Erkély a nyolcadikon
PDF-ben
Erkély a nyolcadikon
Mióta nem beszélünk, néha fölnézek a rácsra,
ami az erkélyeteken fehérlik. Ujjnyi vastag huzalok
a korláttól a mennyezetig, közöttük gyerekfejnyi
karikák: szívszorító látni azt a régies célszerűséget
ott fönn, a nyolcadikon. Csak egy idős, szerény
lakatos munkája lehet ilyen. A lényeg nyilván az
volt, hogy a gyerek feje ne férjen ki a huzalok
között, mert akkor a válla se fér ki. Az nem baj,
hogy nem lehet kihajolni többé, szerinted úgysem
érdemes. Most mondd meg őszintén, mi szépet
lát innen az ember – kérdezted, nyolc éve talán.
Én persze erre nem tudtam válaszolni. De ezután,
mintha valaki elszégyellte volna magát,
virágoskertet ültettek a körforgalom közepébe,
az árvácskákat nyaranta minden hajnalban
locsolják; lett játszótér fából és kötelekből,
padokat hoztak; új házsor épült a túloldalon.
Persze, mindez évek alatt. Nyilván erről – és
csak erről – lehetett volna beszélni a temetőben,
ahová véletlenül egyszerre mentünk. Abban
a súlyos csöndben, amikor végül a mi fiunk
kisfiúnak szólította a tiéteket. Mert ők már nem
ismerték meg egymást. Akkor, csodálkozás
közben pár pillanatig, azt hiszem, megint
hasonlított az arcunk. Mint a rokonoké.