Ecce homo

  

JÖJJ NÉHA LÁTOGATÓBA, TEST

hajdani kezem

hajdani ajkam

hajdani most

amíg ilyen messziről

visszatérhetünk.

 

 

 Rigóasszonynak

  

Kinek adtad forró lelkemet, juharmanó,

hogy nem ragyog benne többé a zöld köd,

vad erdők páfránya nem hajt újra,

hallgass, tücsök.

Rossz tréfa volt az egész.

Úgy.

Nem érzem többé a nyájas nyáréjszakát,

ahogy átsiklik rajtam.

Te viszont jól tudtad,

világos nyomok vadásza,

láttad a maszkot a falon,

arcom a tükörben,

és döntöttél,

rigóasszony.

Minden, ami kék volt,

most zöld,

mint a mélységes ég.

Fekete bársony pupilla néz

csak szórakozottan a tükörből.

Hol van a sodrott aranyfonál,

hogy ismét felragyogtasson?

Ó, ez a függőlegesen ferde séma,

kővé dermedt szem.

 

 

 Kaszkadőr

 

Rózsaszínre festették neked

a szédítő mélységek díszleteit,

sápadt menyasszonyok

dobták utánad

végtelen hajfonataikat

az ég közepéből.

A horror vacui

nem riaszt.

Egy villanás leszel a

szétszabdalt koordináták

metszéspontjain,

nyomok, nyomok,

a tér ezüst anatómiája,

és minden, ami vagy.

Már leskelődnek a pompás semmin át

érzékeny őzsuták

magzatai a halastó

mélyében,

amely tisztul.

Megelőztük vízsugarát

halálos vágyaknak,

sárgaréz csillag, mamácskám,

légy jó hozzánk.

Földdel borított agyagedényekbe helyezlek

benneteket, mintha enyémek volnátok,

sikoltva elnémulok.

 

 

Kilencedik kör

 

Újabb végre várva

megpillantottam a paradicsommadarat

látod ez

volt valaha a szívem

dalolta

s rátenyerelt

a fekete tövisre.

 

 

 Artemi Cruz halála

 

Hozzátok ide a süketnéma lányt,

aki már száz éve itt van nálunk,

és apjának apja

és anyjának anyja.

Töröld le a szememet, criada,

vasárnapra tartott

tiszta hímes kendőddel.

Elmondtam neked,

hogyan lovagoltunk el valaha

kellős közepén

a sekély, hófehér patakmedernek.

Hosszú volt az út,

de kedvesem ott várt irdatlan messze

a kunyhóban

a parányi ablak mögött,

egész éjjel

integetett és integetett,

pillangóval forró kebelén,

gyönyörűn,

feketén,

meztelenül.

Criada: szolgálólány spanyolul. A szlovén irodalomnak a II. világháború után, az argentin fehér emigráció révén létezik egy spanyol nyelvi közegben született ága is. (A ford.)

 

 

Niobé

  

Kőkönnyei el nem apadtak,

rettentő volt az irigy istennők büntetése.

Mind a hét világod odalett,

és hét boldogságodat ott láttad lenyilazva,

nyilaktól izzón,

lehullván –

árny az árnyra –

minden sötétek legyezője,

amit csak a láthatatlan szem

az álmok mélyében

pontosan, simán felismer.

Mind a hét tavirózsát

és hét liliomot:

irgalom,

tiszta mozdulat,

hangtalan sejtés,

gyöngéd szenvedély,

szemérmes szerelem,

lassú közeledés,

türelmes bánat,

férfias bátorság,

nem tudom mindet felsorolni,

ami csak elmerült a tüzes vizek fenekére.

Könnyek hamuoszlopa, Niobé.

 

 

 Don Quijote

  

Egész éjszaka lovagolt és zokogott

ez a vicces csontváz

elszánva magát

az epekedésre.

Sarkantyúzd meg a gebét és űzd

a vér tavába

a tó vérébe.

Áttetsző páncél,

sápadt nyakadon

remegő foltja

érintetlen kéjeknek,

néma, keserű késsel összekaszabolt katonák,

szikrázó szemű, ferde árnyak.

Ez a vérfertőző pávacsillogás,

és utolsó sikolya izzó nyomoknak.

Gondosan kimosdott fiatal hölgy, a halál

táncra perdül, az erő gunyoros örököse.

 

 

Heléna

 

A függöny mögött nincs ablak.

Csak rózsaszín falai e börtönnek,

az ég szabadsága

álmomban egybeszőtte lélegzetemet.

Ki akartam szabadulni,

levágni hajamat.

Rebesgetik,

népem azt üvölti,

Eleni, átkozott,

és nem tud erről.

Én meg tegnap a vászon fölé hajoltam,

kissé mélyebbre görnyedve,

kialudt holddal a homlokomon,

árnyékkal halántékomon,

és ez minden.

 

 

Itt

 

Itt elég szépen bánnak veled

a farkasok házában

csergével borítanak

fáradt pókocskák selyemszálaiba burkolnak

hogy ne félj

hogy ne rettegj

hogy ne légy egyedül

hogy ne fázz

leány

Nagyon homályosan kandi hold világít

a résen át melyben a szél elhajlítja

a mindig kialvatlan ágak végeit

Szaladsz velük

álmokon amelyek nem a tieid

idegenség mardossa a talpad

más hangja nem a tiéd

más öl

nyelv amelyen hosszú száműzetésre

ítéltek

örökre mama

örökre apa

örökre

otthonom a föld mely issza az ég cseppjeit

lányom a fiatal hárs

mely illatozón rügyet bont

ha tavaszodik

én virágos szobám

GÁLLOS ORSOLYA fordítása