(és noéból)

 

és noéból azután mi lett? kocsmakedvence

veterán, aki egy fröccsért századszor is

elmesélte, bütykös ujjával hogyan bökött rá

isten, és hogyan építette föl egymaga azt az

állatkertnyi hajót? vagy ki sem mozdult

belvárosi manzárdlakásából, leveleket meg

állambölcseleti műveket írt? „az olyan intézményi

rend, mely többet vár az egyéntől, mint amire

képes, nem csupán sikertelen, de embertelen is.

nem jó olyan világban élni, ahol a társadalmi

igazságosság biztosítása emberfeletti áldozatokat

követel" – idézgették tőle. hát igen, a jó öreg

noé! ablaka alatt egy ifjúsági rádiócsatorna

vasárnaponként pun–görög gasztronómiai találkozót,

canossa-futóversenyt és ünnepi könyvégetést

rendezett, bömbölt a zene, ordított a disk jockey,

de noé ebből semmit sem vett észre. tévedéseit

és roncsait próbálta összeilleszteni, és nem adta

föl a reményt, hogy egyszer sikerülni fog.

 

 

(járás közben)

 

járás közben közeledem valamihez,

egy tóhoz, egy faházhoz, ahol, azt hiszem,

majd leülhetek, és persze távolodom is,

egy másik háztól, ahol vendégek voltunk,

és bemutattak neked. járás közben

két hely között vagyok tehát, sem itt,

sem ott. minden figyelmemet leköti

a járás, hogy meg ne botoljak egy kiálló

ágban, gyökérben, és hogy ahol emelkedni

kezd, beosszam az erőt, felsőtestemmel

ne dőljek túlságosan előre, ahol pedig lejt,

a lábam elé nézzek és visszafogjam a lendületet.

jó, ha a sebességem ahhoz közelít, amit

szeretek, és ami a testemnek is a legjobb.

járás közben volt időm ezt hosszabban,

részletesen elmondani neked, és azt hiszem,

arra az elméletemre is kitértem, hogy minden

lépéssel mintha egy küszöböt lépnénk át,

mindenütt húzódik valamilyen határ, csak

rá kell jönnünk, milyen. te ekkor már

a vonaton ültél. az ablak mellett vagy középen,

és közeledtél egy harmadik hely felé, mondtad

a nevét is, és én azt feleltem, hallottam, hogy

nagyon szép, de még sohasem jártam ott.

 

 

 

 

(a wormsi zsidó temetőben)

Varga Mátyásnak

 

a ferde sírkövek fölött győzelmesen magaslik a

császári dóm. a nép, mely arannyal fizetett az

uralkodói kegyért, hogy csak pestis idején vetettek

üszköt a gettó tetőire, a nemlétben nyugalmat

talált. mikor az ifjú rashi troyes-ból wormsba

érkezett, egy rabbi a szombati asztalnál találós

kérdést tett föl neki: mi az, mi ott van, ahol nem

lehet, mert máshonnan való, onnan, ahol mindig is

volt, és nem lesz ott sohasem. rashi egész este

kacagott, és másnap, mikor újra feljött a hold, azt

felelte: sírkövekből is épülhet új jeruzsálem. de

jött idő, mikor a sírokat a levegőbe ásták, és eltűnt

a négy betű: nagy csoda történt ott. a megfeketedett

tóra ma kiállítási tárgy, rashiról, a bölcsről

kaput neveztek el, a kamerák a levegőt filmezik.

 

 

(közömbös dolgok)

 

engem a közömbös dolgok ragadnak

magukkal leginkább. egy ház homlokzata

például, az ablakok és az emeletek ritmusa,

ami egy kicsit mindig kiszámíthatatlan.

hol itt, hol ott marad nyitva egy ablak,

hol itt, hol ott engednek le egy redőnyt.

vagy ugyanígy az emberek mozgása.

nincs két egyforma járás, a törzs,

a csípő, a comb és a lábszár finom

tömegviszonyai rengeteg hiba lehetőségét

hordozzák, és megismételhetetlenek.

szeretem nézni, ahogy az emberek

járkálnak az utcán. mozgásukban és

abban, ahogy ott vagyok, mindig van

valami a feltarthatatlan zuhanásból.