Csúszda-avatás

– verses életkép Arany János Hídavatás című verse nyomán –

 

Szép strandidő, s csak áll a csúszda:

Tóparton órjás kék kukac.

Szezonkezdetre égbe húzta

Serény kezű munkás, tucat.

Szebbet hiában is kutatsz.

 

„Gyertek, fiúk, lányok, rohanvást!

Kétszáz forint csak egy menet!

Ezért lángost se kapsz fokhagymást!

Ha naptejjel jól megkened

Magad, mész, mint a rettenet!"

 

Megfordul erre pár sülő hús,

Közelről nézve: emberek.

Néhányuk egy tárcát előhúz,

Reménytelen’ belémered,

Izzad, de szíve nem meleg.

 

„Minap valék még büszke bróker,

Kihíztam más pénzén zakóm,

Mint pelyva szálltak milliók el,

Leégtem szépen, mondhatom,

Minden javam: egy szál gatyóm."

 

„Csak rajtam állt: minden vagy semmi!

Ki írta vajh az Íliászt?

Hibás döntés volt beikszelni:

Mikszáth, akár a Zrínyiászt.

Ezen buktam vagy két milást."

 

„Volt egy háromszobás lakásom,

Lett nőm is, meg hozzá kölyök,

Kisült, hogy egyik sem sajátom –

Válópörök s egyéb körök,

Maradt az ég fejem fölött."

 

„Szereltem sok zsebrádióba

Olyan piciny, kerek bigyót

(Szakszó is volt szebb rá: dióda).

Jött új világ, a cég kihótt,

Kaptam holtig-vakációt."

 

„Sosem habzsoltam drága marhát,

Szűk volt vágyam s eledelem,

De megdrágult a csirkefarhát,

Azóta nincs tele belem,

Vízen élek – le-lenyelem."

 

Egyik se megy fel, pang a csúszda,

A bús tulaj lehangoló,

Zsebét mázsás üresség húzza:

Ezzel befuccsolt. Kész. Roló.

Lecsúszott minden strandoló.