VI/3

Emlékszem a szólásra, hogy „hülye, mint egy komcsi fürdőgatyában".

VI/4

Emlékszem a szólásokra, hogy „hülye, mint a Nemzetgyűlés",² „hülye, mint a május elseje" és „hülye, mint Lenin". Emlékszem a szidalomra: „Te tudományos marxista!"

VI/5

Emlékszem a villamosokban olvasható feliratra: Az utasok menet közben kötelesek fogódzkodni. Emlékszem, hogy minden alkalommal idéztem, amikor először akartam átölelni egy lányt.

VI/14

Emlékszem, hogy azt mondták, a Fül című filmben látni lehet Janžurová³ dudáit, de arra is emlékszem, hogy amikor évekkel később láttam a filmet, semmilyen dudákat nem észleltem.

VI/15

Emlékszem, hogy a Száll a kakukk fészkére című filmet Budapesten láttam, s miatta mentem oda. Emlékszem, hogy mély benyomást tett rám.

VI/16

Emlékszem két orosz filmre, amelyek mély benyomást tettek rám: Nyikita Mihalkov Öt estéjére és Andrej Tarkovszkij Sztalkerére.

VI/17

Emlékszem, hogy mindenki Suksinról beszélt.

VI/18

Emlékszem, hogy mindenki Okudzsaváról beszélt.

VI/19

Emlékszem, hogy különböző időszakokban mindenki Kerouacról, Jarryról, Bretonról, Vianról és Henry Millerről beszélt.

 

Emlékszem, hogy a porlepte autók motorháztetejére azt írtuk, DISZNÓ és MOSD LE, TE SEGGFEJ.

VII/2

Emlékszem, hogy az iskola előtti korláton szoktunk üldögélni, s valaki egyszer azt mondta nekünk, hogy a korlát nem „ücsörgésre" való.

VII/4

Emlékszem, hogy amikor barátaimmal a Vencel tér egyik járdáján ültünk, rendőrök jöttek oda hozzánk, igazoltattak bennünket s arra kényszerítettek, hogy álljunk fel.

VII/5

Emlékszem, hogy amikor barátaimmal a Károly híd járdáján ültünk, rendőrök jöttek oda hozzánk, igazoltattak bennünket, s arra kényszerítettek, hogy álljunk fel.

VII/6

Emlékszem, hogy egyszer a korlátnak dőlve a Strossmayer téri patikánál ácsorogtam, s a közelben egy rendőrautó haladt el, és az ablakból figyelmeztettek, hogy ne támaszkodjak, én azonban adtam az értetlent, mire megálltak, kimásztak a kocsiból, igazoltattak és azt mondták, hogy a korlát „nem erre való".

VII/8

Emlékszem, hogy az „orgánum" szó különböző szarkazmusokra adott lehetőséget.

VII/11

Emlékszem, hogy hatvannyolcban olyan emberek is akadtak, akik azt mondták, hogy addig nem vágják le a hajukat vagy a szakállukat, amíg a ruszkik el nem húznak.

VII/12

Emlékszem, hogy amikor Csehszlovákiában bevezették a nyári időszámítást, olyan emberek is akadtak, akik „elvből" nem igazították előre az óramutatókat.

VII/13

Emlékszem, hogy a Rudé právóban⁴ megjelent egy cikk, amely a Nyári időszámítás – a siker új záloga címet viselte.

VII/14

Emlékszem a Munka után könyvet! feliratú könyvjelzőre. Emlékszem az Ismered a Nemzetbiztonsági Testület⁵ rangfokozait? feliratú könyvjelzőre. Emlékszem a Haladó szellemű könyv – a dolgozók tanácsadója, nevelője és szervezője feliratú könyvjelzőre. Emlékszem a figyelmeztetésre: „Reklamáció esetén add le ezt az ellenőrző szelvényt."

VII/17

Emlékszem a szocialista erkölcsre, szocialista gondolkodásmódra, szocialista tömegtermelésre, a dolgozók széles tömegeire, a dolgozók győztes tömegeire, az emberarcú szocializmusra, a fényes jövőre, ujjongó jövőre, a jövőre, amely csakis és kizárólag a mi kezünkben van, a karnyújtásnyira lévő holnapra, a világnézetünkre, a dolgozók törhetetlen akaratára, a dolgozó értelmiségre, dolgozó tömegekre, deklasszált elemekre, szocializmus ellenes elemekre, az örrökké zúgolódókra, a megkeseredett revansistákra, a jobboldali opportunistákra, akiknek nem terem babér, szocialista rendszerünk esküdt ellenségeire, a szocializmus torzulásaira, az ifjúság egy részére.

 

X/8

Emlékszem egy viccre: Mi történt 1875-ben? – Lenin ötéves lett!

X/9

Emlékszem, hogy május 1-jén az emberek „vigadoztak".

X/10

Emlékszem az olyan feliratokra, mint a Szebb holnapért, Akárcsak egy férfi!, Erősítsd a békét!

X/11

Emlékszem az olyan feliratokra, mint a Sosem felejtjük el, Örök időkre a Szovjetunióval, Barátunk és tanácsadónk – a Szovjetunió, Példaképünk – a Szovjetunió, A Szovjetunió a szocializmus erős gátja, SZSZKSZ⁶ – a béke záloga, SZSZKSZ – a béke megteremtője. Emlékszem, hogy barátságunk a Szovjetunióval „egyre megbonthatatlanabbá" vált.

X/13

Emlékszem, hogy bizonyos időszakokban nem lehetett kapni rizst, lencsét, sima lisztet, édesítés nélküli joghurtokat, paradicsomot, karalábét, babot, borjúhúst, ürühúst, A5-ös borítékot, A4-es borítékot, tisztasági betétet, óvszert, karácsonyfagyertyát, csillagszórót, tűzkövet, betétet a kínai golyóstollakba, egyszínű írógépszalagot, indigót, másolópapírt, karlsbadi ostyalapot, sötétbarna festéket, sötétzöld festéket, teniszcipőt, bőrtáskát, ollót, összecsukható esernyőt, kockacukrot.

X/14

Emlékszem, hogy bizonyos időszakokban nem lehetett kapni znojmói⁷ uborkát, spagettit, májat, mazsolát, mandulát, kondenzált tejet, friss tejet, vajat, tojást, sót, mosóport, szögeket.

X/15.

Emlékszem a közmondásra, mely szerint Aki nem lopja meg az államot, meglopja a családját.

 

Emlékszem, hogy az ellenforradalmat a lopakodó jelzővel illették.

XI/2

Emlékszem, hogy az embereket megtévesztették.

XI/3

Emlékszem, hogy a Charta 77 felhívása⁸ soha sehol nem jelent meg, de az újságok szerkesztőségeibe, a rádióba és a tévébe számos felháborodott tiltakozás érkezett a legkülönbözőbb polgároktól.

XI/4

Emlékszem, hogy számos üzem és intézmény kollektív tiltakozásokat szervezett. Emlékszem egy újságcikk címére: A pøesticei tsz is tiltakozik.

XI/5

Emlékszem két barátomra, akiket kidobtak a munkahelyükről, mert nem voltak hajlandóak a tiltakozást aláírni. Emlékszem, azzal védekeztek, hogy a Charta 77 felhívását nem is olvasták.

XI/6

Emlékszem egy másik újságcikk címére: Köztársaságunk szilárd lábbal áll a földön.

XI/7

Emlékszem, hogy a Charta némelyik aláírója visszavonta az aláírását. Emlékszem, egyikük azt magyarázta a tévében, hogy nem is sejtette, voltaképpen miről van szó, és ki áll az egész mögött.

XI/8

Emlékszem a Nemzeti Színházban megrendezett „antichartára".⁹ Emlékszem, hogy jó néven vették, ha valaki „későn érkezett" vagy „hátul ült".

XI/9

Emlékszem egy díszletmunkásra, aki azt mondta, hogy Werichnek¹⁰ erre nem volt semmi szüksége. Emlékszem, hogy egy színésznő azt mondta: „És nekünk talán szükségünk volt rá?"

XI/10

Emlékszem, hogy a következő napokban a színészek lehangoltak voltak. Emlékszem, egyikük azt mondta, hogy milyen mélyre süllyedtünk. Egy másik azt mondta, hogy szomorú dolog térden állva látni a nemzetet, de a nemzet nem marad sokáig térden. Valaki azt mondta, hogy ez majd egyszer megbosszulja magát, másvalaki pedig azt, hogy mindez csak süket duma.

 

Emlékszem Jan Patoèka¹¹ temetésére.

XIV/2

Emlékszem, hogy a temetőhöz vezető utakon adó-vevő készülékkel fölszerelt rendőrök álltak és a személyi igazolványokat ellenőrizték. Emlékszem, hogy a trolibuszokat és az autóbuszokat elterelték, a temető fölött pedig helikopter körözött. Emlékszem, hogy a szomszédos Vörös Csillag stadionban a zsaruk a motorkerékpárjaikat túráztatták.

XIV/3

Emlékszem, hogy egy időben a zsaruk éjszakánként a lakásaikról gyűjtötték be a chartistákat, elszállították őket valahova Prágán kívülre, ahol a földek kellős közepén pizsamában kitették őket és elhajtottak. Emlékszem, hogy ismeretlen rendbontók szétverték a chartisták autóit és a lakásaikat fosztogatták. Emlékszem, időnként megtörtént, hogy valamelyik hazafelé igyekvő chartistát ismeretlen rendbontók megverték. Emlékszem, hogy az ismeretlen rendbontókat a chartisták egymás között egy estébés¹² neve nyomán „Duchaè-brigádnak" nevezték.

XIV/4

Emlékszem, hogy egyszer éjszaka ismeretlen rendbontók törtek be a barátom lakásába, aki éjjeli műszakon volt. Az ismeretlen rendbontók arra kényszerítették a feleségét, hogy vetkőzzön le, aztán összerugdosták.

XIV/5

Emlékszem, a rendőrök visszautasították a panasz jegyzőkönyvbe vételét. Emlékszem, a barátomnak azt mondták, hogy legközelebb jobban ügyeljen arra, hogy kikkel érintkezik a felesége.

XIV/6

Emlékszem, hogy a nővérem sógornője ’89 júniusában azt mondta, hogy a januári tüntetéseken¹³ főleg kétes elemek, huligánok és punkok vettek részt.

XIV/7

Emlékszem, hogy a nővérem sógornője azt mondta, hogy ő is a kommunisták ellen van, az viszont eszébe sem jutna, hogy huligánokkal és punkokkal együtt tüntessen.

XIV/8

Emlékszem, hogy azt mondta, ő Gorbacsovot részesíti előnyben.

XIV/9

Emlékszem, valaki azt mondta, hogy hálásnak kellene lennünk Gorbacsovnak.

XIV/10

Emlékszem, valaki azt mondta, hogy hálásnak kellene lennünk Reagannek.

XIV/11

Emlékszem, valaki azt mondta, hogy a csehek nem hagyják magukat.

 

Fordította és a jegyzeteket készítette G. KOVÁCS LÁSZLÓ

 

Jegyzetek

1 Patrik Ouředníket (1957) túlzás nélkül nevezhetjük a kortárs cseh irodalom egyik legfigyelemreméltóbb jelenségének. Az 1985 óta Párizsban élő szerző a kilencvenes évek elején egy különleges munkával, a „nem konvencionális cseh nyelv" (azaz a különböző zsargonok) szótárával aratott zajos sikert, majd költőként és meseíróként is bemutatkozott. Eddigi pályáját szemügyre véve az a benyomásunk, hogy képességeit minden műfajban ki akarja próbálni: az említetteken kívül adott ki prózát (Rok čtyřiadvacet – A huszonnégyes év, 1995), Rabelais szellemiségét és stílusvilágát megidéző irodalmi „hamisítványt" (Pojednání o případném pití vína – Értekezés a borivás eshetőségéről, 1995), esszét (Hledání ztraceného jazyka – Az eltűnt nyelv nyomában, 1997), emellett kiváló műfordító, aki François Rabelais, Alfred Jarry, Raymond Queneau és más jelentős szerzők műveit ülteti át cseh nyelvre, miközben szülőhazája irodalmának népszerűsítésére is van gondja: a francia olvasó az ő tolmácsolásában ismerkedhet meg – többek között – Vladislav Vančura, Bohumil Hrabal, Vladimír Holan és Jan Skácel egyes műveivel. S mintha alkotóerejének mindez együtt sem volna elég, a publicisztika műfajában is tevékenykedik, de különböző enciklopédiák szócikkeinek az írása, a szerkesztés és a lektorálás sem idegen tőle – a jelek szerint semmi, ami a szó művészetének fogalomkörébe utalható.

A magyar olvasó a közelmúltban már találkozhatott Ouředník nevével, a pozsonyi Kalligram Kiadó ugyanis 2003 őszén jelentette meg az író Europeana című, az esszével és a szépprózával egyaránt rokonítható, de valójában egyik műfajhoz sem sorolható alkotását. A Magyarországon is élénk érdeklődést kiváltó könyv a huszadik századi Európa történelmének szarkasztikus hangú, provokatívan szókimondó s nem utolsósorban a fekete humor jegyében megírt összefoglalása, bizarr „leltára". Az eredetileg 2001-ben napvilágot látott, s egy irodalmi ankét végeredményeként Csehországban az év könyvévé lett Europeana mellett a Huszonnégyes év bizonyult a szerző legsikeresebb művének. Az 1995-ben közreadott, majd 2002-ben újra megjelentetett könyv a szocialista Csehszlovákia történetének három évtizedét, a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas éveket idézi fel a „komoly" memoárokhoz szokott olvasókat alighanem meghökkentő módon, leleményesen kiaknázva a felelevenített korszakot olyannyira jellemző nyelvi kliséket, álságos és ostoba jelszavakat, a totalitárius rendszer több mint különös fogalomkészletét. A rendhagyó visszaemlékezés huszonnégy fejezetet tartalmaz, amelyek számozott, sokszor csak egy mondatra korlátozódó bekezdésekből állnak. A mű meglepő sajátosságai közé tartozik, hogy a bekezdések száma a fejezetek számának növekedésével fordított arányban csökken, tehát míg az első fejezetben huszonnégy, a huszonnegyedikben már csak egy bekezdést találunk. A szemelvények válogatásánál fontos szempontnak tekintettük, hogy a magyar(országi) olvasó számára ismerős, mélyreható magyarázatokat nem igénylő motívumok és mozzanatok domináljanak.

2 Az 1920 áprilisa és 1939 márciusa, valamint az 1948 májusa és 1968 decembere közti időszakban Nemzetgyűlésnek (Národní shromáždění) nevezték a Csehszlovák Köztársaság (1960 júliusában a „szocialista" jelző is a hivatalos elnevezés részévé vált) parlamentjét; helyét a Csehország és Szlovákia föderációjáról szóló 1968. októberi alkotmánytörvény értelmében 1969. január 1-től a Szövetségi Gyűlés (Federální shromáždění) foglalta el.

3 Iva Janžurovát (1941) az elmúlt négy évtized legsokoldalúbb, legsikeresebb cseh színésznői között tartják számon; a bekezdésben említett Fül (Ucho) című film a neves rendező, Karel Kachyňa 1970-ben készült alkotása, amely diktatúraellenes mondanivalója miatt a rendszer bukásáig nem kerülhetett elő a dobozból, s a nézők valóban csak „évekkel később", 1990-ben láthatták.

4 A szocialista rendszer időszakában Csehszlovákia Kommunista Pártjának a napilapja (a. m. Vörös Igazság).

5 A rendőrség hivatalos elnevezése az 1948 és 1989 közötti Csehszlovákiában (csehül: Sbor národní bezpečnosti).

6 Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége

7 A történelemből német nevén, Znaimként is ismert dél-csehországi Znojmo városa a Dyje folyó mellett, az osztrák–cseh határvidéken fekszik.

8 A pártállami diktatúra ellenzékét reprezentáló cseh értelmiségiek 1977. január 1-jén az alapvető emberi jogok és erkölcsi értékek tiszteletben tartását követelő felhívást tettek közzé, s e történelmi jelentőségű lépés nyomán született meg a Charta 77 néven ismertté vált polgárjogi mozgalom, amely a rendszer bukásáig eltelt csaknem tizenhárom év alatt következetesen síkraszállt a szabadságjogok érvényesítéséért, s bátran tiltakozott a hatalom önkénye, az elnyomás mindennemű megnyilvánulása ellen.

9 A Charta 77 mozgalmát hivatalosan jelentéktelennek, ám valójában veszélyesnek tekintő rezsim a rendelkezésére álló hatalmi eszközöket messzemenően kihasználva szinte az egész társadalmat arra kényszerítette, hogy tiltakozzon az „államellenes" és „hazaáruló" ellenzékiek – az ún. disszidensek – „felforgató tevékenysége" ellen. A Charta 77 lejáratása és ellehetetlenítése érdekében indított nagyszabású propagandahadjárat egyik legfontosabb és leglátványosabb eseményét az író által említett nagygyűlés, az „anticharta" jelentette, amely azt volt hivatott demonstrálni, hogy a művészvilág képviselői a hatalom oldalán állnak.

10 Jan Werich (1905–1980), színész, rendező, színmű- és prózaíró, a huszadik századi cseh kultúra kiemelkedő reprezentánsa. Az 1968. évi Prágai Tavasz idején határozottan kiállt a demokratizálási folyamat mellett, s a kommunista parancsuralmat visszaállító normalizációs rezsimmel szembeni ellenszenvét sem titkolta. Az idős és immár súlyosan beteg művészre az „anticharta" szervezésének idején rendkívül nagy lélektani nyomás nehezedett, s végül sikerült őt rákényszeríteni, hogy írja alá a a nemrég született polgárjogi mozgalmat elítélő felhívást.

11 Jan Patočka (1907–1977), cseh filozófus, Edmund Husserl egyik legnevesebb tanítványa, a fenomenológia nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő reprezentánsa. A demokratizálási kísérlet kudarca után az ellenzékiségüket nyíltan vállaló értelmiségiek köréhez csatlakozott, s a Charta 77 megalakulását követően egyike lett a mozgalom szóvivőinek. Állampolgári bátorságáért súlyos árat fizetett: a rendőrség kimerítő kihallgatások sorozatának vetette alá, s szervezete végül nem bírta a megterhelést. A hatóságok a Jan Patočkával szembeni bánásmóddal ismét példát mutattak arra, miként lehet a rezsim számára kényelmetlen emberektől „törvényes keretek között" megszabadulni.

12 A „Státní bezpečnost" (rövidítése: Stb, magyarra leginkább Állambiztonsági Szolgálatként fordíthatnánk) néven hírhedtté vált, a rendszer politikai rendőrségének szerepét betöltő szervezet tagjainak zsargonszerű, de általánosan elterjedt megjelölése a cseh (és a szlovák) nyelvben.

13 1989 januárjában Prága központjában többnapos tüntetéssorozat tette nyilvánvalóvá, hogy a diktatúrával szembeni ellenérzések egyre erősebbek, s a polgárok jelentős részét már a rendőrség terrorja sem tudja megfélemlíteni. A tüntetéseket egy tragikus esemény huszadik évfordulója váltotta ki: az 1968-ban bekövetkezett szovjet megszállás és a nyomában megindult „normalizáció" elleni tiltakozásul a prágai Károly Egyetem diákja, Jan Palach 1969. január 16-án a Vencel téren felgyújtotta magát, s három nappal később belehalt a sérüléseibe. Az emléke előtt tisztelegni akaró – s magától értetődően a rendszer ellen tiltakozó – tömeget a kommunista propaganda „kétes elemek" és „felforgatók" gyülekezetének igyekezett láttatni, s bár törekvése nem volt teljesen sikertelen, a vádak és rágalmak a lakosság túlnyomó többségénél süket fülekre találtak.