Szerpentin

 

Fölfelé vezet-e a hegytetőn

emelkedő templomhoz és azon túl?

Vagy onnét le, a völgyek sűrűjén át?

Az álmokban nincs irány, mint idő sincs,

 

és a térnek is csak híg képzete.

De a képzet megrajzoltabb a térnél,

de a lazúros, áttetsző szinek

teltebbek napvilági önmaguknál.

 

Illékony létüknél durvább anyagból

szőtték a vásznat, mely megtartja őket.

A hajnalok fényén még átdereng

az éj és a sötét kettős spirálja.

 

 

Emlék

 

Nem tudom, a régi bűvöletet,

a mindmáig ragyogót mi okozta?

Talán az az irizáló üveggömb,

amely mintha héja lenne a víznek,

 

mint a sejtfal, sohsem különböző

a plazmától, de mert határ, szilárdabb.

Talán a papír tarkasága, tán

a csoda, ahogyan kipöndörödtek

 

virágformájú szirmai a vízben.

Talán a neve: jerikói rózsa.

Talán a nem ismert, most visszajátszott

történet: tánc, halál: Jephta leánya.

 

 

Szél

 

Egyszerre tépi át a levegő

egymás mögött álló, repedő hangú

hártyáit. Pedig csak egymás után

lehetne. Mozgásba dermedő idő,

 

mint az a nyíl, ami repülve áll.

A hideg lelkek serege az égből

sodorja önmagát a sír felé.

Nem kell ahhoz vihar sem, hogy pörögjön,

 

mint az örvény, mely csúcsával a földbe

fúródik. Bombatölcsér, robbanás

szétfreccsenő és lehulló rögök közt.

Kövek. Közöttük még bömböl a szél.