Fodor Andrással először 1955 júniusában találkoztam Pécsett. A „találkozás" nem pontos kifejezés. Valójában csak egyetlen épületben, közös légtérben töltöttünk némi időt. Emlékezetem megőrizte a szituációt: 1955. június elején a könyvhét alkalmából a pesti Csillag és a pécsi Dunántúl című folyóiratok közös irodalmi estjére került sor a Pécsi Nemzeti Színházban. Fodor András, akinek épp ebben az évben a könyvhétre látott napvilágot első verseskötete, a Hazafelé, a műsorban a Csillag szerkesztőségi tagjaként és fiatal költőként szerepelt, verseit olvasta föl, én pedig a közönség soraiban hallgattam. Fodor András ekkori pécsi szereplését naplójában is rögzítette:

„VI. 6. Pécs.

Könyvheti meghívás szólít a Mecsek aljába. Busszal megyünk Szekszárdról. Megkapó, rokonias látvány mindenfelé. Komolyan ível az égre a púpos Zengő. A völgyben meghúzódó Várkonyt jól látjuk, s kívánjuk erősen. [ … ]

Furcsa dolog ez, nevemet hallani a megafonban, s várni azt, hogy valaki ráfanyalodik a kötetemre. Ott állnak szegények glédában… A jövő-menő pécsieknek egyéb dolguk is van, semhogy versköteteket vegyenek. [ … ]

Csoóri is, én is szereplünk a színházban rendezett irodalmi esten. Én Sándor versmondásával vagyok elégedetlen, ő meg az enyémmel. Mondja is az est után: – Komám, te is megtanulhatnál felolvasni. [ … ] Úgy látszik, megérezte, mit gondoltam róla, s visszaadja a kölcsönt."

Korábban is találkozhattunk volna, hiszen a pesti egyetem bölcsészeti karán csupán egyetlen évfolyam választott el bennünket: ő 1947-ben, én 1948-ban iratkoztam az egyetemre. De nem találkoztunk. Abban az időben a különböző évfolyamok hallgatói nemigen érintkeztek egymással, az egyetem légköre nem kedvezett még azonos évfolyamon belül sem a barátkozásnak, különböző előadásokra jártunk, ő könyvtáros és orosz szakon végzett, én a magyar és a történelem szakon hallgattam előadásokat, melyek alatt még ülni is ott kellett, ahol a szigorú csoportfelelős a helyünket kijelölte. Továbbá Fodor Andrást még az Eötvös Kollégiumba vették föl, és egyetemistaként jó ideig ennek lakója maradt, én viszont négy éven át különféle pesti albérletekben kallódtam és nyomorogtam.

Rémlik, mintha Király István, aki több féléven át Adyról és a Nyugat íróiról adott elő, egy alkalommal – amolyan „félre" megjegyzésként – hivatkozván az 1950 körül jelentkező fiatal költőkre, a névsorban Juhász Ferenc, Nagy László, Simon István mellett Fodor András nevét is megemlítette volna, mint akinek 1949-ben jelent meg a Válasz folyóirat akkori számában feltűnést keltő Bartók-verse.

Fodor András 1951-ben az egyetem befejezése után a Népművelési Minisztérium Központi Iskolájába került tanárnak, Pesten maradt, majd 1954-től a Csillag szerkesztőségi munkatársa lett a versrovat gondozójaként. Az én jövendő sorsomat 1952-ben az egyetemi elosztóbizottság döntötte el. Ennek elnöke Bóka László professzor volt. Az ő kezevonásával maradt fenn minősítésem:

„Tudományos munkára alkalmas, képességei szerint. Aspirantúrára nem javasoljuk, ideológiai fejletlensége miatt.

Erős ideológiai vezetésre van szüksége.

Javasoljuk középiskolai tanárnak Dombóvárra."

Az egyetemi minősítés és a minisztériumtól kapott kinevezés alapján magyar–történelem szakos tanárként 1952 augusztusában a dombóvári Gőgös Ignác Gimnáziumban jelentkeztem szolgálatra. Egyetlen tanévet tanítottam ebben az iskolában. 1953 májusában polgári házasságot kötöttem azzal a volt gimnáziumi osztálytársammal és egyetemi társammal, aki akkor már Pécsett tanított, és ez jogi alapot adott arra, hogy Pécsre kérjem az áthelyezésemet. 1953 őszétől a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumban tanítottam. Ez már a Sztálin halála utáni, „olvadásnak" mondott idő. Bekapcsolódtam a város szellemi életébe. Iskolai színdarabot rendeztem: diákokkal előadtuk Vörösmarty Csongor és Tündéjét. Rendszeresen olvastam a Dunántúlt, tisztséget vállaltam a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat irodalmi szakosztályában. Tanítványaimmal Babits Mihály pécsi emlékeit kutattuk és gyűjtöttük. Megismertem Bárdosi Németh Jánost, Lovász Pált, Várkonyi Nándort, és valamivel később Csorba Győzőt. Irodalmi előadásokra jártam. Így jutottam el 1955. június 6-án a Pécsi Nemzeti Színházban rendezett könyvheti műsorra is.

A forradalom leverése után sok miden megváltozott a város irodalmi és szellemi életében. A Dunántúl főszerkesztőjét, Szántó Tibort és Örsi Ferencet letartóztatták, az írók közül mások – Galsai Pongrác, Kalász Márton, Telegdi Polgár István – Pestre költöztek. Az 1958 őszén induló, a Dunántúl örökébe lépő és akkor kéthavonta megjelenő Jelenkor folyóirat körül a városban maradt idősebb írók és néhányan fiatalok – Arató Károly, Bertha Bulcsu, Galambosi László, később Lázár Ervin és jómagam – gyülekeztünk. Először a Dunántúl gyakorlatától megörökölt és a szerkesztés mellett tevékenykedő, annak munkáját segítő lektorátus vezetését bízták rám, majd 1959-től a lap szerkesztésébe is tevékenyen bekapcsolódtam, és mindenekelőtt a Pécsett élő írók bizalmából, majd a lapot fenntartó Baranya Megyei Tanács jóvoltából csakhamar a folyóirat – előbb megbízott, majd kinevezett – főszerkesztője lettem.

Ekkor történt, hogy Pécsett Fodor Andrással személyesen is megismerkedtem. Találkozásunkat naplójában így örökítette meg:

„X. 8. Pécs.

E közlésnek nem az a célja, hogy egy kapcsolat – barátságunk – történetét fölidézzem, részletesen kibontsam. Fodor Andrásról és költészetéről többször írtam, ezeknek az írásoknak a java Egy költészet horizontja című könyvemben olvasható.

Kapcsolatunk egy sajátos területe, műfaja: levelezésünk. Fodor András vidéken élő barátai közül alighanem velem ápolta levélkapcsolatát a legintenzívebben. Budapesti barátaival – a legközelebbiekkel is, Domokos Mátyással, Hernádi Gyulával, Lator Lászlóval, Sárosi Bálinttal –, ha akarta, naponta személyesen találkozott, telefonálhatott. Mi telefonon igen ritkán beszéltünk. Pécsre levelet kellett írnia. S nem csak addig tartott kapcsolatunk, amíg a Jelenkort szerkesztettem, és nem csak arra terjedt ki, hogy valamit kérjünk egymástól.

Barátságunk dokumentuma az 1960 és 1997 között született, mintegy 600–600 oda-vissza írt levél. A levelezés mindkét ágán a jogutódok – mind Fodor András özvegye, mind magam, az örököst megillető szerzői jogok megőrzésével – a levelezés szakszerű feldolgozását unokámra, a 2005-ben a pesti tudományegyetem francia-művészettörténet szakán diplomát szerzett Tüskés Annára bízták. Jövendő mérlegelést kíván a levelezés teljes vagy részleges, válogatott publikálása. Közös döntésünk, hogy a levelezés a szakszerű feldolgozás után kerüljön a Petőfi Irodalmi Múzeumba megőrzésre, illetőleg kerüljön a múzeum tulajdonába.

Hiszem, hogy a levelezés publikálásakor Fodor András már közölt naplóival azonos gazdagságú irodalomtörténeti, művelődéstörténeti, kortörténeti anyag válik hozzáférhetővé. Tartalmában azonos értékű, csak műfajában más, mint a napló. A napló formája monológ. A levelezés színpadi műfaj: itt két ember párbeszédéből rajzolódik ki egy kor drámája.

E helyen – mintegy mutatványként – egy ív, egy csaknem négy évtizeden át alakuló levélkapcsolat két sarokkövét, legelső és – Fodor András tragikus halála miatt – legutolsó dokumentumát bocsátjuk közre.

1.

Budapest, 1960. jan. 31.

Kedves Tibor,

jólesett, hogy írtál. Úgy érzem, nem azért tetted, mert így szokás. Én sem azért válaszolok most, mert valami praktikus okom van rá. Megmondom őszintén: szeretnék Veled minden okos számítás nélkül – pusztán belső érdekből – állandó kapcsolatban lenni. Szerintem ugyanis a barátságot nem mindig az érintkezés mennyiségi halmozódása hozza létre. Veled ez ideig mindössze háromszor találkoztam, mégis barátomnak érezlek a szó legnemesebb, legigazabb értelmében. Hogy mért van ez, nem lenne nehéz megfejteni. Nyilván sok hasonló vonás van magatartásunkban. (Ezt Hernádinak írt leveled alapján mások is észrevették s mondták nekem.) – Amit a fiúk érkezése előtt itt nálunk beszélgettünk diákkorunk meghatározó élményeiről, az még inkább megértette velem az első találkozás óta tapasztalt hasonlóságot és vonzalmat.

Persze furcsa volna[,] ha csak úgy önkényesen jelet adnék most a barátságra; de a jelet voltaképpen nem én adom. Bizonyos vagyok benne, hogy a szándék mindkettőnkben megérett, de mivel Te nálam is szemérmesebb, szerényebb vagy – nekem kell kimondanom.

Megértem azt, ha először kissé feszélyezve érezted magad a nálunk megismert idegenek közt, de utólag nyilván látod, mennyire nem voltak idegenek, mennyire úgy tekintettek Téged, mint hozzájuk tartozót. – Nem is annyira a pécsiek képviselőjét, egy folyóirat lehetőségeit látták Benned, hanem saját-magadat; még egy embert a kevesek közül. – Szavaikból, ahogy szinte megindultan emlékeztek Rólad – ez derül ki.

A családnak – mely a mi múltkori körünknél jóval nagyobb, természetszerűen össze kell tartoznia; ismétlem: nem külső érdekből. Persze az okos számítást sem szabad egészen mellőzni; de mi e téren is óvni, hasznodra lenni szeretnénk, semmint pillanatnyi előnyökért belelovalni valamibe, amiből károd származna. Neked ugyancsak nemcsak tisztességed, bátorságod, de jó diplomáciai érzéked is van, mégsem árthat, hogyha teen-dőidet, az egész magunkfajta nemzedék helyzetét a mi nézőpontunkból is látod.

No de nem akarom tovább fűzni ezeket a komolykodóan tisztázó mondatokat; éppen a barátság vágya bizonyítja, hogy a legjobbat akarjuk egymásnak és a közös ügynek. –

Örülök, hogy számíthatsz hivatalos támogatásra. Én is úgy érzem, az Írószövetség pártfogásba veszi a Jelenkort – bár a „negatív ifjak" előnyomulása miatt kifogásai is lesznek bizonyára.

Minap valami apróbb hivatalos ügy miatt Köpeczivel beszélgettem a Kiadói Főigazgatóságon. A tervezett tíz percből másfél órás eszmecsere lett: vita a mi nemzedékünkről, a korszerű költészetről és prózáról. Onnét indultunk, hogy látja: kötetem jelenik meg a második negyedévben. Erre kénytelen voltam elmondani, hogy a kötetet a Magvetőben éppen most torpedózták meg problematikussága miatt – pontosabban azért, mert a kiadó párttitkára eleve föltételezi, hogy én a lappangó ellenség vagyok (hiszen sosem írtam az És-ben, távoltartottam magam Györééktől, Imre Katalinnak is az volt a véleménye rólam, hogy… stb.). Köpeczi erre dühbe gurult; mit gondolkodik a Magvető másfél évig egy elfogadott kéziraton, amikor okkal problematikusabb műveket gondolkodás nélkül kiad – például Hernádi regényét… Ezt a szembeállítást persze nem köszöntem meg, sőt azonosítottam magam Gyulával; próbáltam magyarázni, milyen oktalanság volna őt üldözni, kiszorítani az irodalomból… – „De hiszen kiadják az írásait!" – Igen, de a Magvető máris kihúzta tervéből új regényét… Köpeczi ezen ismét megbotránkozott, s elárulta, hogy a kettészakadt irodalom eggyéválását tulajdonképpen tőlünk várják – de mi hallgatásunkkal, passzivitásunkkal a sokszor értéktelen hangoskodók malmára hajtjuk a vizet. Azon ne csodálkozzunk, mondta, hogy a politika azokat az írókat használta föl, kik az 56-ban támadt légüres térben hozzászegődtek; azon se csodálkozzunk, hogy ezek kiépítették a maguk személyi kapcsolatait, hogy hatalmaskodnak… ám ehhez hivatalos segítséget nem kapnak.

Amikor én erre azt mondtam: mégis ez a „felfújt" zsoldos gárda akadályozza a hivatalos tisztázást is; avagy mért nem tudtak mindeddig a fiatalokra testálni egy folyóiratot? – K. tulajdonképpen beismerte a csődöt kitérő válaszával, miszerint nem kell fiatalok folyóirata! Legyen csak egy másik írószövetségi folyóirat.

Annyit mindenesetre leszűrtem a beszélgetésből, hogy a látható javulás ellenére az irodalomban „tabula rasa"[-]szerű új helyzet nem lesz, másrészt viszont nem vagyunk mégsem védtelenek. Nem félek például attól, hogy kötetemet csakugyan el tudják vágni.

H. Gyulával beszélgettem tegnap ezekről a dolgokról. Ő is levonta maga számára a tanulságot, hogy részint nincs egyedül – másrészt szükséges valami mást próbálnia; olyat, amit kénytelenek pozitívumként is elfogadni. – Persze az ő helyzetét az is nehezíti, hogy az „arisztokratikusabb" irodalmi közvélemény se fogadja be őt mint „outsidert". A fiatalok viszont szinte kivétel nélkül esküsznek rá.

Gyula filmje különben készül. A Dramaturgiai Tanács lényegében elfogadta, csak bizonyos változtatásokat kért.

Minap volt Fülep 75-ödik születésnapja. Tizenketten voltunk kint, mint a tanítványok. Bálinttal még köszöntőt is szerkesztettünk három szólamra. Az örökifjú aggastyán igen jól érezte magát köztünk. – Most említette, hogy Cs. Győző elküldte neki kötetét. – Mikor Pécsen Veled beszélgettem Fülepről, előző este Győzővel vitatkoztunk róla hosszasan. Ő akkor mint „hitetlen" gyanakodva faggatott engem, a „hívőt". A kötet elküldése jelzi, hajlandó revideálni álláspontját. Az Öreg véleménye viszont Győző költészetéről igen kedvező… Talán már írt is neki erről.

Hallottam róla, hogy a pécsi lap támadta a Jelenkor legutóbbi számát. Írjál erről esetleg bővebben – ha egyáltalán fontos.

Vucskics Lajos küldött nekem három kis novellát. Tehetséges fiú; tud légkört teremteni, de többnyire „túlírja" a helyzeteket. Egyik írását – a legjobbat – próbálom majd közöltetni – s magának Vucskicsnak is válaszolok a napokban.

Ezt a mellékelt írást add át[,] légy szíves[,] Kendének. Ne lepődjetek meg rajta, milyen komikusan nagy feneket kerítettem a témának; de a cikk Franciaországban fog megjelenni egy, a magyar népművelésről szóló folyóirat-számban. Megírását már csak Pécs és Kende miatt is szívesen vállaltam.

Egyébként, kérlek, add át üdvözletemet az ismerősöknek – s ha lesz rá időd, kedved, írjál, mi újság nálatok, hogy vagy, min dolgozol, milyen lesz a Jelenkor új száma – minden érdekel, amit csak mondani tudsz.

Baráti szeretettel ölel:

Bandi

[Kézzel, tollal írt levél, borítékban. Címzés: Tüskés Tibornak szerkesztő, tanár. Pécs, József út 13. Feladó: Fodor András. Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 15 E.]

Fodor András (1929–1977), költő, műfordító, esszéíró, szerkesztő. – háromszor találkoztam: először Pécsett 1959. okt. 8-án. Erről ír Fodor András: Ezer este Fülep Lajossal c. könyvében. (Magvető, Bp., 1986. I. kötet 663. p.) Másodszor és harmadszor Budapesten. – Hernádi: Hernádi Gyula (1926): író. A Jelenkor Tüskés Tibor szerkesztése idején több novelláját közölte. – Köpeczi: Köpeczi Béla (1921) ekkor a Kiadói Főigazgatóság főigazgatója. – kötetem: Fodor András harmadik verseskötete, a Tengerek, dombok 1961 májusában jelent meg a Magvető Kiadónál. – És: Élet és Irodalom című hetilap. – Györéék: Györe Imre (1934): költő és baráti köre. – Imre Katalin: (1923) kritikus, ekkor az Élet és Irodalom munkatársa. – Hernádi regénye: Hernádi Gyula: A péntek lépcsőin. Magvető, Bp., 1959. – K.: Köpeczi Béla. – H. Gyula: Hernádi Gyula. – Gyula filmje: Hernádi Gyula írta Jancsó Miklós Így jöttem című filmjének forgatókönyvét. – Fülep: Fülep Lajos (1885–1970) filozófus, művészettörténész. – Bálint: Sárosi Bálint (1925): zeneszerző, népzenekutató. – Cs. Győző: Csorba Győző (1916–1995) Pécsett élő költő, műfordító, szerkesztő. 1959-ben jelent meg A szó ünnepe c. verseskötete. (Magvető, Bp., 1959.) – Az Öreg: Fülep Lajos. – a pécsi lap támadta: Hamar Imre: Néhány gondolat a Jelenkor legújabb számáról. [A II. évfolyam hatodik számáról.] Dunántúli Napló, 1960. jan. 17., 3. p. Többek között Hernádi Gyula Hajamba fújtak az ólomkatonák c. novelláját bírálta: „Kár volt közreadni." – Vucskics Lajos: fiatal pécsi prózaíró, korán elhallgatott. Tányérosok c. elbeszélését a Jelenkor 1959/5. száma közölte. – Kende: Kende Sándor (1918–1992) író, a pécsi Magyar Írók Könyvesboltjának vezetője. – a mellékelt írás: valószínűleg Fodor Andrásnak a pécsi Magyar Írók Könyvesboltja által működtetett libresszóról szóló írása.

2.

Fonyód, 1997. jún. 27.

Kedves Tibor,

Sárika továbbította leveledet Pestről, merthogy én a Siklós óta (1962!!!) kialakult hagyomány szerint, harmincötödször töltöttem itt a június második felét egyéni „koncentrációs" táboromban. Ha valamikor, most aztán igen cudar penitencia volt szembenézni az elmúlt esztendővel; nemcsak a kórházi vegzatúrák, de a sokféle értékomlás, ideavesztés, ügyekből, emberekből való kiábrándulás, általános kedélytelenedés, érzelmi sivárodás miatt. Már nem is a lírai én megtartása vált viselhetetlenül nehéz próbává, de a morális válasz, az emberi helytállás kijelentésének gyötrelme. Érdemes-e, lehetséges-e, mivégre ez az egész, növekvő közöny által csődre ítélt, lesajnált erőlködés?

Te egyike vagy ama nagyon kevésnek, aki tartásoddal, munkáddal, következetességgel erőt adsz a már-már reménytelen küszködéshez. Mindenekelőtt ezért kívánom: Isten éltessen közelgő évfordulódon erőben, egészségben, csakazértis alkotó kedvben. Öröm látni, ha Te egy folyóiratszámot, új könyvet összeállítasz (mint legutóbb a Csorba Győző-féle Az utolsó évszakot), ott valóban a teremtő szellem, az invenciózus látás, az eredendő hozzáértés – és ami ennél is több, a konstruálás, az értéknemesítés, a téma szenvedélyes szeretete mutatkozik.

Jólesett persze, hogy[,] amint írod, már a vonaton hazafelé kézbe vetted a „szuntyer-irodalmat", s látsz benne fantáziát. A sorsszerű véletlen hozta úgy, hogy vallanom kellett ezekről az évekről; ráadásul a Forrás „szerelmes földrajz" számába kb. 30 oldalon megírtam Lengyeltóti (Pusztaberény) lírai történetét is „E hely poétának való" címmel; a nyáron ezt remélhetőleg olvashatod majd a kecskeméti folyóiratban. Pék Pálhoz pedig a tervezett napló-előzmény, A somogyi diák 1945-ös őszi fejezetét küldtem el. Mindezzel együtt köszönöm, hogy elsőként figyelmeztetsz közelgő hetvenkedésem ilyen vigasztaló velejáróira, mint ama „dosszié-nyitás".

Vigasztaló az is, hogy Neked még adódtak jó emlékű könyvheti szerepléseid. Én 1957 óta először nem éltem meg ezt az ünnepsort személyes és országos eseményként, mindössze két könyvet mutattam be Pesten: a Kodály emlékkönyvet a Köröndön s a Forum Kiadó „A Fülep család Becskereken" c. kötetét a Ráday Kollégiumban. Szerzője is Németh Ferenc nevű, derék fiú, rá való tekintettel vállaltam, hogy egy nap alatt elolvastam könyvét, és megírtam róla mondandómat.

Kérem majd Tőled[,] Tibor, bátyád pontos címét [csillaggal jelzett megjegyzés a papír szélén:] címről jut eszembe: Hernádi Fodor Marijának a házszáma: Kikerics u. 16. (és nem 1.); meg akarom hívatni őt is a szuntyer jubileumára.

Az esedékes új szám tartalomjegyzékét még nem küldte meg Lajos. Más ügy miatt is várom reagálását; talán ő is bizonytalan a tekintetben, hol vagyok a térképen.

A nyár talán még összehoz bennünket. Nem titkolom előtted tovább, ha már szóbahoztad: az augusztus 20-adiki Somogy[-]kitüntetés szándékáról én akkor értesültem (március 16-odikán), amikor Kolber Istvánt előre megfontolt szándékkal arra figyelmeztettem: ne feledjenek Téged ebben az évben a somogyi kultúra buzogányával kitüntetni. Ha már pénz úgyse jár vele, legalább az erkölcsi nyomatékot adják meg illendően elismerésedhez. Azért is hoztam szóba a dolgot, mert előző évben velem terjesztették föl Takáts Gyulát.

Ő akkor, rögtön mondta a tervet: a megye szerkesztőségünk iránti kötelezettségét. Nyomatékosan kifejtettem, hogy más a szerkesztőség és más a Te szereped súlya, Téged külön is emeljenek ki. Kíváncsi vagyok, mi lesz a protokolláris megoldás. Kíváncsi vagyok arra is, mi volt a közönségriasztó, felháborodást keltő a Makay Idával, Márton Lászlóval való közös szereplésedben. Reagáltál-e valóban Mészöly Miklós különös, Pécsre emlékező interjújára?

Nekem már csak annyi „kalandom" volt a pécsi irodalom fura uraival, hogy Csordás Gábor szerződést küldetett a Szymborska-kötetben szereplő verseimre. Pénzt azonban nem küldetett érte. Ami azt illeti, nyugodt lehet afelől, hogy még csak nem is reklamálok a mulasztás miatt.

Jövő héten Dávidék jönnek a három gyerekkel. Közülük a 12 éves Ágota július végén Arizona államba megy, egy díjat nyert kórus tagjaként. Jánosék lakáscserével vannak elfoglalva; szükségük lesz a nagyobb térre, mert novemberre Luca kistestvérét várják.

Itt[,] hálistennek[,] még megvannak nővéreim, az idősebbik most töltötte be 85. esztendejét.

Még egyszer jó erőt, sok szerencsét kívánok a Te Péter-Pál utáni 68-adikat kezdő ünnepedhez. Annát is, Téged is nagy szeretettel köszöntlek, ölellek:

Bandi

[A papír szélére írt megjegyzés:] (Annyit kérek csupán, hogy idejekorán kapjak értesítést az őszi teendőkről, mert máris gyűlnek naptáramban a különféle kötelező foglalkozások dátumai.)

[Kézzel, tollal írt levél, borítékban. Címzés: Tüskés Tibor író, főszerkesztő. Pécs, Bokor u. 80. 7627. Feladó: Fodor András. Fonyód, Hunyadi J. u. 13. 8640.]

Sárika: Fodor Andrásné Mátis Sárika. – Siklós óta: Fodor András 1962 nyarán két „versíró" hetet töltött a siklósi várban lévő szállodában. – egyéni „koncentrációs" táboromban: Fodor András 1969-ben és 1997 nyarán Fonyódon írt utolsó verseit Kései rádöbbenés c. posztumusz kötete tartalmazza. (Masszi Kiadó, Bp., 2001.) – kórházi vegzatúrák: Fodor András 1996-ban szívműtéten esett át. – a Csorba Győző-féle: Tüskés Tibor: Az utolsó évszak. Csorba Győző költészetének kiteljesedése. 1981-1995. Pannónia Könyvek, Pécs, 1997. – „szuntyer-irodalmat": ‘szuntyer’: a kaposvári vasutas internátus neve a korabeli diáknyelvben. Fodor András egykor az internátus lakója volt. Az intézmény jubileumára irodalmi összeállítást készített. – a Forrás „szerelmes földrajz"száma: 1997/10–11. sz. – Pék Pál: (1939) Nagykanizsán élő költő, ebben az időben a Pannon Tükör c. irodalmi lap szerkesztője. – A somogyi diák: Fodor András naplófolyamának első része e címmel és Napló 1945–1947. alcímmel jelent meg. (Pannónia Könyvek, Pécs, 1999.) – közelgő hetvenkedésem: Fodor András a Somogy folyóirat szerkesztésében haláláig részt vett. Születésének hetvenedik évfordulójára a folyóirat 1999/1. száma már csak posztumusz összeállítást közölhetett. – bátyád: Tüskés István (1923) is egykor a kaposvári vasutas internátus lakója volt. – Lajos: Kelemen Lajos (1954) költő, ebben az időben a Somogy szerkesztőségének a tagja. – Somogy[-]kitüntetés: egy fa talapzaton álló súlyos bronz buzogány. Az elismerést nem Tüskés Tibor, hanem a Somogy szerkesztősége kapta. A „díj" ma is Kaposváron található. – Kolber István: (1954) ekkor Somogy Megye Közgyűlésének elnöke. – Takáts Gyula: (1911) költő, Kaposváron él, a Somogy folyóirat főmunkatársa. – Makay Ida: (1933) költő. – Márton László: (1959) író. – Mészöly Miklós különös, Pécsre emlékező interjúja: Mészöly Miklós: „Mert Pécs valóban urbs volt". Jelenkor, 1997. 6. sz. A cikk visszhangja: Volt idő. Mészöly Miklós és Tüskés Tibor levelezése. (Pannónia Könyvek, Pécs, 2005.) – Csordás Gábor: (1950) költő, műfordító, a Jelenkor Kiadó vezetője. – a Szymborska-kötet: Wis³awa Szymborska: Kilátás porszemmel. Jelenkor Kiadó, Pécs, 1997. A kötet – mások mellett – Fodor András fordítását is tartalmazza. – Dávidék: Fodor András Dávid nevű gyermekének a családja. – Jánosék: Fodor András János nevű gyermekének a családja. – nővéreim: Fodor András két nővére Fonyódon él. – Anna: Dr. Nagy Anna, Tüskés Tibor felesége.