Őrség

 

 

Várom, hogy letegyék

bennem a tollat,

jöjjön a tiszta zaj,

várom, hogy elfelejtsem

a férfi- és nővilágot,

hogy úgy aludjak, mint a partizánok,

arcom nem mutatva a holdnak,

várom a csendet,

hogy fogadhassam kémeit

az első mondatoknak.

 

 

 

Esti sakk

 

 

Csak őt félem,

a fekete királynét,

követ, kísér, mint az árnyék,

míg lépkedek, kis csont-gyalog

– csak éjszakák, csak nappalok –,

fekete-fehér kockákon át

– csak nappalok, csak éjszakák –,

mást vártam, de így se rossz,

mondd csak, nyerhettem is volna? –

zárul a sötét lakkdoboz.

 

 

 

A főváros elfoglalása

 

 

Két éve, hogy a város

lett a bőröm,

a szemem és az ujjam –

páncélfű vagyok

a járdák és udvarok

kövei közt.

 

Tele van velem a város:

réseiben, mint a víz,

szétszivárgok,

s ahogy pincékben,

omló vakolat alatt

kutatnak az éhes

gombafonalak,

átszövöm és befonom

nőkben, szavakban,

telefonon.

 

Még egy év,

s enyém lesz egészen –

vagy ő bélel ki

zöld és nehéz

bársonyával,

s felzabál e spájzban,

mint serclit a polcon,

a borostás penész.