Vieux Jeu

  

Bőrére száradt béka nélkül

nincsen vándor

fojtott vitát

minden kávéházban hallani

bokrok tövén minden macska

elvan az egere életével

minden borbélynak vannak

saját beretvajátékai

 

Kofák

mézédes fürtöktől terhes meglepetéseiből

mindenkinek jut

 

 

Tanácsadó osztriga fogyasztásához

  

Felnyitásához még

az egyszerű zsebkés is

elegendő

erős rövid pengével

 

ha a dologban nincs gyakorlatod

inkább vegyél egy asztalkendőt

fel ne sértsd magad

A kés hegyét

 

a vastagabbik oldalán kell

a záróizomba

belöknöd

a két kagylóhéj közé

 

a fedőt lepattintani

eltávolítani a héj törmelékét

de soha ne a vízzel együtt

hiszen a húsát majd

ezzel kell kihörpinteni

soha ne fogyassz

olyan osztrigát

mely megnyílik magától

 

A vizével iszod meg

a rákok kiáltozását

a hullámok árnyékait és a

mélység örvénylését

 

Húsán ráharapsz a szerelemre

nem enged el

mintha lenne még mit

felderítened a

 

kellemek és rémségek között

ahol kisarjad a bánat

egy életen át elkísért

még jó sokáig ki fog benned tartani

 

 

Régi naplókat olvasgatva

  

Min meredtem el ennyire?

Kik vagyunk mi éjszaka?

 

Roppant zümmögésre lépek.

Itt virágzik leginkább

és a talaj is laza.

Sárga tőle a levegő

és feketéllik.

Feketéje halálom napjáig

ki fog tartani a fülemben. Sötétségét

adom neked. Legkisebb része

szárnycsapás, légzés – a szó

felejtés. Felejtsd el. Ne lopd ki

magad belőlem. A játékhoz tartozik.

Milyen játékhoz? Amit páncélzatban

és sisakrostéllyal játszanak. Ami neuronokról

és szinapszisokról tudható, nem vesz el a gyászból,

nem fokozza a boldogság érzetét. Elménk

cockpit.

 

Kinézel a fülke hideg kis ablakán.

Városok, utcák, mennyi moccanatlan nyomvonal,

miként szavak egy nyitott könyvben. Csillagokra

látsz, melyek régen kihunytak, ahogy

emlékeid. Ellátni ilyen messzire?

Vajon az időt milyen anyagból csinálták? Most,

amikor pontosan olyan, mint mindenkoron,

vegyünk egy öreg kagylót, emlékzörej benne

az óceán. Mi ellenkezőleg vagyunk

vele: minél vénebb, egyre nagyobb

és egyre hosszabb fülekben

a zúgás annál hangosabb.

 

Végül is mások zajából van az ember

összerakva. Ezek a minták,

ez a dolgok rendje, tisztában kell lenned vele, éjszaka,

a rozsdás sodronyon, zajokra hangolódva,

az ujjak érzékeny szárnyaival a nyakadon.

Ne feledd. Ne tedd rajta túl magad.

 

NÁDAS PÉTER fordításai