Pannónia

 

Pécs

 

Késő este merültünk el

a kerámiák csillogásába és a fagyba.

Az utca végén a házak között

befordultunk az idegen nyelven írt

könyvekkel teli polcok közé.

Jól ismert szerzők írták valamennyit.

Ami nem azt jelenti, hogy mindet becsüljük is.

A közeli hotelben Bartók verte a blattot,

innen a staccato ritmusok,

amiktől mondataim valahol mélyen sohasem

zendülnek meg már ütők nélkül.

És Krleža?

Az egész napos hadgyakorlat meg a manézs

után a cukrászdában, az utca túloldalán

három nyelven olvasta az újságokat,

kávét szürcsölt és az ifjú hölgyeket leste,

köztük e sorok magyarra

fordítójának nagymamáját.

Az utca távoli országok illatszereitől és fűszereitől

illatozott,

és a megyei levéltárban fennmaradt

egy komor tekintet a dóm alatti katakombákból,

valakit zavart, hogy pezsgővel köszöntötték

Ferenc József császárt,

aki egy éjszakára a közeli fogadóban

hajtotta a fejét szaténpárnára,

mely most a helyi múzeumban dacol a molyok hadával.

A közeli gimnáziumból zsivajgó lánycsapat érkezik

sötét formaruhában, kikandikál alóla didergő lábuk.

A város összegörnyedt a viharfelhők hirtelen rohamától,

mint a Notre Dame toronyőre, vagy a lány a galériából,

ahol felléptünk. Különös volt

felolvasás közben szétnyílt

combjai közé meredni, az izmos oszlopok közé,

melyek meghazudtolták e pannon Mona Lisa

ártatlan arckifejezését. A végén eltűnt

az éjszakában, a levegőben hagyva a vágy nyomát,

amit a hosszú könyvsorok,

mint házak az utca két oldalán,

sem tudtak vagy akartak eltörölni.

Néha elég lehetne lenni csak.

 

 

Baranya

 

A hosszú, gyors utazás a síkon át,

akácok és jegenyék között

elaltatja a gondolatot az emberben, és a szívet

tompa fáradtság gyolcsába bugyolálja.

A homlokzatok közt, a városokban,

mint felnyitatlan könyvtáblák között,

hallgatag történetek figyelnek.

Az ember távolból nézelődik,

az üldögélés a kávéházban vagy

az olvasás a szállodában az álmok

párhuzamos világában zajlik, melyeket

senki sem álmodik, s melyektől

nem fog megváltozni a valóság.

Mint egy csodás ősz madarak

nélkül, vagy mint a történetek, melyek nem

estek meg a névtelen vendéggel

egyetlen éjszakán.

 

 

Egy korszak

 

Valaha régen, a hosszú haj és a szakáll korában

a szavak fejest ugráltak a fénybe

a szabadság és eredetiség folyójában

úszók kemény elszántságával. Volt egy ég,

melyen madarak kiáltoztak a kiforratlan

szellemek szemérmetlen öntudatával,

hangjuk a tavasz torkából és dobjaiból

érkezett. A elsőtől az utolsó szóig

valóra vált várakozás keltette életre őket.

A városok elidőztek a valóság kusza

töredékeit hordozó történetek útvesztőiben,

a valóság meg a gondolaton kívül állt, mint a tiszta

időbeliség alakzata. A szív úgy

bolyongott köztük, mint egy hajléktalan

Párizs hídjai alatt vagy New York utcáin, mielőtt

a kutyaürülékek elszánt üldözője a szemétszigetre

száműzte volna. Minden, ami fontos és

összetört és szétesett több darabra,

összefonódik a test és a város minden szövetével,

lüktet idelent, a hideg és derült éjszaka

farkasálmaiban. Az erőtlenség végleges,

a vadállatok másfajta vadászatának mértéke

a kudarc. Az utcák új utcákban

folytatódtak, és az ember új folyóágon

evezett fölfelé. Tekintetével kísérve

a szerény víziforgalmat, és tovább

a síkon át, ahol csak egy pillanatig tartóztatták

az égerek meg a nyárfák, és aztán soha semmi.

 

 

A történelem iróniája

 

A Vlagyimir Majakovszkij utcában Budapesten.

A lerombolt üzlet előtt, szemközt az építkezéssel, melynek

pora átizzadt ingemen keresztül a bőrömre tapad.

Fent a széttört kékségben fehérlik az ég.

 

Mint Chagall képein. Darja mosolyog az asztal fölött.

Rózsa, margaréta, gyöngyvirág, orgona és duzzadó

fejű aranyeső csokrai között. Megállít

Anna Ahmatova fényképalbumának emléke. A Balkánon

 

háború dúl. Vlagyimir Majakovszkij utca. Csak a név

olvasható a táblán a teherautók között a porban.

Ahmatova fiát megölték Szibériában. Harminc év múlva, a

 

fájdalom, az állati félelem, a vad kétségbeesés és a rövid

versek végtelen sora után, az emberi emlékezet dicsőségére

egy bizottság költészetét állami díjban részesíti.

 

CSORDÁS GÁBOR és GÁLLOS ORSOLYA fordítása