A csecsemő, aki felsír a pécsváradi ház udvarán 1914 júniusában, az apám, Gállos Ferenc. Ő írja le majd az 1940-es években édesanyja, Gállos Etelka (becenevén Etika) elbeszélései nyomán a csoportkép, az apródruhás Dódi, Laci, Fránci és a többiek történetét. Nem változtat a történteken, csak a család Bődy előnevét alkalmazza.

Gállos Ferenc azonban nem írhatja meg a családregényt, amit eltervezett, mivel ismét világháború van. Végigszolgálja az összes frontot, csodával határos módon hazatér a Don-kanyarból, 1945. augusztus jeles napján, 20-án családot alapít, feleségül veszi édesanyánkat, Petek Máriát. Bizakodik, mint a háborúból visszatértek többsége. Alig múlt harmincéves. Amikor első gyermeke, e sorok írója megszületik, anyámnak a kórházba hozzák a hírt, hogy a férjét B-listára tették. Megkezdődik apánk vesszőfutása, mely eltart 1958-ban bekövetkező haláláig. Nem tudja folytatni az itt olvasható családtörténetet, pedig ő is igazi pater familias. Családot akar, folytatni a nevet, a tradíciót, de nem lehet, nem engedi a kor. Már csak naplótöredékeket találunk hagyatékában. És persze Pécsvárad történetét, amely teljes egészében csak a halála után jelenhet meg.

Amikor kézbe vettem ezt a szöveget, és forgattam újra meg újra, eleinte úgy éreztem, érdektelen, elavult, nem aktuális. Közölhetetlen. Ma, az ezredfordulón túl egyre fontosabbnak találom az itt leírtakat. Olyan az egész, mint egy misztériumjáték, melyet méltósággal adnak elő egy örökre letűnt kor emberei, akik nekem apai őseim, nagy- és dédszüleim. A kétezredik éven túl egyre erősebb bennem ez az érzés. Annyira messze sodródtunk a nyolcvan-száz évvel ezelőtt történtektől, és annyiszor hivatkozunk arra a korra. Szavaik, mozdulataik felnagyítódnak, más távlatot ád nékik az idő. Ők a száz évvel ezelőtti polgárok, akik családot, céget, takarékpénztárt, gőzmalmot, tűzoltótestületet alapítanak. Felvirágoztatják az országot, álmaikat, munkájuk gyümölcsét, szeretteiket azonban elsöpri két világháború, két békediktátum, két diktatúra. Mindez lejátszódik velük is, Pécsváradon.

Úgy állnak az 1914 előtt készült fényképeken, mint egy elsüllyedt Atlantisz polgárai. Alakjuk ma még sokkal hihetetlenebb, mint gyermek- vagy kamaszkoromban volt, az ötvenes-hatvanas években. Mitikus alakokká emelkednek. Történetük azt illusztrálja, hogy a család és az ország fénykora minden válságjelenség dacára is egybeesett, és tartott az első világháború kitöréséig.

A családi kép az apródruhás Dódival 1911 nyarán készült Zelesny Károly műtermében, Pécsett, az Anna utca 4-ben. A ház helyén üres telek van, jó ideje parkoló.

Jeles író alkotásai is tanúsítják, hogy a család tagjai kivételesen boldogok voltak ebben az időben. Örömük több ízben is átüt Kodolányi Jánosnak a korról adott keserű tanúságtételein. Kodolányi négytől kilenc éves koráig, 1903–1909 között élt Pécsváradon, a Vár utcában. Több művében örökíti meg a szép és boldog Etelka nénit. Apja ekkoriban küldte el gyermekei anyját a háztól. Elváltak, majd az apa új házasságot kötött egy távoli rokonunkkal, Újhelyi Alvával. Találkozásuk megelevenedik ezeken a lapokon.

Kodolányi gyermekéveiről szólva több helyütt leírja, szerelmes Etelka nénibe, feleségül akarja venni, férjére, a szolgabíróra pedig annyira féltékeny, hogy a halálát kívánja (Fekete május). A gyermek Kodolányi bizonyára elvesztett édesanyját látta megtestesülni a szép és boldog, gyermekes fiatalasszonyban. Nagyanyánknak, Gállos Etelkának legszebb éveit örökítette meg a Süllyedő világ önéletírásában is. Mert a boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.

Mi történt a csoportképen megörökített családtagokkal, amit Gállos Ferenc már nem tudott leírni? Aladár (1881–1927), a hadnagyi egyenruhában feszítő, szépreményű dalia, az elsőszülött a tűzvonalban harcolja végig az első világháborút. Ezalatt felesége, Lexa Aglája, aki itt tartózkodott férje családjánál, megcsalja Erkel doktorral, s az megszökteti az asszonyt. A botrányról sohasem beszélnek a családban. Aladárnak sohasem születik gyermeke, nem viszi tovább a nevet, amint azt várták tőle.

1918-ban felmentik a katonai szolgálat alól, és a törökországi Halkali mezőgazdasági főiskolájának vezetésével bízzák meg. Aladár ugyanis mezőgazdász, bonyhádi érettségije után a keszthelyi Georgiconban végzett 1903-ban. 1906–1914 között Tordán megszervezte a gazdasági és szőlészeti iskolát (Szabó József Gazdasági Iskola), azt felépítette, és eredményesen vezette. Szövetkezetek létrehozásán dolgozott, népszerűsítő gazdasági előadásokat tartott.

Törökországi megbízatása a két ország együttműködésének keretében valósult meg, mert hazánk ilyen módon is részt vett az Ottomán Birodalom modernizálásában. Számos magyar szakember dolgozott ebben a programban. Gállos Aladár a török mezőgazdasági szakoktatás rekonstrukcióját hajtotta végre, munkájáért soha semmiféle elismerésben nem részesült. Törökországi éveiről egy török és francia nyelven fennmaradt szerződés tanúskodik. A békeállapot beálltával, az antantrendelkezések következtében tért haza. A Földművelésügyi Minisztériumban a gazdasági iskolák tanfelügyelői teendőit látta el – „különös ügybuzgalommal és a várakozásokat jóval felülmúló eredménnyel. A földmíves-iskolák átszervezését és az egyes intézmények tanmenetének és működési rendjének részletes beosztását kezdeményezte, azonfelül – valamint a múltban az erdélyi szaklapokban – jelenleg a különféle közlönyökben széleskörű irodalmi tevékenységet fejtett ki".

Aladár másodszor is megnősült, Vida Nórát vette feleségül. Gyermekük nem született. Nóra pesti úriasszony lehetett, nagyzoló dáma, aki méltóságos asszonynak hívatta magát, elvégre a férje után ez dukált neki. Ha Pécsváradra látogatott, külön szobalányt kellett hozzá fogadnia nagyanyánknak. Aladár egy banális vakbélgyulladásban hunyt el 1927-ben, 46 éves korában, Budapesten. Ő került elsőnek a nagy családi kriptába.

Három év múlva követte elaggott édesapja, Gállos Ede ügyvéd (1851–1930), a Pécsváradi Takarékpénztár vezérigazgatója, a pécsváradi Műmalom Rt. elnök-igazgatója. Haláláig László fiával együtt vezette az ügyvédi irodát a házunkban, a kapubejárattól balra lévő épületszárnyban. Az iroda hanyatlása minden bizonnyal megkezdődött már az első világháború kitörésekor, felgyorsult az antant szerb megszállás idején, 1918. november 14. és 1921. augusztus 22. között. A húszas években Gállos Ede idős kora és fia, László betegsége siettette az iroda leépülését.

Gállos László ugyancsak a Gállos-házban született 1883. január 13-án, és itt halt meg 1930. június 19-én, apja után egy hónappal. Lakhelye egyébként a kaputól balra fekvő utcai szoba volt. Szemben az irodával, ahol egész életében dolgozott. A belső irodahelyiség udvarra néző ablakának üvegén, ha megfelelő szögből nézzük, alig látható karcolás vehető ki: László. Laci unatkozó keze véste az üvegbe az ott töltött sok egyforma nap egyikén. Alig kivehető emléke magányos éveinek.

Nincs még, aki átvehetné az irodát, illetve az utód még gyermek. Apám volna az, aki majd csak az 1930-as évek végén léphetne nagyapja örökébe. Ebben megakadályozza az újabb háború, majd az azt követő rendszer.

1930 súlyos esztendő a család életében. A pécsváradi ház kihal, Teréz dédanyánk Etika lányához költözik Siklósra. Nem tudni, hogy 1930–1935 között mi történik a házunkban. Azt hallom, az irodát kiadták. A Takarékpénztár ott működött. Talán lakó is volt a házban. Talán csak egy vén cseléd, de megőrizték. Mi lett a kerttel? Elvadult bizonyára. Az udvaron az orgonabokrok és a két gesztenyefa, amit dédanyánk ültetett…

Fránci nagyapánk, azaz dr. Lieber Ferenc (1875–1943) a pécsváradi járás szolgabírája 1903 óta, az antant megszállás idején a hegyen át a magyar területre szökik, hivatalából felmentését kéri. Etika itt marad két gyermekével, és titkon látogat át férjéhez a Zengőn túlra, Magyarországra. Lieber Ferenc Sásdon bekapcsolódik a magyar megyei közigazgatásba, majd a szerb megszállás múltán, 1921. augusztus 20-án hazatér. Hivatalába visszahelyezik, 1924-től a siklósi járás főszolgabírájává nevezik ki. Innen vonul nyugdíjba 1935-ben. 1933-ban felveszi felesége, Gállos Etelka családnevét.

Hazatérnek Pécsváradra, a ház újra benépesül. Ma is itt élünk.

Az összes történet forrása, elmesélője Gállos Etelka nagyanyám, aki majd bennünket is itt nevel húgommal az ötvenes években. Ugyanebben a házban született 1885-ben, és itt is halt meg 1959 márciusában, a régi konyha melletti kisszobában...