(spanyol és olasz refrénes formák)

 

196. Gyerekváró glossza

(glossza^[1])

 

Gyermek voltál, anya lettél,

kipattant a rügy a szádon.

Gyökerekre nézni féltél:

ne érjen föld bármi áron.

Ne induljon benned a víz

torkolatra, új forrásra.

Aki a csillagokban hisz,

fényét másban meg ne lássa.

 

Kipólyált gyereksziveddel

a világban szétfutottál.

Hajszoltad a hajnalt reggel,

estig mindent megforgattál.

Felkavartad az iszapot,

több bölcsőt is összetörtél,

ami közben is ringatott.

Gyermek voltál, anya lettél.

 

Később menetindulásra

szállítóedényeidben

nedvek indultak, hívásra,

fel sem hangzott a füledben,

fel sem hangzott, csak a vérben:

odaérni minden áron.

Hogy a levél is megéljen,

kipattant a rügy a szádon.

 

Nézted, mint másnak a teste,

olyan volt a ragyogásod,

mint mézzel bevont cseresznye

hívó harmat-hasadásod –

élelemmel látni mindet,

ellátni, hogy ne éhezzél.

Felszívtad a földi rendet,

gyökerekre nézni féltél.

 

Isten őrizz, sok avarban

fulladozni, megsüppedni.

Több évszaknyi súlyt magadban

elrendezni, helyre tenni.

Halottakra is ezt szórják,

túl van a törvény a vágyon –

ne születhessenek formák,

ne érjen föld bármi áron.

 

Ne legyél halottak leple,

se az élők koronája,

ne igazítson egy test se

új testet adó irányba.

Ne legyél ágy, könnyű meder,

ami saját sodrásán visz,

ne álmodjad, hogy menni kell –

ne induljon benned a víz.

 

Limányodon fény csillogjon,

sodorjon az örvény körbe,

ne add tovább, ne forogjon,

hulljon levél a tükörre,

ne láthasson téged senki,

törvényedet szem ne lássa,

ne hagyd magadat terelni

torkolatra, új forrásra.

 

Kilenc hónapig vigyázni,

mint a vér a sóra, sejtre,

hogy a készülő alakot

egyetlen egy szem se sejtse.

Úgy rejteni, alapkőnek,

hogy bárminek hazudjon is,

fényét az se láthassa meg,

aki a csillagokban hisz.

 

Legnagyobb titok a földön:

nem szabad gondolni, várni.

Tudod, hogy a tested börtön,

nem győzöd szélesre tárni.

Mind, ami megfogan benne

törvény része, koronája

életednek, bármi lenne:

fényét másban meg ne lássa.

 

Fényét másban meg ne lássa,

aki a csillagokban hisz.

Torkolatra, új forrásra

ne induljon benned a víz.

Ne érjen föld bármi áron:

gyökerekre nézni féltél.

Kipattant a rügy a szádon.

Gyermek voltál, anya lettél.

 

197. Ujjlenyomat

(cossante^[2])

 

Mikor az első hó lehullt, megláttalak.

A hüvelykujjadra írt bőrfodorszalag

nekem teremtett.

 

Lehullt az első hó, hogy felismertelek:

minden asszony közül csak ez az egy lehet

nekem teremtett.

 

Ez az egy Te vagy, mert csak Téged vártalak.

A Te ujjadra rajzolt bőrfodorszalag

engem teremtett.

 

Az ujjamra rajzolt bőrfodorfelület

csak téged idézett, téged követhetett.

Engem teremtett

 

a Te ujjadon feltűnő ujjlenyomat.

Nem tudtam, kit jelöl, Téged vagy magamat.

Engem teremtett,

 

ahogy a hó teremt új és új tereket.

Mindent újraborít, mindent újratemet,

megteremt engem.

 

Újraborít mindent, mint egy ujjlenyomat

újratörölheti a régi nyomokat,

megteremt nekem.

 

Az ujjlenyomatod mindent újratemet.

Mint a legelső hó a legelső teret,

megteremt nekem.

 

198. Belső tenger

(villanella^[3])

 

Tengertörvény szerint próbálna élni,

kilégzésére belégzés felel,

mint aki a tengert befelé nézi –

 

hova tűnt onnan a hullám, nem érti,

tengeráramok között esdekel,

tengertörvény szerint próbálna élni.

 

A sókristály a száján még a régi,

ha látja a tengert, nem hiszi el,

mint aki a tengert befelé nézi,

 

nem ül le a partján, szagát sem érzi,

élő hullámzás nem viheti el.

Tengertörvény szerint próbálna élni.

 

Akit meggyűlöl, megszeretni féli,

akit megszeret, nem viseli el,

mint aki a tengert befelé nézi.