Feleség levele szeretőhöz

 

Tisztelt Nagysád! Az egekre kérem:

Legyen oly jó, és tartsa meg a férjem.

 

Netán furcsállja illatos levélkém,

Nyugodt lehet, hisz nincsen benne anthrax,

Én nem haragszom, rég tudom a törvényt,

Az a tiéd, mit magadnak kaparhatsz.

 

Hogyan is kezdjem? Olvassa, Nagysád, végig.

Tudok mindenről, legyen elég ennyi.

Szaglászni rút, de, drága, mit tehetnék,

Az igazságért ha pokolra kell menni.

 

Nem állítom, hogy szajha lett Kegyedből,

Mikor a férjem maga alá gyűrte.

Lanyha attaknak engedett legottan?

Vagy tán a vágy cudarul meggyötörte?

 

Fájt-e, Kisasszony? Asszony? Jól figyeljen,

Mert Ön tud róla, más senki, remélem.

Mint a hülye, kóválygok és visítok

A budoárban minden szalma éjen.

 

Nincs más hátra, Nagysád, vegye, vigye,

Tanuljon meg szeretni hivatalból,

Dédelgesse, etesse, mossa meg majd,

Ha szombat éjjel bűzlik az italtól.

 

Harapja ajkát össze, mikor horkol.

Ha rongynak hívja, bátran mosolyogjon.

A frizurára, kedvesem, ügyeljen,

S viseljen sálat, ha látszódik a fognyom.

 

Tisztelt Nagysád, megbocsát, hogy zavartam,

Nem teszem többet. Nevetek az egészen,

Bolond vagyok. Drága, vegye, vigye,

De amit írtam, tartsa jól eszében.

 

Nem bocsátom meg, ha visszasírnak.

Hát jól vigyázzon új tulajdonára.

Többé ne lássam, tartsa meg, ha bírja,

Könyörgöm Önnek. Isten segítse, Drága.

 

 

Szerető levele feleséghez

 

Hadd tegezzelek: régről ismerjük egymást,

Parfümről, foltból, félszeg hallgatásból.

Nem vagyok szent, te meg nem vagy már bakfis,

Hát elmondom, ha aztán elharapsz is

Minden választ, mosolyt, könnyet, köpést,

Tudom, hogy hallottál, jól eszedbe vésd.

Én nem értem, hogy énvelem mi történt,

Mert remegek belé, mint a kocsonya,

Ha látom őt – az uradat, ha tetszik –,

És azt hiszem, ez maga a csoda.

Röhögj képembe bátran, igazad van.

Beburkol engem betonsúlyos paplan,

A szerelem. Rég nem vagyok eszemnél,

De úgy rémlik, hogy én őérte élek,

Mi pedig, drága, testvérek vagyunk.

Ő kettőnké. A mi közös fiunk.

 

Tudom, hogy engemet nem érdemel.

Téged sem érdemel. Sajog belé a csontom.

Nincs isten már. Csak ez van, s milyen furcsa,

Hogy, kedvesem, ezt éppen neked mondom.

Te Másik, úgy éljek, nem tudom, mi lesz,

Nem készültem, hogy így kilépsz a képből.

Az is lehet, hogy untig elegem van már az egészből.

Magamra hagytál. Döntsek én el mindent?

S aztán? A háztartás? Gyerekek?

Enyém lett immár mindörökké. Belégebedek.

 

Rendben van. Jól van minden, drága

Másik. Te elereszted, én meg elkapom.

Nem leszek boldog tőle. És te tudtad,

Hogy mától kezdve te vagy a tegnapom.