„Kék szemem van, ajkam piros, kerek, rózsás a képem, szőke fürtös a hajam" – értesülünk Amandine naplójának első soraiból. Rendezett, kispolgári világban élek, rövidesen tisztába jövök a szexualitás rejtélyével, és akkor egészséges, szőke nővé serdülök – vélhetjük a történetet az első olvasat alapján. Indokolt is elhinnünk, hogy Michel Tournier egyszerű stílusgyakorlatnak szánja művét, hiszen a műnaplóhoz csatolt interjúban maga is azt állítja, hogy nincs a történetnek második olvasata. Márpedig az első olvasattal azonos második olvasat csak ennyi: egy kislány a macskája meghasasodása, majd a kismacskák érkezése láttán arra a következtetésre jut, hogy a cicák a hasból kerültek ki, s mire a mese véget ér, és a második generációs nősténymacska is kigömbölyödik, Amandine szellemi érését testi érés követi, rejtélyes – nem sérülésből eredő – vércsíkot lát a combján. Márpedig egy ilyen lapos történet még stílusgyakorlatnak sem éri meg. Sokkal valószínűbbnek látszik, hogy Tournier-nak nem volt kedve a riporterrel megüzenni az olvasóknak, mit kell találniuk a mesében, olvassák el saját szemükkel, döntsék el ők, mit tartanak felőle. A naplónak nyilván van második olvasata, talán nem is létezik írott szöveg anélkül.

Ha iskolai dolgozatot kellene írnom, milyen áthallásokat fedeztem fel az Amandine-ban, akkor a következőkkel próbálkoznék. Egyáltalán nem hiszem, hogy az álnaiv napló csupán a gyermekkori ártatlanságtól való elszakadásról, a hogyan-születik-a-gyerek kérdés megválaszolásáról szólna. Jelképes erejűnek éreztem, hogy két kert fekszik egymás mellett. A tökéletesen átjárható, jól fésült, hamutartóval felszerelt (kissé unalmas, de megbízható) családi kert (ahol szinte csak posztópapucsban illik közlekedni) egy másik kerttel határos, amely pontosan ugyanakkora, mégsem látható, és meg sem közelíthető, hiszen se ajtaja, se ablaka (talán a Kékszakállú herceg vára?). Gyanús ez a szomszédosság, ez a megegyező méret, nem azonos-e a két kert? Amandine a másik kertben keres megoldást mindarra, amire nincs magyarázat a tökéletességre törekvő rendezettségben. Már a behatoláskor is életével játszik – „ha egy kicsit nagyobbat lódulok, leesem a fal túloldalán", teljes rendezetlenség, „tüskebokrok, kidőlt fatörzsek, szederindák és magas páfrányok szövevénye" uralkodik, viszolyogtató élőlények hemzsegnek – „a karfa kágyilóktól iszamos". Mi más, mint „egy mély, jelentős veszélyekkel teli világ. X. históriám és annak következményei – írja Goethe – már korán alkalmat adtak, hogy belelássak a félelmetes labirintusba, amellyel a polgári társadalom alá van aknázva. Vallás, erkölcs, törvény, rendezett viszonyok és szokások – mindez a városi életnek csupán felszínén uralkodik. A tekintélyes házakat tisztán tartják, s ott, a nyilvánosság előtt, mindenki elég tisztességesen viselkedik; ám belülről gyakran annál siralmasabb a helyzet, a sima külszín csak vékonyka vakolatként fedi a roskatag falakat, amelyek éjjelen át összeomlanak, és ez a békés viszonyok közepette csak annál nagyobb iszonyatot támaszt…" Mi mindent említ Goethe felsorolásában? „…hány meg hány családot láttam csőd, házassági válás, lányuk elcsábítása, házi tolvajlások, mérgezések s más efféle révén tönkremenni… óhatatlanul sok minden bántót s megalázót kellett tapasztalnom." Miért megy Amandine a másik kertbe? Mert (feltehetően) ott rejtette el a kölykeiből kiforgatott nősténymacska az utolsót. Lehet, hogy ott derül fény a hasasság rejtélyére. Tudni szeretné, létezik-e világ, amely nem olyan jól fésült (és unalmas), mint a szülők háza és kertje. És élhető-e az a világ? Megeshetik-e velünk is, hogy elveszik a gyerekeinket? Történhetnek-e velünk is veszélyes és megmagyarázhatatlan dolgok, mint például vérzés sérülés nélkül?

Amandine-tól függetlenül bennem az is felmerült, milyen éllel említi meg Tournier a vele készült interjúban Balzac híres Vautrinjét, aki „egyszerre ellensége a társadalomnak és a nőknek is". Azt a Vautrin, akit Proust is gyakran emleget Balzacról szóló tanulmányában, és így jellemez:. „Vautrin… megállítja az úton Lucient, akit nem is ismer, tehát kizárólag a külseje kelthette fel az érdeklődését… vajon nem árulkodik-e mindez… bevallatlan gondolatáról… hogy mi is a férfiszövetség… igen bonyolult és pontos értelme." Az én második olvasatomban a másik kert az ösztönök kertje, a zsigerek világa is, ahol mindenki találkozhat a saját Rémkirályával, és egyáltalán nem biztos, hogy azok a rémkirályok készségesen használni fogják a számukra gondosan kikészített hamutartót…