárosi élet, a gazdasági válság, a munkanélküliek világa fordította figyelmét a szociofotó felé. Ez lett az igazi területe. Ilyen felvételei kerültek a Folkwang Archívumba és a Berlin főutcáján működő Foto-Jacobi céghez.⁷ Az egyre növekvő szegénységről vallottak képei: az utcán ténfergő kubikuscsalád a batyun ülő kisgyerekkel, vagy a betoncsövön pihenő, üres kenyerét fogyasztó, letört munkanélküli. (3. kép) Az emberek problémája foglalkoztatta. Ez látszik a szerb halász kérges bőrű, fogatlan arcán, vagy az öreg munkáson. Riportfotókat készített az AIZ (Arbeiter Illustrierte Zeitung) részére, amikor férjével együtt Hannes Meyer építészcsoportjával a Szovjetunióban járt. Ez a sajtófotó felvirágzásának kora volt. Ebbe a trendbe kapcsolódott Berlinben unokabátyja, Reismann János is. De Fodor Etel nem készített sem sport-, sem divatfotókat. 1933-tól származása miatt hazatért a fasizálódó Németországból, s ekkor felvételeinek nagy része megsemmisült.

Az 1930-as években Pécsett megpróbált bekapcsolódni a művészeti életbe. Festéssel és gyermekportré-fényképezéssel próbálkozott. Neve nem található meg a hivatásos pécsi fényképészek között, akik több mint ötvenen voltak a két világháború között, s a nehéz anyagi körülmények között ünnepi és gyermekfényképezéssel foglalkoztak.⁸ Képzőművészeti munkái egyáltalán nem ismertek, noha Martyn Ferenc és Gábor Jenő ajánlásával már 1928-ban felvették a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társaságába, igaz, úgy, mint aki főleg grafikával és iparművészettel foglalkozik. 1936-ban a kiállítási katalógus említette a nevét a névjegyzékben, budapesti és pécsi lakcím megjelölése mellett. Nem állított ki, hiszen vallomásos életképei, szociofotói oda nem illettek. Magamagának készítette piacképeit, felvételeit a pécsi, a hosszúhetényi vásárokon. Ezek a korabeli tényfeltáró fotográfia történetébe illeszkednek, noha ismeretlenségük okán mind a mai napig nem találtak helyükre a magyar fotótörténetben. A kassáki Munka kör, Escher Károlynak a Pesti Napló képmellékletében közölt 1931–32-es megrázó képei jutnak eszünkbe. Hasonlóság köti a felvidéki, tíz évvel korábbi Sarló-mozgalomhoz, melyről a Bauhausban barátnője, Blüh Irén révén szerezhetett tudomást. Ezeket a magyarokra jellemző szociofotókat kezdetben sajnálatébresztőként hivatalosan is terjesztették, s a műfaj Közép-Európában betöltött fontosságát bizonyítja, hogy nem véletlenül Prágában rendezték 1933-ban és 1934-ben az első nemzetközi szociofotós kiállításokat. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumában nyaranta dolgozó Bauhaus-növendék, Kárász Judit képei,⁹ illetve Kálmán Kata Tiborc-albuma mellett (1937) lenne e munkák helye. Megörökítette az őszi vásárt a részleteken felülemelkedő rálátásból (4. kép), vagy a népviseletbe öltözött, árujukat a földön kínáló asszonyokat, az állatvásárokat (5. kép), a cigányokat (6. kép). Fotóit Mittag-Fodor Etel nem adta közre. Problémafelvetései történelmi, emberi kérdéseket feszegettek, a korabeli és sajnos napjainkban is ismerős valóságról szólnak művészi értékkel.

1936–38 között férje is Pécsett élt. Ernst Mittag “Berlin egyik vezető építésze volt, és akkor adtak neki egy olyan munkát, hogy egy házat, amelyben Göbbels úgymond legyőzte a szocialistákat, átépítsenek és elnevezzék Göbbels-háznak – emlékezett vissza Blüh Irén. – Ezt Mittag nem vállalhatta, s felhasználta azt a tényt, hogy felesége Pécsett volt szüleinél, azzal, hogy meglátogatni megy, elment Németországból és már nem is tért vissza.” Mittagék jóban voltak az ekkor Pécsett működő, a korai Bauhaushoz, s immár a modern építészek CIAM csoportjához kapcsolódó építésszel: Forbát Alfréddal. Hasonló egyszerű, tiszta formaelemekből, Bauhaus stílusban épültek családi házaik Pécsett.¹⁰ Az említett családi szőlő- és gyümölcsöskertbe tervezte Mittag a nyári házat, mely kisebb átalakítással ma is áll. Szürke mecseki mészkővel burkolt, rusztikus alapra emelt kockaépület, lapos tetővel, jó alaprajzzal a funkcionalizmus szellemében, sőt a korábbi sziklapincét is belekomponálta, ahol a boroshordók álltak. (7. kép) A nyári ház az Etel által annyira szeretett “régi kertben, az öreg fák gondos figyelembevételével”¹¹ épült. Ma ritka hazai bauhausos emlék. Itt született első gyermekük.

Magyarországi tevékenységük azonban végleg megszakadt 1938-ban, amikor a történelem sötét felhői elől kivándoroltak Dél-Afrikába, ahová építési vállalkozó nagybátyja hívta meg őket. Etel eleinte ott is fotózott, főleg épületeket a családi irodának dolgozva, majd gyermekkora és a Bauhaus-tradíció másik művészi ágával, a textillel, s végérvényesen a szövéssel kötelezte el magát az 1960-as évektől. (8. kép) Falképein a helyi látványelemek jelentek meg, néha csupán a tiszta, geometrikus formák, máskor a vízi világ rejtelmei ihlették munkára. Nemcsak ezeken dolgozott, hanem oktatást is vállalt a fogyatékosok egyesületében, a városi művészeti központban Cape Townban. A hazától távol készült dekoratív munkái merőben más világot mutatnak, mint méltánytalanul elfeledett, s jórészt Pécshez kötődő fotós tevékenysége.

Képek a műmellékleten:

1. o.: A Magyar Grafika folyóirat borítóterve, 1928

2. o.: Ernst Mittag, Bauhaus-építész, a művésznő férje, 1930

3. o.: Munkanélküli, 1933

4. o.: Őszi vásár Pécsett, 1935 k.

5. o.: Állatvásáron Hosszúhetényben, 1930-as évek

6. o.: Cigányasszony csecsemővel, 1930-as évek

7. o.: A Fodor-ház a Pacsirta utcában, 1937

8. o.: Fodor Etel szövés közben, 1980

Jegyzetek

1 Mittag-Fodor Etel levele Cape Townból a szerzőnek (2004. március 29.).

2 Jaschik Álmos tervező iskolája. I–II. Népművelési Intézet, Budapest, 1980. Mezei Ottó: “Jaschik Álmos és iskolája”. In: Jaschik Álmos, a művész és pedagógus. Noran, Budapest 2002. 13–48.

3 Lásd Rabinovszky Márius cikkét: “Jaschik Álmos növendék kiállítása”, Nyugat 1925/23–24. 619–620.

4 Mittag-Fodor Etel levele a szerzőnek Wynbergből (1986. január 16.).

5 Andreas Haus: “Die Präsenz der Material – Ungarische Fotografen aus dem Bauhaus-Kreis”. In: Wechselwirkungen. Ungarische Avantgarde in der Weimarer Republik. Marburg, 1986. 472–489.

6 A Magyar Grafika a grafikai iparágak fejlesztését szolgáló kéthavi szakfolyóirat volt, német melléklettel, 1920-tól Bíró Lajos, majd Rosner Károly szerkesztésében.

7 Fotografieren heiss teilnehmen. Fotografinnen der Weimarer Republik. (Katalógus. Folkwang Museum Essen), Düsseldorf, 1994.

8 B. Horváth Csilla: A pécsi fényképészek 1922-1948 között. JPM Évkönyv, 1980. 25. Pécs, 1981. 167–191.

9 Kárász Judit emlékkiállítás. Katalógus, bev. Bajkay Éva. Iparművészeti Múzeum Budapest, 1987.

10 Mendöl Zsuzsa szerint Fodorék Pacsirta utca 29. alatti házát Mittag tervezte, de Forbát nevén lehetett engedélyeztetni. Forbát tervezte Fodor Hugóné családi házát a Bartók u. 38-ban.

11 Mittag-Fodor Etel fényképeivel közölte a Tér és forma. (X. 1937. 4. szám 92. old.).