Mély csönd

 

Alszol.

Műtét utáni bódulatban.

Mennyezet feletted

A súlyos őszi ég –

Gyertyát lobbant Rád.

Milliárd csillag ég.

Sötét bársony takar:

A novemberi éjjel.

Alszol – Mély csönd a

Mindenségben.

 

  

Egyszerre feketül el

 

Az elboruló kertben,

ahol már bronzsötétre

vált a fű napfényzöldje,

csak hallgatnánk. – Csak lennénk.

Hallanánk, hogyan halad

az idő percegése

fatörzsek kérgében

és vérköreinkben.

Néznénk, hogy száll messze az ég,

míg mindkettőnk szemében

egyszerre feketül el a Nap.

 

 

 A fogyó hold alatt

 

Képtelen-szép volt a nyárutó

A vetkőző platánfák alatt.

Az évszak alkony-haldoklása.

Akkor sercegett föl bennünk

Az elítélt fák tűzhalála,

A hegy fokán, a fogyó

Hold alatt.

  

 

Tó, augusztus

 

Surrog a tó. Sosemvolt,

soha nem múló verset

recitál.

Zenét hangol. Az örök csöndét.

Hangjegyeket vés egy karcsú

sirály

szárnya a zölden derengő

tükörre.

Fölötte az ég kék, könnyű ív.

Surrog a tó.

Sziréni ének.

Süllyesztő, mély ölébe

hív.