Teknős alakja volt

„Lassanként kihúzom azokat a szavakat. Minden olyan

szót, ami nem az égiekre vonatkozik."

(Kukorelly Endre)

 

Minden Attól függ, kezdett bele bő két hónappal első

találkozásunk után az erdei ház fél szemére vak gondnoka,

a patak nemrég újjáépített hídján állva, erőteljesen

megnyomva az attól-t, mer’ rájöttem, kezdte, vagy nem is,

inkább egyszer csak tudtam valahogy, hogy ezt az attól-t

eredetileg biztos, hogy nagybetűvel mondták, vagyis hogy

így értették, Minden Attól függ, hogy ez a szófordulat, vagy

micsoda, semminek se tudom a pontos nevét, ne haragudjon,

tehát hogy ez a szófordulat, maradjunk ennél, amit mindenfelé

hall az ember, buszon, boltba’, kocsmába’, mindenhol, hogy ez

igazából milyen fontos, hogy mit jelent ez valójában, ez egy ima

énszerintem, fiatalember, semmi más, és ha elkezdené sorra venni

a szavakat, kiderülne, hogy mindegyik szó ima, mondom, eredetileg,

csak valahogy elsüllyedt, kihalt, kirohadt belőlük az, amitől

ima lehetne még máma is mindegyik, mint az az üres

teknősbékapáncél, az jutott még eszembe erről, amit egyszer

nagyon régen találtam az Ipoly mellett, valahogy úgy történhetett

a szavakkal is, hogy ami mozgatta őket régen, éppen az hagyta el

őket, formára persze olyanok maradtak, mint annak előtte, teknős

alakja volt annak is, annak a páncélnak is, amit találtam, csak hát

az már mégse teknős, nem igaz, ha nem haragszik, felém fordult,

addig mintha az olvadékvizektől megduzzadt pataknak beszélt

volna, kínáljon már meg valami rendes cigarettával, borzasztóan

kívánnák egy normális ízű cigarettát, a sok, asszem hogy ilyen

ukrán mocsadék után.

 

 

 Apollón

„Apollón tehát több, mint Hélios"

(Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia)

 

Én csak azt tudom, kiabálta a lány abban a rettenetes

hangzavarban, pedig közvetlenül mellette ültem a

lépcsőn, a pulttal szemben, a szomszédos teremből

hullámokban csapott ki a zene, ahogy folyamatosan

nyitogatták az ajtót a frissen érkezők, elektronikus

zene, szaggatott ritmusok és hihetetlenül mély basszus,

én csak azt tudom, kiabálta tehát a lány, hogy azon

a vitorláson, amire Saint Tropez-ban szálltam fel

tavaly júliusban, hogy azon a vitorláson történt

minden, minden, ami eddig történt velem, és félek,

hogy többé már nem fog történni velem semmi,

azután nem tudom, hogy mi történhet még egyáltalán

velem, délután volt, kiabálta, feküdtem a fedélzeten,

meztelenül, ott nem számított, a tulaj is úgy járt,

meg az a lány is, akivel voltam, úgy hallgattunk

Bachot esténként, meztelenül, feküdtem egy

gyékényszőnyegen, és akkor, akkor a fény, iszonyúan

tud ott sütni a nap különben, de ez mégsem olyan volt,

nem kívülről jött, szóval nem olyan, hogy égeti a

bőrödet, kortyolt egyet a langyos konyakból, ez a fény

belém hatolt, ha pontosan akarnék fogalmazni, úgy

mondanám, hogy szeretkeztem a fénnyel, de talán

pontosabb úgy, ha azt mondom, megerőszakolt a fény,

mert először fájt, fájt, ahogy betört a testembe, és pont

ott tört be, ott éreztem, és kiégetett belőlem mindent,

kiégette belőlem önmagamat, és ő lettem, később

mondták, hogy sikítoztam, mert nem emlékszem utána

semmire, napszúrásom lehetett, azt mondták, mikor

a kabinomban, ahová úgy vittek be, magamhoz tértem,

nem meséltem el nekik, hogy mi volt ez valójában,

minek, minek és kinek és hogyan, és azóta van ez,

hogy mintha halott lennék, hogy üres vagyok,

teljesen üres, mert kiégetett belőlem mindent,

és elég gyakran sírok, csak úgy sírok, hirtelen,

minden ok nélkül, akármit csinálok is éppen, rám jön,

és kész, szóval ennyi nagyjából, táncoljunk, kiabálta

a végén, megfogta a kezem, húzott magával, be, a

sötét terembe, a kékeszöld lézersugarak közé, aztán

néhány órával később, nála, az albérletében, ahogy az

összegyűrt selyempaplanok között egyszerre ébredtünk

fel, mert épp az arcunkra sütött a szemközti ház mögül

előbukkanó nap, akkor láttam először az arcát természetes

fényben, a nappali arcát először, Apollón, mondta bele

a csöndbe, halkan, talán ébren sem volt még igazán,

és mást nem, csak hogy Apollón, kapkodva öltöztem,

ő visszaaludt, a villamoson már nem emlékeztem az arcára,

csak hunyorogni tudtam, a szemem a fényt nem viselte el.