Habselyem

A habselyemből kicsomagolom

A színjátszó várost, melyben magára

Ismer - kamaszkorán pirulva – Prága.

A szállodát úgy hívják, Union;

A padlóviasz édesbús szagába

Nagylányok illata vegyül: vajon

Mósusz vagy ámbra? Tükörfolyosón

Nevetgélünk, fürdőszobára várva.

A csempék színe mályva és korom;

A hall naiv és elpuhult szecessziója

Lenyűgöz, mint a máz a lányokon:

Dagad, hullámzik, eleven vitorla,

A teljességig tágul hirtelen

Növendék testükön a hahabselyem.

Öröm

Gőzben puhulni karácsony havában

Olyan, mint elpihenni rózsaágyban,

Belélegezve azt az illatot,

Mely ölni tud, ha ködbe ringatott:

Nyújtózol, és a gondolat diderget;

Gerinceden végigfut egy hideg csepp,

Akár az ujj a párát gyöngyöző

Ajtón, s izzít a mélyből feltörő

Gyönyör. Kilépsz, pezsgő habú medence

Öblébe ülsz be, árnyéklét kegyence...

Úgy nézel, mintha már a túlra át,

A térre: kint féltékeny pusztaság,

Pelyhet szikráztat egy féklámpa fénye,

S az uszoda – a kirakatba téve –

Közönségének játssza műsorát...

Te elpirulsz, de indulsz is tovább,

S míg készülődik a komoly karácsony,

Még egyszer elheversz a rózsaágyon,

Csak aztán úszod ajándék köröd.

Szeretve vagy minden mérték fölött.