Barokk volt a munkacíme a szlovén Drago Janèar 2000-ben kiadott regényének, amely Katarina, a páva és a jezsuita címmel lát napvilágot a Jelenkor Kiadónál. Janèar a kilencvenes évek közepén beszélt először arról, hogy nagyregényt tervez a krajnai, karintiai és stájeri szlovénok hétévenkénti kölni zarándoklatairól, vagy ahogy Köln am Rhein neve a szlovén vallásos folklórban élt, Kelmorajn búcsúsairól. A szerző az 1756–1773 közötti időszakra teszi a cselekményt, ezekben az években a nagy búcsújárás viszontagságos kalandok sorozatát jelentette: átkelést az Alpokon, a Dunához érve a csatlakozást a Habsburg Birodalom más részeiből, főként Magyarországról érkező zarándokokhoz. Érdekes adalék, hogy az utóbbiak nagy száma miatt német földön magyar zarándokoknak nevezték a sok száz főből álló tömeget, amely a Rajnán felhajózva jutott el a vágyott városba, a kölni dómba, a három-királyok csontereklyéihez. Ezekben az években zajlott az osztrák–porosz háború is Szilézia birtoklásáért, ami ugyancsak befolyásolja Janèar hőseinek kegyes útját.

A zarándok-tábortüzek, az oltárképek, a templomok homályából felragyogó ereklyetartók és a pazar öltözékek, kalpagok, szalagok, sujtások barokkos gomolygásából válnak ki Drago Janèar regényének alakjai, egy leány, egy katona és egy szerzetes: Katarina, a páva és a jezsuita. Mindhármukat a jellegzetes szlovén életérzés, az elvágyódás (hrepenenje) mozgatja, ezért vágnak neki a viszontagságokkal teli útnak. Katarina mindhiába várta a vőlegényt, és a zarándoklaton a boldogságot akarja megtalálni. A jámbor krajnaiak népi vallásosságában feloldódva véli meglelni a lelki békét Simon Lovrenc, a jezsuita szerzetes. Franc Windisch, a páva, a hetvenkedő katona dicsőségre vágyik, és csapatával hadba indul Mária Teréziáért, a porosz ellen. Janèar barokkos körmondatokkal szövi a kalandos, színes történetet a XVIII. századi szlovénok hiedelmeiről, szokásairól, vallásosságáról, a korabeli Közép-Európa háborúiról, uralkodóiról, és nem utolsósorban egy nagy szerelemről.

Bizonyos előképe volt ennek a könyvnek Drago Janèar ez idáig legjelentősebbnek tartott és legismertebb regénye, A gályarab (1978), amely 1985-ben jelent meg az Európa Könyvkiadónál. Ez a kötet a fiatal Drago Janèar börtönélményének a lenyomata, a kor terrorjának kiszolgáltatott, a történelembe vetett emberről beszél. Gályarabja „az üres égbolt alatt" menekül a sorsa elől. A földi üdvöt vagy inkább a túlélést hajszolja a XVII. század eretnekül-dözései, inkvizíciós tortúrái, lobogó máglyái közepette. Semmi reménye a megmenekülésre.

A Katarina, a páva és a jezsuita zarándoklatát kezdettől fogva végigkíséri az ígéret, hogy útjuk végén várja őket az aranyláda a szent ereklyékkel, azaz Isten földi jelenvalóságának, kegyelmének látható bizonyítékaival. Az eltervezett, a vágyott üdvözülést persze egyikük sem éri el, mindhárman csalatkoznak abban, amit keresnek, mindent elveszítenek, hogy végül rátaláljanak valami egészen másra, a mélyebb, igazibb valóságra.

Drago Janèar nagyregényben gondolkodott a barokk könyv gondolatának fogantatásától. Olyan tabló felrajzolásáról, amelyen fellépnek egy kor jellegzetes alakjai, történelmi események, csaták és uralkodók elevenednek meg, és a régi szlovénok jellegzetes alakjai, hiedelmei, szokásai, örök elvágyódásuk szűk alpesi völgyeikből. Olyan ismert helyszíneket komponál e képbe, mint a Starnbergi-tó, Feldafing vagy Münster. Egy pillanatra felvillan Pécs, és regényalakként, salzburgi remeteként lép elénk a mai közép-európai irodalom egyik legendás alakja, Ludwig Hartinger osztrák szerkesztő, műfordító, aki végig-kísérte a mű megszületését.

A legismertebb szlovén szerző számos műve olvasható magyarul, így három regénye, A gályarab, Kaján vágyak, Zajgás a fejben, novelláskötete, Az angyal pillantása, esszéi, Az eltört korsó, Közép-Európa eszméje, Tito szigete, továbbá Godot-ra lesve és A nagy briliáns valcer című színpadi művei.